Eperlekvár háromféleképpen (mentával, bodzával és rózsaszirommal)

Eléggé elkéstem ezzel a bejegyzéssel, már jópár hete vége az eperszezonnak. Igazából ötfélét terveztem, de nem jutott idő az összes variációra. Csak 5 kiló eperet mertem rendelni egyszerre (közel van Tahitótfalu, így nem volt nehéz finom eperhez jutni), de féltem, hogy nagyobb mennyiséggel nem boldogulok a lányok mellett, aztán mire észbe kaptam, vége lett az eperszezonnak. Így a levendulás és a bazsalikomos eperlekvár kimaradt, majd talán málnával és sárgabarackkal kipróbálom ezeket az ízvariációkat is. 

Az megtisztított eperhez (kb. 4,5 kg lehetett tisztítva) úgy 70 dkg nyírfacukrot adtam, majd egy nagy fazékban főzni kezdtem. Mikor levet engedett, merőkanállal kikanalaztam úgy fél liternyit, és két kis üvegben eltettem szörpnek. Mikor kicsit besűrűsödött a lekvár, háromfelé osztottam. Az egyik adaghoz rózsaszirmot tettem (úgy két nagy maréknyit), a másikhoz egy jó nagy maréknyi mentalevelet (apróra vágva), a harmadikhoz úgy 15 bodzavirágot (a száráról lepergetve az apró virágokat, így nem zavaró, hogy benne maradnak). Rövid ideig főztem még mindegyiket, hogy az ízek összeérjenek, majd a rózsáshoz agar-agart, a másik kettőhöz egy-egy csomagnyi Dzsemfix 3:1-et tettem. Forrón befőttesüvegekbe tettem, lezárás után pár percre fejre állítottam az üvegeket, majd dunsztba tettem őket. Maradt mindegyikből egy kis kóstolónyi adag, egyik jobb, mint a másik. A mentás friss, nyári ízű, a bodzáson nagyon jól érződik a virág zamata, a rózsás különleges, egzotikus jellegű lett. A sima eperlekvár is nagyon finom persze, de igazán jót tesznek neki ezek a plusz ízek, így mindegyik üveg felbontása más-más nyári ízt, nyári hangulatot idéz majd fel télen, és az különösen jó érzés, hogy ha az eper nem is saját termesztésű, a rózsaszirmot, a bodzát és a mentát magam szedtem hozzá. Szép lassan megtelik a kamrapolc, lesz mit a reggeli pirítósra kenni egész évben anélkül, hogy bolti lekvárokat vásárolnék. És ami a legjobb az egészben, hogy minden alkalommal, amikor kibontunk egy saját készítésű lekvárt, Reginával felidézzük, hogyan-mikor készítettük, beszélgetünk a nyárnak arról az időszakáról, amikor termett az adott gyümölcs, így nem csak a nyári gyümölcsök ízét őrizzük meg, hanem a nyár emlékeit is.

Ribizlis-levendulás fehércsokihab

Ma leszedtük a ribizliket a kertben, a feketét és a pirosat is, mert nagyon pergett már, és a menyétek is lopkodták. Mélyhűtőbe tettem a nagyrészét, a ribizli esetében remekül működik a fagyasztás, egész évben használhatom majd süteményekbe, palacsintába, krémekbe. Pár maréknyit pedig ehhez a finomsághoz használtam fel, ami bár habkönnyűnek tűnik, diétásnak, kalóriaszegénynek éppenséggel nem nevezhető:) Viszont isteni finom, édes, fehércsokis hab, savanykás ribizli, és mellé a levendula finom aromája... Ha a fagyigépet betettem volna időben a mélyhűtőbe, azzal készítettem volna el, de így még arra sem volt ideje, hogy rendesen lehűljön, heten ettük, pillanatok alatt elfogyott.

Hozzávalók: 6 dl tejszín, 2 tábla fehércsoki, 2 szál levendula, 2 bögrényi ribizli (piros és fekete vegyesen)

2 dl tejszínbe belemorzsoltam a levendulavirágokat, majd felmelegítettem (nem forraltam, épp csak addig melegítettem, míg az első buborékok megjelentek a felszínén). Ekkor beletördeltem a csokit, és kevergettem, amíg teljesen elolvadt, majd a hűtőbe tettem. Amikor teljesen lehűlt a krém, habbá vertem a többi (4 dl) tejszínt, beleforgattam a fehércsokis krémbe, majd belekevertem a ribizlit is ( a képen csak az a pár szem látszik, amivel díszítettem, de alatta is tele van ribizlivel:)). Jó lett volna még pár órára hűtőbe tenni, de nem volt rá ideje, így is nagyon finom volt.

Epres-rózsás piskóta mascarponekrémmel

Rögtönzött édesség, de olyan jól sikerült, hogy biztosan meg fogom ismételni (legközelebb talán málnával). Rámtört a szokásos délutáni édesség utáni vágy, és bő fél óra múlva már ettük is:) Azt használtam fel hozzá, ami épp a kezem ügyében volt: az előző napi lekvárfőzéskor leöntött eperszörpöt, és a szintén pár nappal korábban készült rózsalekvárt (meg a következő adag rózsalekvárhoz szedett szirmokat). Habkönnyű, nem túl édes, finoman rózsás és nagyon epres igazi nyári süti lett, el is fogyott néhány perc alatt az egész.

Hozzávalók:
A piskótához: 4 tojás, 4 ek. liszt, 4 ek. nyírfacukor, foszfátmentes sütőpor (én DM-es Alnatura márkájút szoktam venni)
A krémhez: 50 dkg mascarpone, 1,5 dl házi eperszörp, 1 csomag bourbon vaníliáscukor
A krém alá rózsalekvár
A tetejére kb. 20 dkg eper

A tészta hozzávalóiból hagyományos módon piskótát sütöttem (tudom, ezt is ezerféleképpen lehet, én a sárgáját keverem el a cukorral, és ebbe forgatom bele felváltva a lisztet és a habbá vert fehérjét). Kisebb méretű kikent tepsibe öntöttem, és 160 fokra előmelegített sütőben (légkeveréssel) 20 perc alatt készre sütöttem. Közben a mascarponét elkevertem vaníliával és a szörppel, ettől finoman eperízű és könnyebb állagú, jobban kenhető lett a krém. Amikor a piskóta megsült, kettévágtam, pár percig hagytam hűlni, majd megkentem az alsó lapot rózsalekvárral. Ezután rákentem a mascarponés krém 2/3-át, és rátettem a felső lapot. A tetejére rákentem a maradék krémet, majd beborítottam félbe-negyedbe vágott eperszemekkel. Rózsaszirmokkal díszítettem.

Fehér-sárga sültzöldségsaláta fehér és sárga céklából, karalábéból és fehérrépából sültfokhagyma-mártással a 49. VKF!-re

Amikor megláttam Noéminél a 49. VKF! kiírását, egyből arra gondoltam, hogy a veteményesemben növekedő albínó céklákat fogom felhasználni - reméltem, hogy a határidőig használható méretűre nőnek -, a plusz egy szín pedig a  gyönyörű, napsárga sárga cékla lesz. Fehércékla-krémlevest képzeltem el, sárgacékla-chipsszel a tetején. Ma reggel (ugye az eredeti határidő ma járt volna le) felmentem a veteményesbe a céklákért, de csalódva tapasztaltam, hogy egyelőre a nagyobb példányok is csupán diónyi méretűek - rögtön láttam, hogy ebből nem lesz krémleves, újra kell gondolnom a terveimet. Végülis kiszedtem három fehér és három sárga céklát, majd bementem a kamrába egyéb fehér dolgokat keresni, gondoltam, majd csak megjön az ihlet:) Találtam karalábét, fehérrépát és friss fokhagymát, és elkezdtem gondolkodni - ez lett belőle, és tökéletesen elégedett vagyok a végeredménnyel, nagyon finom, gazdag ízvilágú saláta lett, a  sütés a legtöbb zöldséggel csodákat tesz, és ez most is bejött. Céklát gyakran készítek sütve, de a karalábét és a fehérrépát most készítettem először így. A sütés kihangsúlyozta az édeskés ízüket, krémesen puha lett az állaguk (de mégsem olyan, mint amikor túlfőnek a zöldségek), és a zöldségek mellett sütött friss fokhagymából készült krémes citromos mártás remekül kiegészítette ezt az édeskés ízvilágot. Díszítésnek, hogy a kevés sárga cékla mellett máshogyan is megjelenjen a sárga szín, a szintén saját veteményesemben termett cukkini virágát és a kertben szedett, ehető körömvirágszirmokat használtam. Szerencsére csak ezután vettem észre, hogy Noémi meghosszabbította a határidőt, egyáltalán nem bánom, hogy egyéb alapanyag híján abból főztem, amit a veteményes és a kamra adott:) 

Hozzávalók (1-2 adag):

3-3 kisebb, zsenge fehér és sárga cékla, 1 zsenge karalábé, 1 szál fehérrépa, 1 nagy fej friss fokhagyma, 5-6 zsályalevél, fél citrom, extra szűz olívaolaj, só, 1 cukkinivirág, 1 körömvirág szirmai

A jól megmosott fehér céklákat, a meghámozott, felnegyedelt karalábét, a megtisztított fehérrépát és az egész fej új fokhagymát (aminek a végét levágtam, hogy később ki lehessen nyomni a héjból a megpuhult gerezdeket) egy nagyobb darab alufóliára tettem, megsóztam, meglocsoltam extra szűz olívaolajjal, rádobáltam a zsályaleveleket, majd becsomagoltam az alufóliába. A sárga céklákat (szintén sóval, olajjal és zsályalevéllel) külön csomagba tettem, hogy intenzív sárga színük ne színezze meg a többi zöldséget. A 200 fokos sütőben egy bő órán át sültek a csomagok (az apró, zsenge cékláknak kevesebb is elég lett volna, de a karalábénak kellett ennyi, hogy megpuhuljon). Amikor átsültek, lehúztam a céklák héját, az összes zöldséget feldaraboltam, elrendeztem a tányéron. A fokhagymagerezdeket kinyomkodtam a héjból,  néhányat (amik szépen egyben maradtak) egyben tettem a zöldségek mellé, a másik felét pedig villával összenyomkodtam, és ebből készítettem el a mártást a salátához. A pürésített fokhagymához hozzáöntöttem az aolufóliacsomagban maradt, zsályaaromájú, olajos szaftot, belecsavartam fél citrom levét, adtam hozzá még egy kis olívaolajat és sót. A cukkinivirágot jól megmostam (hangyák és egyéb kis fekete bogárkák előszeretettel költöznek bele), kiszedtem a bibéjét, és a zöldséghalom közepébe tettem. A bibe helyére öntöttem a fokhagymás mártás felét, a másik felét pedig a zöldségekre és köréjük pöttyöztem, végül körömvirágszirmokkal díszítettem a kész salátát.

Kardamomos sárgacseresznye-lekvár

Tavaly egy nagyon kedves szomszédunk kertjében rengeteg sárga cseresznye termett, és mivel neki nem jutott ideje-energiája leszedni, bőven jutott nekünk is a termésből, apával és Reginával rengeteget szedtünk belőle. Főztem belőle lekvárt, kompótot, és a mélyhűtőbe is tettem pár kilót kimagozva. Az az igazság, hogy ez a lekvár az utolsó adag fagyasztott cseresznyéből készült pár hete. Épp bent voltunk Budapesten, és este döbbentem rá, hogy nincs otthon sem méz, sem lekvár, nem tudunk mit reggelizni (én csak édeset bírok enni reggel...). Akkor jutott eszembe, hogy a mélyhűtöben van még egy kilónyi sárga cseresznye. Úgy 8 körül tettem oda úgy, ahogy volt, fagyottan (szerencsére takarékra), mivel épp aznap vettem kardamomot, gondoltam, dobok bele 2 szemet, ártani nem árthat, aztán jött az esti fürdetés-fektetés kör, teljesen el is felejtkeztem a lekvár-projektről. 10 körül kimentem a konyhába, és először nem értettem, mitől van ilyen jó illat - addigra már szépen besűrűsödött a lekvár, és isteni íze-illata lett a kardamomtól, meg persze a cseresznyétől:) Tettem hozzá kevés nyírfacukrot (max. 10 dkg-t), kicsit még főztem, fakanállal szétnyomogattam a szemeket, majd üvegbe tettem. Szuper reggeli lett, a lezárt üveg még ott vár a budapesti konyhámban, hogy ha legközelebb bemegyek, ne maradjak reggeli nélkül:)

Idén alig van pár szem az említett cseresznyefán, nehéz elhinni, hogy tavaly egy ágról is tele lehetett szedni a kosarat. Viszont most van szezonja, így gondoltam, megosztom a receptet, hátha jól jön valakinek, aki idén is tud sárga cseresznyét szerezni. Tényleg remekül illik hozzá a kardamom, érdemes kipróbálni!

Rózselekvár

Igazán kalandosan alakult ennek a rózselekvárnak a sorsa. Évek óta akarok rózsalekvárt főzni, de valahogy sosem került rá sor. Igaz, a mi kertünkben nincs is rózsa, de ez önmagában nem lehet akadály... Idén viszont úgyis közelebbi kapcsolatba kerültem végre az ehető virágokkal, így éppen itt volt az ideje, hogy ezt is kipróbáljam. Nem vagyok túl türelmes típus, hogy alaposan utánajárjak, hogyan kellene csinálni, hogy rendesen végigolvassak többféle receptet, így sosem követek pontosan egyet sem, általában  megérzés szerint főzök, és ez a lekvárokkal is így van. Sosem mérném le pl., hogy hány kg. gyümölcshöz mennyi cukrot adok, belelöttyintek egy adagok, kóstolgatom, korrigálom, ha kell. Szóval így volt ez a rózsalekvárral is. A környéken van pár lakatlan telek, ahol szép rózsabokrok vannak, és virágot - pláne csak szirmot - lopni ugye nem bűn:) 

Így lett úgy egy liternyi rózsaszirmom, piros és fehér (pontosabban egészen halvány rózsaszín) vegyesen. Alapos mosás után (imádják a kis fekete bogarak, nem könnyű őket  száműzni a szirmokról) betettem egy fazékba, felöntöttem annyi vízzel, amennyi majdnem ellepi, szórtam rá úgy 10 dkg nyírfacukrot, és alacsony lángon főzni kezdtem. Isteni illata volt, lelkesen megkóstoltam - keserű, nem is kicsit. Kétségbe estem eléggé, oda a finom alapanyag, biztos elrontottam valmit. De mivel a keserűség mellett a rózsa finom íze is érezhető volt, nem volt szívem kiönteni, betettem a hűtőbe, majd lesz vele valami. Másnap elővettem, megkóstoltam, és már nem is tűnt olyan keserűnek. Botmixerrel próbáltam kicsit pürésíteni (esélytelen, a rózsaszirmok nagyon szívósak, de azért feldarabolódtak valamelyest), belereszeltem egy almát, hogy lekvárszerűbb legyen az állaga (az almának magas a pektintartalma), tettem hozzá egy kevés steviát is, és újra főztem egy ideig. Aznap nem jutott rá időm, hogy üvegekbe tegyem, így még egy éjszakát a hűtőben töltött. Másnap már alig éreztem keserűnek, a férjem pedig, aki akkor kóstolta először, egyáltalán nem érezte annak. Így újra felforraltam, adtam hozzá egy kis agar-agart, és üvegekbe tettem. Másnap már ezt reggeliztük, a keserűségnek nyoma sincs. Az alma nem igazán érződik benne, a rózsa finom íze dominál, gyönyőrű sötétrózsaszín színe van, szóval a végeredmény tökéletes. Ma apám és Regina egy újabb adag szirmot hoztak, így készül a következő adag (sőt, azóta főztem rózsás eperlekvárt is:)), azt hiszem, ettől kezdve minden évben főzök majd rózsalekvárt, sőt, kellene ültetni néhány tő rózsát...

Zöldspárgás kuszkusz

Amíg tart a spárgaszezon, igyekszem minél többet enni belőle, megunhatatlan étel. A zöldet és a fehéret egyformán kedvelem, de mostanában gyakrabban választom a zöldet, egész egyszerűen azért, mert könnyebb bánni vele, nem kell meghámozni, nekem pedig ritkán jut 20 percnél több időm a főzésre Flóra mellett. Szóval ez is egy villámgyors ebéd, de annál finomabb. Reginának a spárgadarabokat ki kellett szedegetnem, azt viszont nem tudta, hogy spárga-alaplével csináltam a kuszkuszt, így azért ő is kapott belőle (krémlevesként meg simán megeszik minden zöldséget, a zöldspárgakrémlevest tükörtojással imádja, érthetetlen:)). Alapvetően vega fogás lenne, de én most tettem bele egy kis bacont is (simán kihagyható belőle), ami Reginánál mindig nyerő, a férjemről nem is beszélve:)

Hozzávalók (3 adag):

Egy csomag zöldspárga, 3 dl kuszkusz, 5 dkg bacon, 2 gerezd fokhagyma, egy csomag peterzselyem, só, bors, citrom, extra szűz olívaolaj

A spárgát alaposan megmostam, majd az alsó, fás részét letörtem (magától ott törik el, ahol már kell, de késsel is csinálhatjuk, ahol könnyen belemegy a kés éle, ott már nem fás). Nem volt szívem kidobni a fás részt sem, így kisebb darabokra vágtam, és feltettem főni 4 dl vízben kis sóval és citromlével. Közben felvágtam a bacont és a fokhagymát, kevés olívaolajban pirítani kezdtem, majd rádobtam a pár centis darabokra vágott spárgát, kicsit kavargattam, majd alacsonyabbra vettem a lángot, és lefedve hagytam párolódni. Amikor a spárgadarabok megpuhultak az alaplében, leszűrtem, és ezzel készítettem el a kuszkuszt (én mindig úgy készítem, hogy a forró léhez azonos mennyiségű kuszkuszt adok, lezárom alatta a lángot és lefedem, 5 perc múlva jó is, csak kevés olaj/vaj kell hozzá). A kész kuszkuszt összekevertem az időközben megpárolódott spárgás-baconos alappal, hozzáadtam az apróra vágott petrezselymet, majd kevés cirtomlével, sóval, borssal még ízesítettem. Tálaláskor még önthetünk rá kevés extra szűz olívaolajat.

Mángold mozzarellás-zöldfűszeres puliszkával

Szépen nőnek a kertben a mángoldok, ha minden jól alakul (pl. nem eszik le a vaddisznók, mint tavaly jópár alkalommal...), heti 1-2 mángoldos ebéd biztosan lesz idén nyáron. Tavaly csak sima, zöld szárű mángoldot ültettem, idén szerencsére sikerült színes fajtákat is szereznem a neten. Rengeteget ültettem, nem tudok betelni sem az ízével, sem a látványával. Most szedtem először a színesekből, és a lehető legegyszerűbb módon készítettem el: olívaolajon párolva, citrommal, sóval, borssal. Köretként az előző napról maradt puliszkát turbóztam fel kicsit, nagyon jól passzoltak egymáshoz, remek vega ebéd lett belőle (a család férfitagjai pörköltet ettek puliszkával, vega nővérem és én ettük ezt a szép színes lányos ebédet:)). Isteni finom, szerintem sokkal jobb a spenótnál, termeszteni is könnyebb, nem magzik fel, tavasztól őszig folyamatosan szedhető, és nem utolsó sorban gyönyörű!

Hozzávalók (2 adaghoz): egy köteg mándold, extra szűz olívaolaj, só, bors, fél citrom leve

A puliszkához: egy tányérnyi natúr puliszka/polenta (én már kész, előző nap főzött puliszkából készítettem, egyébként úgy 20 deka kukoricadarát főzzünk meg forró vízben), egy csomag mozzarella, zöldfűszerek ízlés szerint (nálam peterezselyem, bazsalikom, kakukkfű, zöldhagyma- és fokhagymaszár), só, bors

A mángoldot alaposan megmostam, a szárakat levágtam és 1-2 centis darabokra vágtam, a leveleket durvára vagdostam. Olívaolajat melegítettem egy serpenyőben, majd először a szárakat dobtam rá (ennek több idő kell, hogy megpuhuljon), és csak pár perc múlva a leveleket. Megsóztam, borsoztam, citromot facsartam rá, öntöttem alá kevés vizet, és lefedve rövid ideig pároltam (8-10 pecig kb.). a pulidzkát összekevertem a lereszelt mozzarellával és a felaprított zöldfűszerekkel, sóztam-borsoztam, majd pár percig kevergettem egy forró serpenyőben, míg felforrósodott, és elolvadt benne a sajt.

Tejes-mézes puliszka

Szüleim egyik kedvenc étele, így gyerekkoromban elég gyakori ebéd nálunk a túrós puliszka (juhtúróval rétegezve, jól összesütve, tejföllel, esetleg pirított szalonnával a tetején). Most már nagyon szeretem, de akkoriban tiltólistán volt, nem voltam hajlandó enni belőle. Így az én alternatív ebédem ilyenkor az édes, tejes puliszka volt - ez ellen természetesen nem volt semmi kifogásom:). Regina szinte egy az egyben az én gyerekkori ízlésemet produkálja, ugyanazokat a dolgokat nem eszi meg, amiket régen én, hipokrita lennék, ha elkezdeném bizonygatni neki, hogy márpedig a spenót finom, én is csak 10-15 éve vagyok hajlandó megenni... csak remélhetem, hogy előbb-utóbb ő is megszereti a most tiltólistás ételeket. De nem panaszkodhatok, annyi zöldség-és gyümölcsutáló gyerekről hallok, ő gyümölcsöt minden mennyiségben eszik, nyers zöldséget mondjuk a paradicsomot leszámítva nem, de azt viszont tonnaszámra, vitaminhiánya biztos nem lesz.

Na szóval pár napja, amikor túrós puliszka volt az ebéd, neki is elkészítettem gyerekkori kedvencemet, a tejes-mézes változatot, természetesen nála is nagy sikert aratott. A recept tulajdonképpen annyi, amennyi az étel neve: néhány evőkanálnyi puliszkára (ami ugye forró vízben megfőzött kukoricadara, polenta, ha úgy tetszik) langyos tejet öntünk, és mézet csorgatunk rá (vagy megcukrozzuk, lehetőleg nyírfa- vagy nádcukorral).

Ahogy Regina ette, engem is elkapott a nosztalgia (legalább 20-25 éve nem ettem ilyet), és magamnak is készítettem gyorsan egy adagot:) - felnőtt fejjel is nagyon finom!

Eper-spárga lekvár vadrózsaszirommal

Tavaly is elég sok lekvárt, kompótot tettem el, de mióta csatlakoztam a Befőzünk! csoporthoz, folyton befőzésen jár az eszem. Chriesi blogján olvastam a spárgás eperlekvárról, és mivel mindkettő volt itthon, ki kellett próbálnom. A receptet nem követtem pontosan, rögtönözve főztem a lekvárt a két összetevőből, és úgy éreztem, valami még hiányzik belőle. Tavaly eper- és cseresznyelekvárhoz is tettem bodzavirágot, de ebbe valahogy nem tudtam elképzelni. Maradtam viszont a gyümölcs-virág párosításnál, és a vadrózsa szirmai tökéletesnek bizonyultak. Így legalább belekerült a lekvárba valami helyi, vadon termő alapanyag is, még nagyobb öröm lesz enni belőle télen(?). Úgy 2-3 maréknyit szedtem, beledobtam a lekvárba és főztem kb. 10 percig - isteni finom rózsillata- és íze lett tőle.

Hozzávalók:

egy csomag spárga (fehér), fél kg. eper, 2-3 marék vadrózsaszirom, ízlés szerint 10-20 dkg nyírfacukor, 1 tasak bourbon vaníliáscukor

A megtisztított spárgát kisebb darabokra vágtam, az epreket mérettől föggően ketté vagy négybe. Összekevertem a spárgával egy kisebb fazékban, ráöntöttem a cukrot és a vaníliáscukrot és állni hagytam úgy egy órát, hogy levet engedjen. Alacsony lángon főztem kb. fél órán át (amíg a spárga megpuhult), majd botmixerrel kicsit pürésítettem (hagytam benne darabokat is, nem akartam teljesen homogénné mixelni). Ezután jött a rózsaszirom ötlete, beledobtam a szirmokat, és újabb 10 percig főztem, majd forrón üvegekbe tettem. Lezárás után rövid időre fejre állítottam az üvegeket, majd dunsztba tettem.