Szépen gyűlnek a kamrában a lekvárok, és ez nagyon jó érzés. Főleg akkor, ha saját termesztésű-gyűjtésű az alapanyag. Folyamatos időhiánnyal küzdök, Flóra mindig a lábam alatt mászkál vagy a ruhámat rángatva kéredzkedik fel az ölembe, de akkor is kellenek a lekvárok, akár félkézzel kavargatva, Flórát cipelve is. Megőrülnék a tudattól, hogy itt rohad a termés a fákon, én pedig boltban veszem a ki tudja hogyan készült lekvárokat vagy a méregdrága biót, szóval muszáj befőzni:) Ebben a hónapban egész szép az eredmény. Pontos recepteket nem tudok írni, de szerintem a lekvárfőzés nem is olyan téma, amihez lehetne: mindenki maga érzi, hogy mennyire édesnek, illetve ízesített lekvárok esetén mennyire fűszeresnek szeretné a végeredményt, van, aki a híg lekvárt szereti, mások egészen sűrűre főzik. Én egészen kevés cukrot használok (nyírfa- vagy nádcukrot, esetleg steviát), általában max. 10%-nyit, és még így is bőven elég édesnek találom a lekvárjaimat, de pl. az anyósom túl savanykásnak találta, amit megkóstolt. Idén először néhány lekvárhoz használtam dzsemfixet, de szívesebben használok agar-agart a sűrítéshez, és végülis az sem zavar, ha folyós a lekvár. Ami szerintem az egész befőzésben a a legeslegfontosabb: tűzforrón tegyük üvegbe a lekvárokat, rögtön zárjuk le, és legalább 5 percre állítsuk fejre az üvegeket. Amióta ezt a módszert követem (3 éve), a kevés cukor ellenére sem romlott meg egy lekvárom sem, tartósítószert soha nem használok. Szóval az ehavi lekvárjaim:
Mirabolán-lekvár:
A kertünkben van két kis mirabolán fa, amik idén egész szép termést hoztak, július elején értek be rajtuk az egyszerre édeskés és savanykás gyümölcsök (ezt a gyümölcsöt egyébként mindenki máshogy hívja, ha jól tudom, a mirabolán a pontos neve, de mi eddig ezt hívtuk ringlónak, és nemrég bónamentaként is hallottam emlegetni, nem beszélve a fosókaszilva jellegű elnevezésekről...). Két adagban főztem be, először egy gyönyörű színű, savanykás lekvár lett belőle - ehhez kevés víz és nádcukor hozzáadásával megfőztem, majd mikor kellően szétfőtt, átpasszíroztam egy nagy szűrőn, a kapott pürét tovább főzve kicsit besűrítettem, majd a bevált módszer szerint üvegekbe tettem. Kimondottan savanykás az íze, ha agyoncukroztam volna, akkor sem tudtam volna elnyomni a savanyúságát. Kenyérre kenve édesszájúaknak nem jönne be, de én kimondottan szeretem az ilyen jellegű lekvárokat süteményekbe, ahol jól jön a sok édes íz mellé kontrasztnak valami savanykás - szerintem pl. szuper lesz egy sima csokikrémes piskótába úgy, hogy a csokikrém alá kenek belőle egy vékony réteget.
Tkemali (grúz fűszeres mirabolán-szósz):
Akkor futottam bele ebbe az izgalmas receptbe, amikor a mirabolán különböző elnevezései után kutattam a neten. A grúzok nemzeti specialitása állítólag, főleg sült húsokhoz fogyasztják, és mivel ilyenkor gyakran szoktunk a kertben, parázson sütni, gondoltam, kipróbálom, biztos jó lesz majd a flekken mellé.Több receptet is átnéztem, de nem követtem egyet sem pontosan, azt tettem bele, ami volt itthon. Először a lekvárhoz hasonló módon jártam el, főztem, passzíroztam, majd tettem bele fokhagymát, gyömbért, csilit, koriandert, római köményt, kevés fahéjat és szegfűszeget, sót, borsot, extra szűz olívaolajat. Nagyon jó lett, egy adagot rögtön meg is ettünk a vacsorára sütött hús mellé. Jövőre a környék gazdátlan fáiról is le fogom szüretelni a termést, érdemes nagyobb adagban készíteni.
Vaníliás-bazsalikomos őszibaracklekvár:
A recept kb. annyi, mint a címe:) Bazsalikomleveleket tépkedtem a megpucolt-feldarabolt barackhoz, házi vaníliáscukrot adtam hozzá, kicsit főztem, kevés agar-agarral sűrítettem. Nagyon jó, nem túl fűszeres, de finoman érződik benne mind a két plusz aroma, érdemes kipróbálni.
Levendulás sárgabaracklekvár:
Kevés levendulaszirupot (saját ksézítésűt) öntöttem a barackokhoz, és pár száraz levendulát is belemorzsoltam. A lekvárt főzze mindenki úgy, ahogy szokta (én nem hámozom, alig cukrozom, botmixerrel pürésítem, kicsit sűrítem:)), majd morzsoljon bele kis levendulát, egészen új dimenziókba emeli a jól megszokott baraclekvárt.
Levendulás-citromos sárgacukkini-lekvár:
Először lereszeltem egy nagyra nőtt sárga cukkinit - természetesen saját termesztésűt - (óriási mérete ellenére nagyon zsenge volt, sem hámozni nem kellett, sem a magjait nem kellett kikaparni), majd egy másikat apró kockákra vágtam. (Mindkettő hülyeség volt, mert végül botmixerrel püréseítettem a lekvárt, szóval legközelebb csak durván fogom darabolni). Ehhez a szokásosnál valamivel több cukrot adtam (nád- és nyírfacukrot vegyesen, mondjuk 20 dekányit egy kilóhoz), öntöttem hozzá a házi levendulaszirupból, bár száraz levendulát belemorzsoltam, belecsavartam egy nagyon lédús citrom levét (a héját nem reszeltem bele, mert nem volt bio a citrom), főztem, amíg megpuhult. Nem találtam megfelelőnek az állagát, így inkább a pürésítés mellett döntöttem. Ment bele egy kis agar-agar, majd a szokásos módon üvegekbe tettem. Zöld cukkiniből is lehetne, de így sokkal szebb a színe, valahogy ettől lekvár-szerűbb a megjelenése. Ízre szuper, édes-savanykás-levendulás, különleges, fogok még készíteni biztosan. Pirítóssal szuper reggeli.
