2012. augusztus 14., kedd

Joghurtos szilváspite Lillától a Blogkóstoló 4-re


Ma kaptam észbe, hogy holnap van a Blogkóstoló 4. határideje. Nekem Lilla blogja, a Megfőzlek jutott. Már hetekkel ezelőtt kiválasztottam pár receptet, leginkább ezt a cukkinis palacsintatorta-szerűséget szerettem volna kipróbálni, de rájöttem, hogy ezekben a napokban esélytelen: rengeteg szilva, alma és bodzabogyó vár arra, hogy befőzzem, és még 10 kg paradicsomot is rendeltem a hétre, a veteményessel is foglalkozni kellene, Flóra 2x40 perces nappali alvása kevés erre... Ez a szilváspite recept viszont éppen kapóra jött: hamar összedobható, és ráadásul minden hozzávaló volt itthon. Van két szép szilvafánk, amik rejtélyes módon csak 3-4 évente teremnek, de olyankor rengeteget. Most épp ilyen év van, négy részletben főztem be eddig a szilvalekvárt, tettem jópár adagot a mélyhűtőbe is (Flóra egyelőre az anyatejen kívül szinte kizárólag gyümölcsöket és paradicsomot hajlandó enni, azt is csak egyedül, így igyekszem mindenféle gyümölcsből fagyasztani neki), és persze szilvás süteményekbe is került bőven:) Szóval a szilva adott volt, és a joghurt is, mivel a nagymarosi piacon vettem egy liter finom házi joghurtot szombaton, ezt csepegtettem le egy szűrőbe tett konyharuhában, így isteni, sűrű "görög" joghurtot kaptam. A hozzávalókon kicsit módosítottam, sima liszt helyett tönköly fehérlisztet használtam és csak fél csomag sütőport, sima helyett nyírfacukrot (és csak 10 dekányit, nem 15-öt), a citromot meg kihagytam, mert nem volt itthon. A szilvát pedig nem a süti tetejére tettem, hanem az aljára, mert azt akartam, hogy az összes finom leve benne maradjon a pitében.

Tehát a hozzávalók az én verzióm szerint:
25 dkg tönköly fehérliszt, fél csomag foszfátmentes sütőpor, 10 dkg nyírfacukor, 25 dkg sűrű joghurt, 3 tojás, 1 dl olaj, fahéj, bő fél kiló szilva, vaj és morzsa a piteforma kikenéséhez

A tojásokat, a joghurtot, az olajat és a nyírfacukrot jól összekevertem habverővel, majd hozzákevertem a sütőporos lisztet. A piteformát kivajaztam és megszórtam zsemlemorzsával és fahéjjal (sőt, egy kis kókuszvirágcukrot is szórtam rá, mert annyira finom:)), majd belepakoltam a felezett szilvákat a héjas felükkel lefelé - nem mértem, mennyi szilva volt, de teljesen tele lett vele a piteforma alja. Ezután a szilvákra öntöttem a joghurtos tésztát, elegyengettem, és 180 fokra előmelegített sütőben légkeveréssel sütöttem 40 percig. A teteje is irtó jól néz ki, de én most úgy akartam, hogy a morzsás-cukros-fahéjas fele kerüljön felülre, így óvatosan egy kerek tálcára borítottam, szerencsére szépen egyben maradt. 


Ha marad a lecsöpögtettett, krémes joghurtból, tegyünk mellé egy kanálnyit, esetleg egy kis friss szilvalekvárral összekeverve:)) Nagyon nagy sikere volt a felnőttek és a gyerekek között egyaránt, Lilla, köszönöm szépen a receptet!



2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ízlett, legközelebb már nálam is egészséges verzióban készül..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos, hogy gyakran fogom készíteni, más gyümölcsökkel is ki akarom próbálni. Nekem nagyon bejött ez a fordítós módszer, olyan jó szaftos tőle, esetleg próbáld ki így is:)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...