2012. február 20., hétfő

Aszalt paradicsomos, mascarponés avokádókrém



Tegnap készült vacsorára ez az avokádókrém, és nagyon nagy sikere volt. Telente gyakran eszünk avokádót, hiszen tele van vitaminnal, és a paradicsom mellett ez az egyetlen nyers zöldség(?), amit Regina is szívesen eszik (szerencsére gyümölcsökből viszont bármit és bármennyit, így vitaminhiánytól remélem, nem kell tartanom). Bátran meg lehet venni a keményeket is, mert utóérő fajta, szobahőmérsékleten pár nap alatt megpuhul. Nagyon finom úgy is, ha a puha avokádót csak úgy a héjából kikotorva rákenjük a pirítósra, megsózzuk és borsot őrölünk rá, de rengetegféleképpen variálhatjuk az avokádókrémet is. Ezt a változatot most készítettem először, de biztos, hogy nem utoljára.

Hozzávalók: 
másfél avokádó (kettő lett volna, de egy felet Regina megevett magára:)), 5 db. olajban eltett aszalt paradicsom, 10 dkg mascarpone, 1 gerezd fokhagyma, kevés citromlé, só

Az aszalt paradicsomokat, a megtisztított, feldarabolt avokádó felét, a mascarponét és a fokhagymát a robotgép aprítójába teszem, pürésítem. A maradék avokádót villával nyomkodom bele, hogy ne legyen teljesen homogén állagú, én így jobban szeretem. A végén kicsit sózom (nem kell bele sok, hiszen az aszalt paradicsom is sós), és nyomok bele kevés citromlét.

1 megjegyzés:

  1. Szuper ez a recept! Én is nagyon szeretem az avokádót, csak úgy simán pirítósra, csak nem lehet mindennap, mert elég zsíros :-D
    (milyen az, amikor Regina megeszik egyet magára??? nem magában? :-) ) Csak kekeckedek. Szép lesz ez a blog. Várom a klassz recepteket!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...