Birsalmás-gesztenyés sütőtöklekvár

Teljesen véletlenszerűen rögtönöztem ezt az különleges téli lekvárt. Megsütöttem egy elég nagy adag tököt, gondoltam, egy részéből készítek valami lekvárféleséget. Volt pár birsalmám, amik már elkezdtek barnulni itt-ott, kezdeni kellett velük valamit. Aztán egyszer csak eszembe jutott a mélyhűtőben lévő natúr geszenyemassza, gondoltam egyet, és beledobtam a készülő lekvárba. A végeredmény egy mustársárga, meglepően finom és illatos téli csemege, kennyérre, süteménybe, keksz mellé is finom. Mindhárom íz finoman érződik, a birs savanykássága nagyon jól ellensúlyozza a sütőtök édességét, a geszetenye pedig egy különleges plusz ízt ad az egésznek.

Hozzávalók: egy nagyobb sütőtök fele, 2-3 birsalma, egy csomag natúr gesztenyemassza (természetesen lehet édesített is, ebben az esetben szerintem elig kellene édesíteni a lekvárt), ízlés szerint nyírfacukor/nádcukor/stevia stb.

A sütőtököt én sütőben készítettem el, jobban szeretem úgy, de persze lehetne párolni is, akár együtt a birssel. Így, hogy a tök már készen volt, csak a birseket kellett megtisztítanom (hámozni nem szükséges), felvágnom és kevés vízben (amennyi mondjuk egy ujjnyira ellepi a birset - a gesztenye szárazsága miatt kell majd a nedvesség) puhára párolnom. Mikor elkészült, hozzáadtam a sütőtök kikapart húsát, majd beledobtam a gesztenyemasszát (úgy, ahogy van, fagyottan, bár nyilván szerencsésebb lett volna előre felengedni). Kavargattam, amíg a fagyott massza felmelegszik és elolvad, majd botmixerrel simára turmixoltam a lekvárt. Ezután kevés nyírfacukorral édesítettem, forrón üvegekbe töltöttem 5 percre fejtetőre állítva a jól bekupakolt üvegeket, majd szárazdunsztba tettem, hogy lassan hűljön ki. 

Harmadik éve teszek el lekvárokat ezzel a fejreállítós módszerrel. az üvegek sterilizálását nem viszem túlzásba, jó meleg vízzel elmosom, és kész. Semmi nem romlott meg (a gombakrém sem!), pedig minimális cukrot használok, tartósítószert pedig még nem is láttam közelről. Szóval azt hiszem, a lényeg tényleg az, hogy minél forróbban töltsük a lekvárt az üvegekbe, semmi értelme rengeteg cukorral/tartósítóval tönkrevágni a finom lekvárokat...

Vörösboros-aszaltszilvás lilakáposzta-krémleves

Isteni finom, selymes, melengető, szezonális, gyönyörű a színe: azt hiszem, nálunk ez a leves kerül szenteste az asztalra. Ráadásul, mint a krémlevesek általában, nagyon egyszerűen elkészíthető - karácsonyra igyekszem olyan fogásokat kitalálni, amik különlegesek, látványosak, de egyszerűen és gyorsan elkészülnek, hiszen nem akarom a konyhában tölteni az egész napot. Talán annyit változtatok majd az elkészítésén, hogy nem keverem bele előre a tejszínt, hanem csak a tányérokba öntök majd egy keveset tálaláskor, így még intezívebb lesz ez a csodaszép bordóslila szín. 

Hozzávalók:  egy kisebb fej lilakáposzta, fél fej lilahagyma, 10 dkg aszalt szilva, 2-3 dl vörösbor (ugyebár az alapszabály, hogy csak olyan borral főzzünk, amit meg is innánk szívesen - sőt meg is ihatjuk a leves mellé:) - nem tudok azonosulni azzal az elvvel, hogy "meg ugyan nem innám, de főzéshez jó lesz"), diónyi vaj, só, bors, szerecsendió, alaplé (vagy bio leveskocka), 2 dl tejszín

Az apróra vágott lilahagymát a vajon megdinszteljük, rádobjuk a felvágott káposztát, az aszalt szilvákat, sózzuk-borsozzuk, kevergetjük kicsit, ráöntjük először a bort, majd felöntjük az alaplével (vagy vízzel, és beledobunk egy bio leveskockát). Addig főzzük, míg a káposzta teljesen megpuhul, majd botmixerrel teljesen krémesre turmixoljuk. Szükség szerint még sózzuk-borsozzuk, reszelhetünk rá szerecsendiót, majd tálaláskor meglocsoljuk kevés tejszínnel.

Hoppá, most látom, ez a 100. bejegyzésem:))

Gasztroajándékok karácsonyra: mézeskalács ízű csokinyalókák

Egy újabb villámgyorsan és könnyen elkészíthető gasztroajándék, aminek a mézessütemény-fűszer ad igazi karácsonyi ízt, illatot, hangulatot. A szuper csokinyalókakészítő szilikonformákat még tavasszal vettem a Tchiboban, nagyon jól működik, mindig szépen kijön belőle a csoki. Celofánba csomagolva, színes szalagokkal átkötve nagyon jól mutat szerintem, viszont az elkészítéséhez messze nem kell akkora jártasság, mint mondjuk a bonbonkészítéshez, ha jó minőségű csokit veszünk (szerintem a 60-70%-os étcsokival járunk legjobban, azzal a legkönnyebb dolgozni, gyönyörűen olvad, nem okoz meglepetéseket, legfeljebb édesíti kicsit az ember, ha túl keserű lenne), nem lőhetünk nagyon mellé. 

Hozzávalók: 

Egy tábla 70%-os étcsoki, fél tábla tejcsoki, 2 ek. mascarpone, 1-2 ek. tejszín, ízlés szerint mézessütemény-fűszerkeverék 

A csokit nagyon alacsony lángon (vagy vízgőz fölött) felolvasztjuk, hozzákeverjük a mascarponét, a tejszínt és a fűszert, majd a formákba töltjük. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy szépen megdermedjen. A nyalókák egyik részét én kandírozott narancshéj-darabkákkal díszítettem, ehhez a már elkészült darabokat tetejét megkentem kevés olvasztott csokival, majd belenyomogattam a narancshéjat, és visszatettem a hűtőbe. Ajándékozásig tartsuk hűtőben:)

Gasztroajándékok karácsonyra: mézeskalács

A legremekebb karácsonyi gasztroajándék. Végtelen sok recept kering a neten, köztük nem egy hirdeti magát a legjobb mézeskalácsként, én azonban teljes bizonyossággal állíthatom, hogy ez a legeslegjobb, és kész:) Nem kemény, de nem is puha, hanem finom ropogós. Jó vele dolgozni, nem ragacsos, nem kell pihentetni, hetek múlva is finom. És nem utolsó sorban kiváló gyerekprogram az elkészítése, két éves kor körültől simán be lehet vonni a kicsiket a formázásba, díszítésbe. Én kifejezetten imádok mézeskalácsot díszíteni, pedig rajzolni egyáltalán nem tudok, de ez a fajta pepecselés teljesen kikapcsol, felér egy meditációval:) A képen látható mézeskalácsok két rétegűek, a körokbe kisebb, egész vékonyra nyújtott formákat tettem, így szinte térhatású kis kompozíciókat lehet létrehozni, nekem nagyon tetszenek.

A receptet már húsvétkor feltettem, itt található. A legfontosabb szabály ebben az esetben is az, hogy igazán finom végeredményt akkor várhatunk, ha minőségi alapanyagokat használunk: el kell felejteni a Rama margarint (a vaj tökéletesen megfelel, illetve én nagyon szeretem az Alsan bio margarint használni sütéshez, valamivel olcsóbb, mit a vaj, és nincs semmi mellékíze), nem szabad a legolcsóbb, valószínüleg virágport sosem látott, hamisított mézet használni stb. 

Én elég vékonyra szoktam nyújtani, úgy 2 miliméternyire, mi így szeretjük. Elég hamar sül, figyelni kell rá, amikor elkezd színt kapni, már jó is! Az egész konyha tele lesz vele, ha egész adagot készítűnk, de megéri, az a legjobb, amikor még januárra is marad pár szem mézeskalács a délutáni kávé mellé:)

Gasztroajándékok karácsonyra: Mézeskalácsos-aszalt barackos trüffelgolyók mézeskalácsmorzsába forgatva

Gasztroajándékot adni és kapni is szuper dolog, ez nem vitás. Ezerszer jobb, mit az ötezredik polcra tehető, porfogó kis bizbasz, sosem hordott sálak, egy századik bögre vagy akármi. A lehetőségek száma pedig végtelen: kekszek, lekvárok, szörpök, fűszersók, házi teakeverékek, csokik, szaloncukrok stb. Bár mostanában nemigen jut időm a gép elé ülni, még ilyenkor éjjel is alig (Flóra mostanában kb. 20 percenként ébred, rettenet...), így már több tucat lefotózott étel vár arra, hogy feltöltsem végre, most azért eldöntöttem, hogy legalább a karácsonyhoz kapcsolható posztokat megpróbálom megírni végre: a gasztroajándékokat és a karácsonyi menübe illeszthető ételeket. Elsőként itt van tehát ez a trüffelgolyó és cake pop közti átmenet, amelyhez az ihletet a csak a puffin-on olvasott sárgabarackos-kekszes csoki adta. Mivel véletlenül épp tele van a lakás mézeskaláccsal:)) így egyértelmű volt, hogy keksz helyett azt teszek bele, így kap egy plusz karácsonyi ízt. Holnap a phd-s órámra viszem egy mákos-citromos-fehércsokis muffin társaságában, ahol azt találtuk ki, hogy az utolsó órán egy kis irodalmi eszem-iszomot rendezünk, meglepve vele magunkat és a tanárunkat.

Hozzávalók:

1 tábla tejcsoki, 1/2 tábla étcsoki (természetesen minél jobb minőségű a csoki, annál finomabb a végeredmény), 2 ek. mascarpone, fél dl. tejszín, 6-8 mézeskalács, 5 dkg aszalt sárgabarack, kevés mézessütemény-fűszerkeverék

A csokikat alacsony lángon felolvasztottam (ezt indukciós főzőlapon könnyű, másmilyenen lehet, hogy jobb vízgőz fölött), majd belekevertem a tejszínt, a mascarponét és egy kávéskanálnyi mézessütemény-fűszerkeveréket. A kekszek nagyobbik részét apró darabokra törtem, a sárgabarackot is felaprítottam, és ezeket is belekevertem a csokimasszába. Hűtőbe tettem, amíg formázható állagúra nem hűlt, majd golyókat formáztam belőle, és beleforgattam a maradék morzsássá tört mézeskalácsba. Fogpiszkálókra szúrtam, és celofánba csomagoltam őket. 

Naspolyalekvár

Végre egy recept, aminek köze van a blog névadó gyümölcséhez:) Múlt hétvégén apám és Regina (elválaszthatatlan csapat, együtt járják az erdőt, gombásznak, gyűjtögetnek) mindkét naspolyafánkról leszüretelte a termést - a kert erdő felőli sarkában álló nagyobb fáról muszáj volt, mert már hullottak a túlérett, édes gyümölcsök, és éjszakánkét egy szarvas csemegézett belőlük jóízűen:) A kisebb fán volt még pár éretlen szem, de a nagyrésze már szépen megpuhult azon is. Annyira érettek voltak már, hogy az autózást Budapestig nem viselték túl jól, elkezdtek maguktól lekvárrá válni, úgy látszik, tudták, mi a célom velük. Szóval kénytelen voltam még aznap éjjel befőzni a 2-3 kilónyi naspolyát, mert másnapra biztosan megpenészedett volna az egész. Megmosni nem nagyon lehetett, annyira szétmentek már a szemek, de azért igyekeztem kicsit leöblíteni (mégiscsak ott volt bennem a tudat, hogy egy szarvas eszegette éjszakánként, amit felért...), és próbáltam a két végüket levagdosni (itt nem törekedtem maximális precizitásra, mivel úgy is át kell passzírozni az egészet ugyebár). 

Az úgy-ahogy megmosott-megtisztított gyümölcsöt egy nagyobb fazékba tettem, és felöntöttem annyi vízzel, ami úgy kétujjnyira ellepi, majd alacsony lángon főzni kezdtem. Elég sokat főtt, mert időközben le kellett zavarni az esti fürdetős-mesélős-altatós köröket, néha azért ránéztem, megkavargattam, nehogy le akarjon égni. mire elaludtak a csajok, már tökéletes volt (egy igazán gusztustalan külsejű barna trutyi mag- és héjdarabkákkal, ám isteni finom, édes, aromás illattal). Mivel tudtam, hogy így már nem fog megromlani, több részletben passzíroztam át, csak másnap fejeztem be ezt az elég fárasztó, nem túl kézkímélő műveletet. A szűrőben maradt magos-héjas részt nem dobtam ki rögtön, hanem visszaborítottam egy lábosba, felöntöttem vízzel, főztem még egy kicsit, majd ismét leszűrtem - itt már nem kellett passzírozni, hígra készítettem -, a kapott lét (nevezzük naspolya ivólének mondjuk) pedig megbolondítottam forraltboros ízvilágú fűszerekkel, ez volt az esti lazulós italom 2-3 estén át (amikor a pokolian alvó Flóra két visszaaltatása között hosszú 20 perceket lazultam:))).

Amikor összegyűlt a több adagban passzírozott naspolyapüré, kevés nyírfacukrot adtam hozzá (tényleg keveset, a 7 üvegnyi lekvárhoz úgy 5-6 evőkanálnyit, bőven elég ennyi!), kavargatva jól átforraltam (az ilyen püré állagú lekvárokat szemét dolog forralni, nagyon tudnak lőni, bugyogni, vigyázni kell), majd a szokásos módon üvegekbe töltöttem (forrón, kupakolás után feljreállítva pár percre, majd dunsztban kihűtve). Egy üvegnyit Regina 2-3 nap alatt bekanalazott, imádja a naspolyát. Nem véletlenül ez a blog névadója: isteni finom, rengeteg gyógyhatással rendelkező és igénytelen, jól termő gyümölcs, ami olyankor terem, amikor a többi hazai gyümölcsfajta már rég nem - csodás érzés a havas kertben, hóemberépítés közben gyümölcsöt szedni a fáról, tavaly így csináltuk Reginával:) Szóval egyetek naspolyát, szezonális, hazai, vegyszermentes, finom, egészséges. Egyébként nem csak édesség lehet belőle: az első blogos receptemben rosé kacsamellhez készítettem belőle narancsos-balzsamecetes naspolyaszószt.

Itt van még néhány kép a kisebbik naspolyafánkról, a pár rajta maradt, még éretlen gyümölccsel:

Itt pedig Mági szuper összefoglalója a naspolya jótékony tulajdonságairól, érdemes elolvasni!

Kardamomos alma-birs torta zabpehellyel

Kétségkívül nem egy szépség ez a süti, viszont nagyon finom, és nem utolsó sorban még egészséges is. Igazi őszi-téli ízek, szezonális hozzávalókból - az alma és a birs ráadásul a visegrádi kertben termett, ez mindig külön öröm számomra. Én nagyon szeretem az ilyen rusztikus külsejű sütiket: bár nem csillognak és nem rózsaszínek (na persze az sem rossz időnként), legalább garantáltan nincs műanyagízük:) Egy csésze délutáni tea mellé tökéletes, de másnap reggelire sem volt utolsó:)

Hozzávalók:
A tésztához: 15 dkg liszt (nálam félig teljes kiőrlésű is, de lehet teljesen is az), 10 dkg darált mandula, 12 dkg hideg vaj, egy tojás sárgája, 2 ek. nyírfacukor,  1-2 ek. víz
A töltelékhez: 1 nagy birs, 3-4 alma, 3 ek. nádcukor vagy kókuszvirágcukor, 3 dkg vaj, fahéj, kardamom, őrölt gyömbér ízlés szerint, fél bögre zabpehely

A tészta hozzávalóiból omlós tésztát gyúrunk (én az aprítóval szoktam összedolgozni morzsássá a vajat és a lisztet, majd gyorsan hozzágyúrom a többi alapanyagot), majd folpackba csavarva fél órára a hűtőbe tesszük (igazából az sem katasztrófa, ha ez a lépés kimarad, én sokszor átugrom ezt, és egyből a sütőformába nyújtom a tésztát). Fél óra elteltével kivesszük, kinyújtjuk, és a kikent torta- vagy piteformába tesszük, úgy, hogy legyen valamennyi pereme is. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig elősütjük.

Időközben apró kockákra vágjuk a gyümölcsöket. A vajat és a cukrot (én most kókuszvirágcukrot használtam) egy serpenyőben megolvasztjuk, enyhén karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott gyümölcsöt. Ízlés szerint fűszerezzük (nekem nagyon bejön a kardamom-fahéj-gyömbér kombináció), ha száraznak tűnik, kevés vizet adunk hozzá, és lefedve puhára (vagy félpuhára, hiszen a sütőben is puhul még)  pároljuk -  arra vigyázzunk, hogy ne főjön szét az alma, látszódjanak a darabok. Ha kész, hozzákeverjük a zabpelyhet (ettől áll majd össze és lesz szépen vágható a süti), és az elősütött tésztára halmozzuk, elegyengetjük. 20-25 percre visszatesszük a 180 fokos sütőbe, amíg szépen összesül. Melegen és hidegen is finom, és jól áll neki a sűrű joghurt (egy kis mézzel mondjuk).

Triplacsokis dínótorta Regina 4. szülinapjára

Regina 4 éves lett, közhely, de tényleg hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő. A második születésnapja óta  tartjuk azt a hagyományt, hogy előre megrendeli, milyen tortát szeretne, és az a meglepetés, hogy milyen módon sikerül kiviteleznem - eddig egész jól vizsgáztam, mindhárom alkalommal meg volt elégedve a végeredménnyel. Kétévesen katicatortát kért, tavaly nyuszitortát, ezekkel elég könnyen boldogultam. Idén viszont rendesen feladta a leckét ezzel a dínóval - egy rajzfilmnek köszönhető ez az újkeletű dínó-mániája, ami egyébként nagyjából kimerül abban, hogy naponta tízszer elénekli a rajzfilm zenéjét, betétdalait, és barkóbázáskor tízből nyolcszor a dínókra gondol:) Amikor pár hónappal ezelőtt előállt a dínótorta ötletével, próbáltam alkudozni vele, hogy mi lenne, ha marcipándínót formáznék egy sima kerek torta tetejére, de nem engedett. El is magyarázta, hogyan képzeli, valahogy így: "Ó, mama, ne aggódj, nagyon egyszerű lesz, én majd elmagyarázom, hogyan kell csinálnod. Először is kis csokidarabkákból megformázod a karmait...." Na azt hiszem, ezen a ponton nem bírtam tovább, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek:)) Szóval tündérkém elég magasra tette a lécet, ezt a szintet azt hiszem, nem sikerült átugranom, de nem panaszkodott azért így sem. És ami szintén nem mellékes, nagyon finom lett a kis dög:) Viszont akkora lett, hogy a legnagyobb tálcára sem fért rá, a férjem elővett egy nagy fehér bútorlapot (volt honnan, az OBI készletével vetekszik az, ami szerszámból-faanyagból a kamrában és különböző tárolóhelyeken fel van halmozva, a férjem előző életében bizonyára asztalos és/vagy feltaláló volt:)), amit bevontam sütőpapírral, erre került a torta. Vagyis már eleve azon raktam össze, hiszen utólag már nem lett volna mozgatható. Ja, és a hűtőbe sem fért be persze, így egy komplett állványrendszert építettünk fölé, letakartuk egy abrosszal, és a szabadban töltötte az éjszakát:)

Természetesen csokitorta volt, szóba sem kerülhetett más - ráadásul tripla csokis: kakaós piskóta fehércsokis és étcsokis krémmel töltve. Pontos receptet nem tudok írni, egymás után vettem elő a fiókból a tartalék Lidl-ös 70-80%-os étcsoki-táblákat, nem is tudom, hány került bele végül, hogy a belső töltelékhez és a bevonathoz is elég legyen a krém. A tészta egy egyszerű, vizes-kakaós piskóta volt, 8 tojásból, amit a legnagyobb gáztepsimben sütötem meg. Egész szép magas lett, de a nagy mérete miatt mégsem mertem megkockáztatni, hogy három lapra vágjam, féltem, hogy eltöröm. Így csak két lapba vágtam, és a kétféle tölteléket egymásra rétegeztem. A fehércsokis krémhez két deci tejszínben felolvasztottam másfél tábla fehércsokit, és egy fél doboznyi mascarponét is beletettem, hogy sűrűbb legyen. Jó sok házi vaníliáscukorral ízesítettem, rákentem az alsó lapra, majd hagytam megdermedni. Az étcsokis krém is sima trüffelkrém volt, de itt tényleg nem emlékszem az arányokra: jó sok tejszínt melegítettem (nem szabad felforralni, szépen felolvad benne a csoki akkor is, ha nem forró), jó sok étcsokit tettem bele, még némi vajat is, és megbolondítottam egy pár csepp narancsvirágvízzel meg egy kis nyírfacukorral. Amikor kihűlt a krém, a felét rákentem a fehér rétegre, majd rátettem a felső piskótalapot. Ezután kezdődött a vagdosás: először sablont akartam csinálni hozzá, de végül úgy döntöttem, menni fog anélkül is, hamar túl akartam lenni rajta, éjfél körül járt már, és persze Flóra félóránként felébredt... Szóval egy ecsettel, a csokikrémet használva festéknek megrajzoltam úgy kb. a dínóformát, aztán szépen körbevágtam. A farka és a lábak a leeső darabokból készültek, a csokival szépen oda lehetett ragasztani. Ezután bekentem az egészet az étcsokis krém másik felével, és puffasztott búzaszemekből kiraktam a fogakat, karmokat, meg persze az R betűt és a 4-est. 

A kis ünepelt ragaszkodott hozzá, hogy ő szeletelje-osztogassa a tortáját. Az első mozdulattal egyből a torkát vágta el:), és valóban hősiesen vagdosta-osztotta mind a tizensok vendégnek majd fél órán át, ő kezdett el utoljára enni. Másnap azt mondta, hogy az egész szülinapban az volt a legjobb, hogy ő oszthatta szét a tortát, annyira imádom:)

Isten éltessen sokáig, drága kicsi Reginám!

 

Októberi befőzéseim: birs, gomba, galagonya

Három birsfa is van a kertünkben, és idén rekordmennyiségű termést hoztak, annyit, hogy némelyik ág nem is bírta a gyümölcsök terhét. Sajnos a kívülről hibátlannak tűnő birsek közül elég sok belülről romlik, így a megtisztításuk a szokásosnál is nehézkesebb és hosszadalmasabb, de akkor sem hagyhatom kárba veszni ezt a finom és sokoldalú őszi gyümölcsöt. Az előző években nem főztem be belőle semmit, csak a mélyhűtőbe tettem jó sokat, így egész télen tudtunk birslevest enni, és szinte minden sült hús mellé dobáltam pár cikk birset is. Idén azonban beindult a fantáziám, és igyekeztem minél több izgalmas megoldást találni a birs tartósítására.  

Birscsatni:

A birs íze önmagában is elég pikáns, különleges ahhoz, hogy húsok, sós fogások kísérője legyen, egyértelmű tehát, hogy csatni készítéséhez is tökéletes. Teljes mértékben a fantáziánkra (és a fűszerespolcunk tartalmára) bízhatjuk magunkat, szerintem csatni-ügyben nehéz mellélőni, csak kóstolgatni kell folyamatosan. A folyamat első része a lekvár készítésével megegyezik: A kockákra vágott birset (hámozni nem kell, elég a magháza, illetve a hibás részeket eltávolítani) kevés vízben főzni kezdjük, majd ízlés szerint fűszerezzük. Én gyömbért, szerecsendiót, római köményt, fahéjat, kurkumát, koriandert, csilit, sót, borsot adtam hozzá, és kevés fehérborecetet. Nem akartam túl csípősre-fűszeresre készíteni, mert reméltem, hogy így Regina is enni fog belőle (eddig bejöttek neki az enyhe fűszerezésű csatnik). Így is volt, magának készített buzgón kis sonkatekercseket körtével, mozzarellával és a birscsatnival:))

Mint minden lekváromat, ezt is a szokásos módon tettem üvegbe: forrón megtöltöttem, azonnal bekupakoltam, 5 percre fejre állítottam, majd dunsztoltam.

Csokis birslekvár: 

Olyan lekvárt akartam készíteni, ami elég édes és krémes, szinte pudingszerű, lehet vele egyből palacsintát vagy ilyesmit tölteni, és ami a kényes gyerekízlésnek is megfelel (és mindemellett persze egészséges is). Tudtam, hogy Regina nagyon lelkes lesz a csokilekvár gondolatától, nekem viszont nyugodt lehet a lelkiismeretem: nem bolti Nutellát, hanem egy 90%-ban gyümölcsöt tartalmazó lekvárt kenek a kenyerére, ami a gyümölcsön kívül nyírfacukrot és jó minőségű, 70%-os étcsokoládét tartalmaz (egyik nagy anyai sikeremnek tartom, hogy Reginának ez a kedvenc csokifajtája, sőt, a 80%-ost is boldogan eszi:))

A birsszörppel együtt készült ez a lekvár: a megtisztított birset feltettem főni annyi vízben, amennyi épp ellepi. Amikor puhára főtt, szűrőkanállal kimertem a gyümölcs nagyrészét, és áttettem egy másik fazékba. Takarék lángon tovább főztem, közben édesítettem kevés nyírfacukorral és kókuszvirágcukorral, majd beletördeltem két tábla étcsokit (jó nagy adag birs volt, három nagy, 900 grammos és három kisebb üveg telt meg lekvárral, de persze itt is kóstolgatni kell, nincs pontos recept). Ízlés szerint tovább fűszerezhető vaníliával, fahéjjal. Mikor a csoki teljesen elolvadt benne, botmixerrel teljesen krémessé pürésítettem, majd a szokásos módon üvegekbe tettem. 

A birsszörp értelemszerűen a fenti lekvár főzővizéből készült. Mivel a gyümölcsöt szűrőkanállal vettem ki belőle, maradt azért benne jócskán birsdarab, így ennek is kellett egy kis botmixerezés. Édessítettem nyírfa- és kókuszvirágcukorral (ezt valamivel édesebbre csináltam, mint a lekvárt, de nagyon messze van a hagyományos szörpöknél megszokott 1 az 1-hez cukrozástól...), és belenyomtam egy citrom levét Gondolkoztam azon, hogy elviszem kicsit forraltboros irányba, de végül úgy döntöttem, nem fűszerezem, domináljon csak a birs saját íze. Így nem is maradt más dolgom, mint jól felforralni, és forrón üvegekbe tölteni.

Birses gombakrém:

Nevezhetném talán birses-gombás zakuszkának is, de annyira sok ponton eltér az eredeti zakuszkától, hogy inkább mégsem teszem. Tulajdonképpen nem más ez, mint az őszi visegrádi kertünk üvegbe zárva: pontosan az került bele, amit a kertben találtunk, és semmi egyéb: néhány kései cukkini, félérett, őszi paradicsomok, pár kis lilahagyma, és igen, még a gomba is a kert elhagyatottabb részén termett: gyűrűs tuskógombát rizikét, őzlábat és pár rákízű pereszkét szedett apa, hála a szép, napos őszi időnek (idén egyébként szinte semmi gomba nem volt felénk, így nagy meglepetést és egy kis kárpótlást jelentett ez a néhány szép példány). A gyűrűs tuskógombát furcsa, nyálkás állaga miatt régebben le sem szedtük, pár éve jöttem rá, hogy ilyen zakuszkaszerűségekbe tökéletes, hiszen pürésítve és más zöldségekkel vegyítve már nem érződik a nyálkásság, viszont kimondottan finom, karakteres ízű gomba. Fontos, hogy a gyűrűs tuskógombának  minimum fél óra hőkezelés kell, hogy fogyasztható legyen, enélkül mérgező!!! A megtisztított gombákat olívaolajon párolni kezdtem, majd hozzáadtam szép sorban mindent: a hagymát, pár gerezd fokhagymát, a feldarabolt birset, cukkinit, paradicsomot. Adtam hozzá zöldfűszereket a kertből, sóztam-borsoztam, és fedő alatt takarék lángon hagytam jól összepárolódni. Amikor minden zöldség jól megpuhult, botmixerrel pürésítettem, majd ugyanúgy tettem üvegbe, ahogy a lekvárokat szoktam, és dunsztoltam is. A kész krém ízében a gomba és a birs dominál,  de aki nem tudja, miből van, elsőre nem biztos, hogy rájön, annyira szokatlan összeállítás. Az állga szuper lágy, egyszerre édes, savanykás és gombás, amikor megkóstoltuk a férjmmel, mindketten arra gondoltunk, hogy pikáns, édes-savanyú íze miatt mustár helyett is jó lehetne. Később elkészítettem csak gomba-birs verzióban is, más zöldségek nélkül, úgy is nagyon finom, még erőteljesebb ízű. Szóval ez a recept bekerült az őszi kedvenceink közé, biztos, hogy jövőre is el fogom készíteni.

Figyelem! Csak az használjon vadon termő gombát, aki 100%-os biztonsággal felismeri, hogy mi az, amit szed. A legjobb, ha a gombákat minden esetben szakértővel ellenőriztetjük!

Galagonya-birs lekvár:

A galagonya újdonság a konyhámban, eddig legfeljebb teának szedtük le, pedig rengeteg szép galagonyacserje van a környékünkön. Mivel Regina nagyon élvezi a vadon termő növények gyűjtögetését (szerintem ezzel minden gyerek így van, és felnőtt fejjel is elég könnyű rákattanni:)), jó programnak tűnt szedni egy zacskónyi piros bogyót, szedegette is boldogan. A lekvárt tulajdonképpen ugyanúgy készítettem, mint a bodzabogyós-almás lekváromat: a galagonyát megmostam, leszedegettem a szárakat, majd feltettem főni annyi vízben, amennyi ellepi. Mikor puhára főtt, krumplinyomóval összenyomogattam kicsit, hogy a hús leváljon a magról (nem akartam botmixerezni, hogy a magok ne törjenek szét), majd szűrőn átpasszíroztam. A kapott pürét összekevertem kb. ugyanannyi, előzőleg már puhára párolt birssel, kicsit édesítettem (ezt most steviával), jól összeforraltam, majd pürésítettem. A galagonyának nincs túl karakteres íze, egészen enyhén édes, kicsit mogyorós, kicsit kesernyés, szóval önmagában nem lenne nagy szám, de így, birssel kimondottan finom. Nagyon jól működött például ebben a galagonyás-birses-mogyorós rétesben:)

Sok hasznos tipp a galagonyáról az Erdőkóstoló blogon!

Galagonyás-birsalmás-mogyorós rétes az 52. VKF!-re és Flóra 1. születésnapja

Rengeteg ötletem volt a forduló házigazdája, Tisztatészta remek témakiírására (az őszi erdő gyümölcseit  kellett valamilyen tésztafélével házasítani), de végülis ez lett az, amit meg is tudtam valósítani. A múlt héten főzött galagonya-birsalma lekvár (recept hamarosan, a következő bejegyzésben) adja az erdei összetevőt (a galagonyát a Mogyoróhegyen szedtük, a birs saját, de végülis a kertünk csak pár méterre van az erdőtől:)), a mogyoró sajnos bolti (pedig van a kert tetejében több mogyoróbokor is, de a mókusok-pelék egy szemet sem szoktak hagyni belőle...). A tészta szégyen-szemre szintén bolti, rétestészta készítésére még sosem szántam rá magam - mentségemre szolgál, hogy Flóra egy éves szülinap bulijára készült a rétes, hogy a torta előtt is legyen valami ennivaló, szóval elég sok tennivalóm volt aznap. Igen, egy éves lett a kisebbik lányom is, már fut, pörög-forog, beszél, játszik, hihetetlen, hogy telik az idő:) Szóval csak félig-meddig érvényes a nevezésem a VKF!-re, hiszen a kiírás szerint - teljesen jogosan - a tészta házi kellene legyen. Arra gondoltam, hogy a szintén aznapra - saját kezűleg:) - sütött, egy kuglófból és 12 muffinból álló szülinapi torta képét is felteszem, ezzel talán jóvátehetem, hogy bolti réteslapot használtam:)) Egyébként a kuglóf Vrábel Kriszta szuper sütőtökös kuglófja volt, a muffin saját rögtönzés, szintén sütőtökkel, mákkal, narancslével. Szóval itt van pár fotó a szülinapról, bizonyítandó, hogy sütöttem aznap, meg persze azért is, hogy lássátok az én gyönyörű kis egyévesemet:

Na és akkor térjünk vissza a réteshez. Fogtam tehát a kész réteslapokat, megkentem őket tejfölös-olajos keverékkel, majd hármasával téve a lapokat jó vastagon eloszlattam rajtuk a galagonya-birsalma lekvárt, amibe előzőleg reszelt almát is kevertem. A mogyorót (úgy 15 dekányit) egy konyharuhába csavarva sodrófával kicsit összetörtem, majd száraz serpenyőben pirítani kezdtem. Amikor már jó illata kezdett lenni, tettem rá 3 evőkanálnyi mézet (a lekvár nem volt túl édes, kellett hozzá a méz plusz édessége), jól összeforgattam, kicsit karamellizáltam. Ezt a mézes-mogyorós keveréket eloszlattam a lekvárréteg tetején, majd szorosan összecsavartam. A tetejüket még egy kicsit megkentem az olajos tejföllel, majd 180 fokon úgy 25 perc alatt megsütöttem a réteseket. Nagyon finom őszi sütemény lett, örülök, hogy a most először  főzött galagonyalekvárommal ilyen finomságokat lehet készíteni:)