2012. március 8., csütörtök

Paradicsomos-mozzarellás quiche és sárga gévagomba



Egy kedves ír ismerősünk jött hozzánk vacsorára pár napja, akkor készítettem ezt a quiche-t. A quiche-ben az a szuper, hogy melegen, langyosan és hidegen is finom, sőt, még másnap is, így nem kell olyan pontosan időzíteni a tálalását, mint pl. a pizzáét, ami csak frissen az igazi (bár szerintem egy igazán jó margherita pizzánál tulajdonképpen semmi sem finomabb). Ennek a quiche-nek az eredeti receptje egy 2007-es TV Paprika Magazinban található, kicsit persze átvariáltam a hangulatom és a rendelkezésre álló hozzávalók szerint, így került bele egy kis olasz szalámi is (Salamella Romana, az Aldiban kapható, és igazán jó minőségű), viszont kihagytam belőle az eredeti receptben szereplő vöröshagymát és fekete olajbogyót.
A sárga gávagomba egyrészt azért került mellé, mert vendégünkről tudtam, hogy nagyon szereti a különböző gombákat, másrészt mert itt az ideje elfogyasztani a mélyhűtőből a tavalyi dolgokat, a sárga géva tavasszal terem, talán hamarosan szedhetek újra, akkor majd lesznek még gévagombás receptek a blogon.



Hozzávalók:
A tésztához: 25 dkg liszt (nálam félig teljes kiőrlésű), 12,5 dkg vaj, 1 tojás, egy csipet só (+ nekem a tk. liszt miatt kellett 2 ek hideg víz is a tésztába)
A töltelékhez: 4 -5 paradicsom, 15 dkg mozzarella, 5 dkg frissen reszelt parmezán (vagy Grana Padano), 5 dkg Salamella Romana, 3 tojás, 2,5 dl tejszín, 1 gerezd fokhagyma, friss bazsalikom, só, bors

  1. A tészta hozzávalóiból omlós tésztát gyúrunk és folpackba csavarva egy órára hűtőbe tesszük.
  2. Amíg a tészta a hűtőben pihen, előkészíthetjük a többi hozzávalót, feldaraboljuk a paradicsomot, a mozzarellát és a szalámit, lereszeljük a parmezánt.
  3. Összekeverjük a tojásokat a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a reszelt sajtot, belenyomjuk a fokhagymát.
  4. Egy óra elteltével a tésztát a formába nyújtjuk, majd belepakoljuk a feldarabolt hozzávalókat (ez nálam gyerekmunka, az ilyen pakolászásokat szinte mindig Regina csinálja).
  5. Ráöntjük a tésztára a tejszínes-tojásos keveréket, bazsalikomleveleket tépkedünk rá, majd 180 fokon 40 percig sütjük.
A gombás körethez:
30 dkg sárga gévagomba, fél citrom leve, só, bors, olívaolaj, friss bazsalikom

A feldarabolt gévagombát kevés vajon és olívaolajon párolni kezdjük (nekem már eleve dinsztelve volt a mélyhűtőbe téve), sózzuk, borsozzuk, rácsavarjuk a citromlevet, és rátépkedjük a bazsalikomleveleket. A gomba keménységétől függően (fiatalon puha, később egyre keményebb) 10-20 perc alatt készül el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...