Vaníliás narancslekvár és gyömbéres narancszselé

Rendeltem 12 kiló kezeletlen héjú szicíliai vér- (vagy inkább félvér-) narancsot a dolcevitakonyha webáruházban. Télen szinte minden nap csavarok narancslét a lányoknak, de legtöbbször sajnos csak a  sima, vegyszerezett héjú narancsokhoz jutok hozzá, így rögtön lecsaptam a lehetőségre - nagyon szeretem az édes-kesernyés, héjjal együtt főzött narancslekvárt. Most végre volt lehetőségem többféle variációt is kipróbálni, kisebb adagokban, így egy hét alatt fogyott el a rekesznyi gyümölcs. Persze ettük nyersen is (a csajok főleg itták) - a frissen szedett, kezeletlen narancsnak sokkal nagyobb a vitamintartalma, mint a vegyszeres társainak - és nagyon büszke vagyok arra, hogy egyetlen héjat sem dobtam el, szőröstül-bőröstül feldolgoztam mind a 12 kilót:)

Lett kardamomos és vaníliás lekvár, gyömbéres-narancshéjdarabkás narancszselé-szerűség és apa ötlete alapján (ez nálam persze az én apámat jelenti, nem vagyok az a típus, aki a férjét nevezi apának...) birsalmás narancslekvár is. Meg persze egy csomó kandírozott narancshéj.

Mint a befőzős posztjaimnál általában, itt sem tudok pontos receptet írni - képtelen vagyok méregetni befőzés közben, csak érzésre megy.

Vaníliás narancslekvár:

Kb. 8 narancsot megmostam, a nagyobb részét héjastul, néhányat anélkül felkockáztam. Tettem hozzá kevés vizet, kevés (mondjuk 15 deka) nyírfacukrot, beledobtam egy szem csillagánizst, majd alacsony lángon jó sokáig főztem. Mikor már a  héja is teljesen puha lett és kezdett sűrűsödni is, botmixerrel pürésítettem, majd hozzáadtam jó sok házi vaníliáscukrot (ehhez az egész vaníliarudat teszem be az aprítóba némi nádcukorral), majd amikor már elég vaníliásnak éreztem, kavargatva jól felforraltam még egyszer, majd a szokásos módszerrel üvegekbe tettem. Isteni a narancs-vanília kombináció, a héj miatti kesernyésséget pedig én kimondottan szeretem. Akinek ez nem jön be, készítheti persze héj nélkül, sőt, egyesek ki is filézik, na ez az, amire nekem nincs energiám... (A kardamomos lekvár kb. ugyanígy készült - nyilván vanília helyett kardamommal - csak nem volt türelmem addig főzni, míg magától rendesen besűrűsödik, így kapott egy kis agar-agart is).

Gyömbéres narancszselé:

Ezt azért nevezem inkább zselének, mert agar-agarral sűrítettem, így más az állaga, mint egy rendes lekvárnak. Ki akartam próbálni, hogy mi van akkor, ha a héjnak csak a sárga részét használom fel, a fehértől megszabadulok, és a belső hártyáktól is - de a filzés ugyebár szóba sem jöhet ilyen mennyiségnél. Itt jön a vezércsel: zöldséghámozóval vékonyan lehámoztam a narancsok héját, majd szépen kicsavartam a levüket a citrusfacsaróval (ilyenkor sem megy kárba semmi, a megmaradó minimális rostot a férjem szépen kikanalazza mindig:)). A narancslébe beledobtam a vékony csíkokra szeletelt héjdarabkákat, reszeltem bele jócskán gyömbért, kevés nyírfacukrot adtam hozzá, majd főztem, míg a héjak megpuhultak kicsit (félig lefedve, alacsony lángon, mert nem akartam, hogy nagyon elfője a levét). Mikor ízre már késznek ítéltem, agar-agarrat adtam hozzá - az agar-agar remekül zselésít, bár van egy minimális mellékíze szerintem, de egy ilyen karakteres levkárnál, mint a narancs, ez egyáltalán nem érződik.

Narancsos-gesztenyés tiramisu

Blogolás szempontjából nem úgy alakult ez a január, ahogy terveztem, rengeteg munkám volt, amit csak nagy logisztikázás árán tudtam elvégezni a lányok mellett, így a blogra már  sehogy sem tudtam időt szakítani. Főzni persze főztem, néha még le is fényképeztem, de leírni már nem tudtam. Szóval megpróbálom majd lassan ebben is utolérni magam (a  háztartásban sem ártana mondjuk, mert az  általában mosásra-takarításra-rendrakásra szánt időmben is dolgoztam, így most Flóra kiságyában úgy  háromheti kimosott, hajtogatatlan ruha tornyosul - még szerencse, hogy nem ott alszik:) - a gyerekjátékok pedig úgy össze vannak keveredve, hogy fogalmam sincs, szét fogom-e még valaha válogatni őket).

Itt van először ez a gesztenyés-narancsos tiramisu, amit még decemberben készítettem, Éva sógornőm születésnapjára. Friss, gyümölcsös, de mégis télies hangulatú finomság, és ráadásul teljesen gyerekbarát is, nincs benne se kávé, se alkohol, sőt, még tojás sem. És pillanatok alatt elkészíthető. 

Hozzávalók (6-8 főre):

másfél-két csomag babapiskóta, egy csomag mirelit gesztenyepüré (lehetőleg bio, nem agyoncukrozott/aromás), 30-40 dkg mascarpone, 3 dl tejszín, ízlés szerint nyírfa- vagy nádcukor, kb. 5 narancs leve + 1 narancs a díszítéshez

A felolvasztott gesztenyepürét keverjük el a mascarponéval és a habbá vert tejszínnel, édesítsük ízlés szerint (én megbolondítottam még egy kis bourbon vaníliáscukorral és egy löttyintésnyi narancsvirágvízzel is). Ha túl sűrűnek találjuk a masszát, ebbe is mehet egy kis narancslé. A babapiskótákat mártogassuk bele a narancslébe (a frissen csavart a legjobb, de persze lehet bolti, 100%-os is), rendezzük el az edény alján. Kenjük rá a krém felét, majd jöhet a másik réteg babapiskóta. A tetején eloszlatjuk a krém másik felét, majd narancskarikákkal díszítjük (mivel még karácsony előtt készült, nálam pár mézeskalács is került rá, és valamilyen másik süti készítésekor megmaradt olvasztott étcsokit is csorgattam a tetejére). mehet a hűtőbe pár órára, vagy akár egy egész éjszakára. Tényleg isteni finom, megéri kipróbálni, még amíg tél van (remélem, már nem sokáig:)))

Birsalmás-gesztenyés sütőtöklekvár

Teljesen véletlenszerűen rögtönöztem ezt az különleges téli lekvárt. Megsütöttem egy elég nagy adag tököt, gondoltam, egy részéből készítek valami lekvárféleséget. Volt pár birsalmám, amik már elkezdtek barnulni itt-ott, kezdeni kellett velük valamit. Aztán egyszer csak eszembe jutott a mélyhűtőben lévő natúr geszenyemassza, gondoltam egyet, és beledobtam a készülő lekvárba. A végeredmény egy mustársárga, meglepően finom és illatos téli csemege, kennyérre, süteménybe, keksz mellé is finom. Mindhárom íz finoman érződik, a birs savanykássága nagyon jól ellensúlyozza a sütőtök édességét, a geszetenye pedig egy különleges plusz ízt ad az egésznek.

Hozzávalók: egy nagyobb sütőtök fele, 2-3 birsalma, egy csomag natúr gesztenyemassza (természetesen lehet édesített is, ebben az esetben szerintem elig kellene édesíteni a lekvárt), ízlés szerint nyírfacukor/nádcukor/stevia stb.

A sütőtököt én sütőben készítettem el, jobban szeretem úgy, de persze lehetne párolni is, akár együtt a birssel. Így, hogy a tök már készen volt, csak a birseket kellett megtisztítanom (hámozni nem szükséges), felvágnom és kevés vízben (amennyi mondjuk egy ujjnyira ellepi a birset - a gesztenye szárazsága miatt kell majd a nedvesség) puhára párolnom. Mikor elkészült, hozzáadtam a sütőtök kikapart húsát, majd beledobtam a gesztenyemasszát (úgy, ahogy van, fagyottan, bár nyilván szerencsésebb lett volna előre felengedni). Kavargattam, amíg a fagyott massza felmelegszik és elolvad, majd botmixerrel simára turmixoltam a lekvárt. Ezután kevés nyírfacukorral édesítettem, forrón üvegekbe töltöttem 5 percre fejtetőre állítva a jól bekupakolt üvegeket, majd szárazdunsztba tettem, hogy lassan hűljön ki. 

Harmadik éve teszek el lekvárokat ezzel a fejreállítós módszerrel. az üvegek sterilizálását nem viszem túlzásba, jó meleg vízzel elmosom, és kész. Semmi nem romlott meg (a gombakrém sem!), pedig minimális cukrot használok, tartósítószert pedig még nem is láttam közelről. Szóval azt hiszem, a lényeg tényleg az, hogy minél forróbban töltsük a lekvárt az üvegekbe, semmi értelme rengeteg cukorral/tartósítóval tönkrevágni a finom lekvárokat...

Vörösboros-aszaltszilvás lilakáposzta-krémleves

Isteni finom, selymes, melengető, szezonális, gyönyörű a színe: azt hiszem, nálunk ez a leves kerül szenteste az asztalra. Ráadásul, mint a krémlevesek általában, nagyon egyszerűen elkészíthető - karácsonyra igyekszem olyan fogásokat kitalálni, amik különlegesek, látványosak, de egyszerűen és gyorsan elkészülnek, hiszen nem akarom a konyhában tölteni az egész napot. Talán annyit változtatok majd az elkészítésén, hogy nem keverem bele előre a tejszínt, hanem csak a tányérokba öntök majd egy keveset tálaláskor, így még intezívebb lesz ez a csodaszép bordóslila szín. 

Hozzávalók:  egy kisebb fej lilakáposzta, fél fej lilahagyma, 10 dkg aszalt szilva, 2-3 dl vörösbor (ugyebár az alapszabály, hogy csak olyan borral főzzünk, amit meg is innánk szívesen - sőt meg is ihatjuk a leves mellé:) - nem tudok azonosulni azzal az elvvel, hogy "meg ugyan nem innám, de főzéshez jó lesz"), diónyi vaj, só, bors, szerecsendió, alaplé (vagy bio leveskocka), 2 dl tejszín

Az apróra vágott lilahagymát a vajon megdinszteljük, rádobjuk a felvágott káposztát, az aszalt szilvákat, sózzuk-borsozzuk, kevergetjük kicsit, ráöntjük először a bort, majd felöntjük az alaplével (vagy vízzel, és beledobunk egy bio leveskockát). Addig főzzük, míg a káposzta teljesen megpuhul, majd botmixerrel teljesen krémesre turmixoljuk. Szükség szerint még sózzuk-borsozzuk, reszelhetünk rá szerecsendiót, majd tálaláskor meglocsoljuk kevés tejszínnel.

Hoppá, most látom, ez a 100. bejegyzésem:))

Gasztroajándékok karácsonyra: mézeskalács ízű csokinyalókák

Egy újabb villámgyorsan és könnyen elkészíthető gasztroajándék, aminek a mézessütemény-fűszer ad igazi karácsonyi ízt, illatot, hangulatot. A szuper csokinyalókakészítő szilikonformákat még tavasszal vettem a Tchiboban, nagyon jól működik, mindig szépen kijön belőle a csoki. Celofánba csomagolva, színes szalagokkal átkötve nagyon jól mutat szerintem, viszont az elkészítéséhez messze nem kell akkora jártasság, mint mondjuk a bonbonkészítéshez, ha jó minőségű csokit veszünk (szerintem a 60-70%-os étcsokival járunk legjobban, azzal a legkönnyebb dolgozni, gyönyörűen olvad, nem okoz meglepetéseket, legfeljebb édesíti kicsit az ember, ha túl keserű lenne), nem lőhetünk nagyon mellé. 

Hozzávalók: 

Egy tábla 70%-os étcsoki, fél tábla tejcsoki, 2 ek. mascarpone, 1-2 ek. tejszín, ízlés szerint mézessütemény-fűszerkeverék 

A csokit nagyon alacsony lángon (vagy vízgőz fölött) felolvasztjuk, hozzákeverjük a mascarponét, a tejszínt és a fűszert, majd a formákba töltjük. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy szépen megdermedjen. A nyalókák egyik részét én kandírozott narancshéj-darabkákkal díszítettem, ehhez a már elkészült darabokat tetejét megkentem kevés olvasztott csokival, majd belenyomogattam a narancshéjat, és visszatettem a hűtőbe. Ajándékozásig tartsuk hűtőben:)

Gasztroajándékok karácsonyra: mézeskalács

A legremekebb karácsonyi gasztroajándék. Végtelen sok recept kering a neten, köztük nem egy hirdeti magát a legjobb mézeskalácsként, én azonban teljes bizonyossággal állíthatom, hogy ez a legeslegjobb, és kész:) Nem kemény, de nem is puha, hanem finom ropogós. Jó vele dolgozni, nem ragacsos, nem kell pihentetni, hetek múlva is finom. És nem utolsó sorban kiváló gyerekprogram az elkészítése, két éves kor körültől simán be lehet vonni a kicsiket a formázásba, díszítésbe. Én kifejezetten imádok mézeskalácsot díszíteni, pedig rajzolni egyáltalán nem tudok, de ez a fajta pepecselés teljesen kikapcsol, felér egy meditációval:) A képen látható mézeskalácsok két rétegűek, a körokbe kisebb, egész vékonyra nyújtott formákat tettem, így szinte térhatású kis kompozíciókat lehet létrehozni, nekem nagyon tetszenek.

A receptet már húsvétkor feltettem, itt található. A legfontosabb szabály ebben az esetben is az, hogy igazán finom végeredményt akkor várhatunk, ha minőségi alapanyagokat használunk: el kell felejteni a Rama margarint (a vaj tökéletesen megfelel, illetve én nagyon szeretem az Alsan bio margarint használni sütéshez, valamivel olcsóbb, mit a vaj, és nincs semmi mellékíze), nem szabad a legolcsóbb, valószínüleg virágport sosem látott, hamisított mézet használni stb. 

Én elég vékonyra szoktam nyújtani, úgy 2 miliméternyire, mi így szeretjük. Elég hamar sül, figyelni kell rá, amikor elkezd színt kapni, már jó is! Az egész konyha tele lesz vele, ha egész adagot készítűnk, de megéri, az a legjobb, amikor még januárra is marad pár szem mézeskalács a délutáni kávé mellé:)

Gasztroajándékok karácsonyra: Mézeskalácsos-aszalt barackos trüffelgolyók mézeskalácsmorzsába forgatva

Gasztroajándékot adni és kapni is szuper dolog, ez nem vitás. Ezerszer jobb, mit az ötezredik polcra tehető, porfogó kis bizbasz, sosem hordott sálak, egy századik bögre vagy akármi. A lehetőségek száma pedig végtelen: kekszek, lekvárok, szörpök, fűszersók, házi teakeverékek, csokik, szaloncukrok stb. Bár mostanában nemigen jut időm a gép elé ülni, még ilyenkor éjjel is alig (Flóra mostanában kb. 20 percenként ébred, rettenet...), így már több tucat lefotózott étel vár arra, hogy feltöltsem végre, most azért eldöntöttem, hogy legalább a karácsonyhoz kapcsolható posztokat megpróbálom megírni végre: a gasztroajándékokat és a karácsonyi menübe illeszthető ételeket. Elsőként itt van tehát ez a trüffelgolyó és cake pop közti átmenet, amelyhez az ihletet a csak a puffin-on olvasott sárgabarackos-kekszes csoki adta. Mivel véletlenül épp tele van a lakás mézeskaláccsal:)) így egyértelmű volt, hogy keksz helyett azt teszek bele, így kap egy plusz karácsonyi ízt. Holnap a phd-s órámra viszem egy mákos-citromos-fehércsokis muffin társaságában, ahol azt találtuk ki, hogy az utolsó órán egy kis irodalmi eszem-iszomot rendezünk, meglepve vele magunkat és a tanárunkat.

Hozzávalók:

1 tábla tejcsoki, 1/2 tábla étcsoki (természetesen minél jobb minőségű a csoki, annál finomabb a végeredmény), 2 ek. mascarpone, fél dl. tejszín, 6-8 mézeskalács, 5 dkg aszalt sárgabarack, kevés mézessütemény-fűszerkeverék

A csokikat alacsony lángon felolvasztottam (ezt indukciós főzőlapon könnyű, másmilyenen lehet, hogy jobb vízgőz fölött), majd belekevertem a tejszínt, a mascarponét és egy kávéskanálnyi mézessütemény-fűszerkeveréket. A kekszek nagyobbik részét apró darabokra törtem, a sárgabarackot is felaprítottam, és ezeket is belekevertem a csokimasszába. Hűtőbe tettem, amíg formázható állagúra nem hűlt, majd golyókat formáztam belőle, és beleforgattam a maradék morzsássá tört mézeskalácsba. Fogpiszkálókra szúrtam, és celofánba csomagoltam őket. 

Naspolyalekvár

Végre egy recept, aminek köze van a blog névadó gyümölcséhez:) Múlt hétvégén apám és Regina (elválaszthatatlan csapat, együtt járják az erdőt, gombásznak, gyűjtögetnek) mindkét naspolyafánkról leszüretelte a termést - a kert erdő felőli sarkában álló nagyobb fáról muszáj volt, mert már hullottak a túlérett, édes gyümölcsök, és éjszakánkét egy szarvas csemegézett belőlük jóízűen:) A kisebb fán volt még pár éretlen szem, de a nagyrésze már szépen megpuhult azon is. Annyira érettek voltak már, hogy az autózást Budapestig nem viselték túl jól, elkezdtek maguktól lekvárrá válni, úgy látszik, tudták, mi a célom velük. Szóval kénytelen voltam még aznap éjjel befőzni a 2-3 kilónyi naspolyát, mert másnapra biztosan megpenészedett volna az egész. Megmosni nem nagyon lehetett, annyira szétmentek már a szemek, de azért igyekeztem kicsit leöblíteni (mégiscsak ott volt bennem a tudat, hogy egy szarvas eszegette éjszakánként, amit felért...), és próbáltam a két végüket levagdosni (itt nem törekedtem maximális precizitásra, mivel úgy is át kell passzírozni az egészet ugyebár). 

Az úgy-ahogy megmosott-megtisztított gyümölcsöt egy nagyobb fazékba tettem, és felöntöttem annyi vízzel, ami úgy kétujjnyira ellepi, majd alacsony lángon főzni kezdtem. Elég sokat főtt, mert időközben le kellett zavarni az esti fürdetős-mesélős-altatós köröket, néha azért ránéztem, megkavargattam, nehogy le akarjon égni. mire elaludtak a csajok, már tökéletes volt (egy igazán gusztustalan külsejű barna trutyi mag- és héjdarabkákkal, ám isteni finom, édes, aromás illattal). Mivel tudtam, hogy így már nem fog megromlani, több részletben passzíroztam át, csak másnap fejeztem be ezt az elég fárasztó, nem túl kézkímélő műveletet. A szűrőben maradt magos-héjas részt nem dobtam ki rögtön, hanem visszaborítottam egy lábosba, felöntöttem vízzel, főztem még egy kicsit, majd ismét leszűrtem - itt már nem kellett passzírozni, hígra készítettem -, a kapott lét (nevezzük naspolya ivólének mondjuk) pedig megbolondítottam forraltboros ízvilágú fűszerekkel, ez volt az esti lazulós italom 2-3 estén át (amikor a pokolian alvó Flóra két visszaaltatása között hosszú 20 perceket lazultam:))).

Amikor összegyűlt a több adagban passzírozott naspolyapüré, kevés nyírfacukrot adtam hozzá (tényleg keveset, a 7 üvegnyi lekvárhoz úgy 5-6 evőkanálnyit, bőven elég ennyi!), kavargatva jól átforraltam (az ilyen püré állagú lekvárokat szemét dolog forralni, nagyon tudnak lőni, bugyogni, vigyázni kell), majd a szokásos módon üvegekbe töltöttem (forrón, kupakolás után feljreállítva pár percre, majd dunsztban kihűtve). Egy üvegnyit Regina 2-3 nap alatt bekanalazott, imádja a naspolyát. Nem véletlenül ez a blog névadója: isteni finom, rengeteg gyógyhatással rendelkező és igénytelen, jól termő gyümölcs, ami olyankor terem, amikor a többi hazai gyümölcsfajta már rég nem - csodás érzés a havas kertben, hóemberépítés közben gyümölcsöt szedni a fáról, tavaly így csináltuk Reginával:) Szóval egyetek naspolyát, szezonális, hazai, vegyszermentes, finom, egészséges. Egyébként nem csak édesség lehet belőle: az első blogos receptemben rosé kacsamellhez készítettem belőle narancsos-balzsamecetes naspolyaszószt.

Itt van még néhány kép a kisebbik naspolyafánkról, a pár rajta maradt, még éretlen gyümölccsel:

Itt pedig Mági szuper összefoglalója a naspolya jótékony tulajdonságairól, érdemes elolvasni!

Kardamomos alma-birs torta zabpehellyel

Kétségkívül nem egy szépség ez a süti, viszont nagyon finom, és nem utolsó sorban még egészséges is. Igazi őszi-téli ízek, szezonális hozzávalókból - az alma és a birs ráadásul a visegrádi kertben termett, ez mindig külön öröm számomra. Én nagyon szeretem az ilyen rusztikus külsejű sütiket: bár nem csillognak és nem rózsaszínek (na persze az sem rossz időnként), legalább garantáltan nincs műanyagízük:) Egy csésze délutáni tea mellé tökéletes, de másnap reggelire sem volt utolsó:)

Hozzávalók:
A tésztához: 15 dkg liszt (nálam félig teljes kiőrlésű is, de lehet teljesen is az), 10 dkg darált mandula, 12 dkg hideg vaj, egy tojás sárgája, 2 ek. nyírfacukor,  1-2 ek. víz
A töltelékhez: 1 nagy birs, 3-4 alma, 3 ek. nádcukor vagy kókuszvirágcukor, 3 dkg vaj, fahéj, kardamom, őrölt gyömbér ízlés szerint, fél bögre zabpehely

A tészta hozzávalóiból omlós tésztát gyúrunk (én az aprítóval szoktam összedolgozni morzsássá a vajat és a lisztet, majd gyorsan hozzágyúrom a többi alapanyagot), majd folpackba csavarva fél órára a hűtőbe tesszük (igazából az sem katasztrófa, ha ez a lépés kimarad, én sokszor átugrom ezt, és egyből a sütőformába nyújtom a tésztát). Fél óra elteltével kivesszük, kinyújtjuk, és a kikent torta- vagy piteformába tesszük, úgy, hogy legyen valamennyi pereme is. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig elősütjük.

Időközben apró kockákra vágjuk a gyümölcsöket. A vajat és a cukrot (én most kókuszvirágcukrot használtam) egy serpenyőben megolvasztjuk, enyhén karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott gyümölcsöt. Ízlés szerint fűszerezzük (nekem nagyon bejön a kardamom-fahéj-gyömbér kombináció), ha száraznak tűnik, kevés vizet adunk hozzá, és lefedve puhára (vagy félpuhára, hiszen a sütőben is puhul még)  pároljuk -  arra vigyázzunk, hogy ne főjön szét az alma, látszódjanak a darabok. Ha kész, hozzákeverjük a zabpelyhet (ettől áll majd össze és lesz szépen vágható a süti), és az elősütött tésztára halmozzuk, elegyengetjük. 20-25 percre visszatesszük a 180 fokos sütőbe, amíg szépen összesül. Melegen és hidegen is finom, és jól áll neki a sűrű joghurt (egy kis mézzel mondjuk).

Triplacsokis dínótorta Regina 4. szülinapjára

Regina 4 éves lett, közhely, de tényleg hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő. A második születésnapja óta  tartjuk azt a hagyományt, hogy előre megrendeli, milyen tortát szeretne, és az a meglepetés, hogy milyen módon sikerül kiviteleznem - eddig egész jól vizsgáztam, mindhárom alkalommal meg volt elégedve a végeredménnyel. Kétévesen katicatortát kért, tavaly nyuszitortát, ezekkel elég könnyen boldogultam. Idén viszont rendesen feladta a leckét ezzel a dínóval - egy rajzfilmnek köszönhető ez az újkeletű dínó-mániája, ami egyébként nagyjából kimerül abban, hogy naponta tízszer elénekli a rajzfilm zenéjét, betétdalait, és barkóbázáskor tízből nyolcszor a dínókra gondol:) Amikor pár hónappal ezelőtt előállt a dínótorta ötletével, próbáltam alkudozni vele, hogy mi lenne, ha marcipándínót formáznék egy sima kerek torta tetejére, de nem engedett. El is magyarázta, hogyan képzeli, valahogy így: "Ó, mama, ne aggódj, nagyon egyszerű lesz, én majd elmagyarázom, hogyan kell csinálnod. Először is kis csokidarabkákból megformázod a karmait...." Na azt hiszem, ezen a ponton nem bírtam tovább, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek:)) Szóval tündérkém elég magasra tette a lécet, ezt a szintet azt hiszem, nem sikerült átugranom, de nem panaszkodott azért így sem. És ami szintén nem mellékes, nagyon finom lett a kis dög:) Viszont akkora lett, hogy a legnagyobb tálcára sem fért rá, a férjem elővett egy nagy fehér bútorlapot (volt honnan, az OBI készletével vetekszik az, ami szerszámból-faanyagból a kamrában és különböző tárolóhelyeken fel van halmozva, a férjem előző életében bizonyára asztalos és/vagy feltaláló volt:)), amit bevontam sütőpapírral, erre került a torta. Vagyis már eleve azon raktam össze, hiszen utólag már nem lett volna mozgatható. Ja, és a hűtőbe sem fért be persze, így egy komplett állványrendszert építettünk fölé, letakartuk egy abrosszal, és a szabadban töltötte az éjszakát:)

Természetesen csokitorta volt, szóba sem kerülhetett más - ráadásul tripla csokis: kakaós piskóta fehércsokis és étcsokis krémmel töltve. Pontos receptet nem tudok írni, egymás után vettem elő a fiókból a tartalék Lidl-ös 70-80%-os étcsoki-táblákat, nem is tudom, hány került bele végül, hogy a belső töltelékhez és a bevonathoz is elég legyen a krém. A tészta egy egyszerű, vizes-kakaós piskóta volt, 8 tojásból, amit a legnagyobb gáztepsimben sütötem meg. Egész szép magas lett, de a nagy mérete miatt mégsem mertem megkockáztatni, hogy három lapra vágjam, féltem, hogy eltöröm. Így csak két lapba vágtam, és a kétféle tölteléket egymásra rétegeztem. A fehércsokis krémhez két deci tejszínben felolvasztottam másfél tábla fehércsokit, és egy fél doboznyi mascarponét is beletettem, hogy sűrűbb legyen. Jó sok házi vaníliáscukorral ízesítettem, rákentem az alsó lapra, majd hagytam megdermedni. Az étcsokis krém is sima trüffelkrém volt, de itt tényleg nem emlékszem az arányokra: jó sok tejszínt melegítettem (nem szabad felforralni, szépen felolvad benne a csoki akkor is, ha nem forró), jó sok étcsokit tettem bele, még némi vajat is, és megbolondítottam egy pár csepp narancsvirágvízzel meg egy kis nyírfacukorral. Amikor kihűlt a krém, a felét rákentem a fehér rétegre, majd rátettem a felső piskótalapot. Ezután kezdődött a vagdosás: először sablont akartam csinálni hozzá, de végül úgy döntöttem, menni fog anélkül is, hamar túl akartam lenni rajta, éjfél körül járt már, és persze Flóra félóránként felébredt... Szóval egy ecsettel, a csokikrémet használva festéknek megrajzoltam úgy kb. a dínóformát, aztán szépen körbevágtam. A farka és a lábak a leeső darabokból készültek, a csokival szépen oda lehetett ragasztani. Ezután bekentem az egészet az étcsokis krém másik felével, és puffasztott búzaszemekből kiraktam a fogakat, karmokat, meg persze az R betűt és a 4-est. 

A kis ünepelt ragaszkodott hozzá, hogy ő szeletelje-osztogassa a tortáját. Az első mozdulattal egyből a torkát vágta el:), és valóban hősiesen vagdosta-osztotta mind a tizensok vendégnek majd fél órán át, ő kezdett el utoljára enni. Másnap azt mondta, hogy az egész szülinapban az volt a legjobb, hogy ő oszthatta szét a tortát, annyira imádom:)

Isten éltessen sokáig, drága kicsi Reginám!