2012. december 29., szombat

Birsalmás-gesztenyés sütőtöklekvár


Teljesen véletlenszerűen rögtönöztem ezt az különleges téli lekvárt. Megsütöttem egy elég nagy adag tököt, gondoltam, egy részéből készítek valami lekvárféleséget. Volt pár birsalmám, amik már elkezdtek barnulni itt-ott, kezdeni kellett velük valamit. Aztán egyszer csak eszembe jutott a mélyhűtőben lévő natúr geszenyemassza, gondoltam egyet, és beledobtam a készülő lekvárba. A végeredmény egy mustársárga, meglepően finom és illatos téli csemege, kennyérre, süteménybe, keksz mellé is finom. Mindhárom íz finoman érződik, a birs savanykássága nagyon jól ellensúlyozza a sütőtök édességét, a geszetenye pedig egy különleges plusz ízt ad az egésznek.

Hozzávalók: egy nagyobb sütőtök fele, 2-3 birsalma, egy csomag natúr gesztenyemassza (természetesen lehet édesített is, ebben az esetben szerintem elig kellene édesíteni a lekvárt), ízlés szerint nyírfacukor/nádcukor/stevia stb.

A sütőtököt én sütőben készítettem el, jobban szeretem úgy, de persze lehetne párolni is, akár együtt a birssel. Így, hogy a tök már készen volt, csak a birseket kellett megtisztítanom (hámozni nem szükséges), felvágnom és kevés vízben (amennyi mondjuk egy ujjnyira ellepi a birset - a gesztenye szárazsága miatt kell majd a nedvesség) puhára párolnom. Mikor elkészült, hozzáadtam a sütőtök kikapart húsát, majd beledobtam a gesztenyemasszát (úgy, ahogy van, fagyottan, bár nyilván szerencsésebb lett volna előre felengedni). Kavargattam, amíg a fagyott massza felmelegszik és elolvad, majd botmixerrel simára turmixoltam a lekvárt. Ezután kevés nyírfacukorral édesítettem, forrón üvegekbe töltöttem 5 percre fejtetőre állítva a jól bekupakolt üvegeket, majd szárazdunsztba tettem, hogy lassan hűljön ki. 

Harmadik éve teszek el lekvárokat ezzel a fejreállítós módszerrel. az üvegek sterilizálását nem viszem túlzásba, jó meleg vízzel elmosom, és kész. Semmi nem romlott meg (a gombakrém sem!), pedig minimális cukrot használok, tartósítószert pedig még nem is láttam közelről. Szóval azt hiszem, a lényeg tényleg az, hogy minél forróbban töltsük a lekvárt az üvegekbe, semmi értelme rengeteg cukorral/tartósítóval tönkrevágni a finom lekvárokat...

2012. december 20., csütörtök

Vörösboros-aszaltszilvás lilakáposzta-krémleves



Isteni finom, selymes, melengető, szezonális, gyönyörű a színe: azt hiszem, nálunk ez a leves kerül szenteste az asztalra. Ráadásul, mint a krémlevesek általában, nagyon egyszerűen elkészíthető - karácsonyra igyekszem olyan fogásokat kitalálni, amik különlegesek, látványosak, de egyszerűen és gyorsan elkészülnek, hiszen nem akarom a konyhában tölteni az egész napot. Talán annyit változtatok majd az elkészítésén, hogy nem keverem bele előre a tejszínt, hanem csak a tányérokba öntök majd egy keveset tálaláskor, így még intezívebb lesz ez a csodaszép bordóslila szín. 

Hozzávalók:  egy kisebb fej lilakáposzta, fél fej lilahagyma, 10 dkg aszalt szilva, 2-3 dl vörösbor (ugyebár az alapszabály, hogy csak olyan borral főzzünk, amit meg is innánk szívesen - sőt meg is ihatjuk a leves mellé:) - nem tudok azonosulni azzal az elvvel, hogy "meg ugyan nem innám, de főzéshez jó lesz"), diónyi vaj, só, bors, szerecsendió, alaplé (vagy bio leveskocka), 2 dl tejszín

Az apróra vágott lilahagymát a vajon megdinszteljük, rádobjuk a felvágott káposztát, az aszalt szilvákat, sózzuk-borsozzuk, kevergetjük kicsit, ráöntjük először a bort, majd felöntjük az alaplével (vagy vízzel, és beledobunk egy bio leveskockát). Addig főzzük, míg a káposzta teljesen megpuhul, majd botmixerrel teljesen krémesre turmixoljuk. Szükség szerint még sózzuk-borsozzuk, reszelhetünk rá szerecsendiót, majd tálaláskor meglocsoljuk kevés tejszínnel.

Hoppá, most látom, ez a 100. bejegyzésem:))

2012. december 15., szombat

Gasztroajándékok karácsonyra: mézeskalács ízű csokinyalókák


Egy újabb villámgyorsan és könnyen elkészíthető gasztroajándék, aminek a mézessütemény-fűszer ad igazi karácsonyi ízt, illatot, hangulatot. A szuper csokinyalókakészítő szilikonformákat még tavasszal vettem a Tchiboban, nagyon jól működik, mindig szépen kijön belőle a csoki. Celofánba csomagolva, színes szalagokkal átkötve nagyon jól mutat szerintem, viszont az elkészítéséhez messze nem kell akkora jártasság, mint mondjuk a bonbonkészítéshez, ha jó minőségű csokit veszünk (szerintem a 60-70%-os étcsokival járunk legjobban, azzal a legkönnyebb dolgozni, gyönyörűen olvad, nem okoz meglepetéseket, legfeljebb édesíti kicsit az ember, ha túl keserű lenne), nem lőhetünk nagyon mellé. 

Hozzávalók: 
Egy tábla 70%-os étcsoki, fél tábla tejcsoki, 2 ek. mascarpone, 1-2 ek. tejszín, ízlés szerint mézessütemény-fűszerkeverék 

A csokit nagyon alacsony lángon (vagy vízgőz fölött) felolvasztjuk, hozzákeverjük a mascarponét, a tejszínt és a fűszert, majd a formákba töltjük. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy szépen megdermedjen. A nyalókák egyik részét én kandírozott narancshéj-darabkákkal díszítettem, ehhez a már elkészült darabokat tetejét megkentem kevés olvasztott csokival, majd belenyomogattam a narancshéjat, és visszatettem a hűtőbe. Ajándékozásig tartsuk hűtőben:)


2012. december 13., csütörtök

Gasztroajándékok karácsonyra: mézeskalács



A legremekebb karácsonyi gasztroajándék. Végtelen sok recept kering a neten, köztük nem egy hirdeti magát a legjobb mézeskalácsként, én azonban teljes bizonyossággal állíthatom, hogy ez a legeslegjobb, és kész:) Nem kemény, de nem is puha, hanem finom ropogós. Jó vele dolgozni, nem ragacsos, nem kell pihentetni, hetek múlva is finom. És nem utolsó sorban kiváló gyerekprogram az elkészítése, két éves kor körültől simán be lehet vonni a kicsiket a formázásba, díszítésbe. Én kifejezetten imádok mézeskalácsot díszíteni, pedig rajzolni egyáltalán nem tudok, de ez a fajta pepecselés teljesen kikapcsol, felér egy meditációval:) A képen látható mézeskalácsok két rétegűek, a körokbe kisebb, egész vékonyra nyújtott formákat tettem, így szinte térhatású kis kompozíciókat lehet létrehozni, nekem nagyon tetszenek.
A receptet már húsvétkor feltettem, itt található. A legfontosabb szabály ebben az esetben is az, hogy igazán finom végeredményt akkor várhatunk, ha minőségi alapanyagokat használunk: el kell felejteni a Rama margarint (a vaj tökéletesen megfelel, illetve én nagyon szeretem az Alsan bio margarint használni sütéshez, valamivel olcsóbb, mit a vaj, és nincs semmi mellékíze), nem szabad a legolcsóbb, valószínüleg virágport sosem látott, hamisított mézet használni stb. 
Én elég vékonyra szoktam nyújtani, úgy 2 miliméternyire, mi így szeretjük. Elég hamar sül, figyelni kell rá, amikor elkezd színt kapni, már jó is! Az egész konyha tele lesz vele, ha egész adagot készítűnk, de megéri, az a legjobb, amikor még januárra is marad pár szem mézeskalács a délutáni kávé mellé:)


2012. december 12., szerda

Gasztroajándékok karácsonyra: Mézeskalácsos-aszalt barackos trüffelgolyók mézeskalácsmorzsába forgatva


Gasztroajándékot adni és kapni is szuper dolog, ez nem vitás. Ezerszer jobb, mit az ötezredik polcra tehető, porfogó kis bizbasz, sosem hordott sálak, egy századik bögre vagy akármi. A lehetőségek száma pedig végtelen: kekszek, lekvárok, szörpök, fűszersók, házi teakeverékek, csokik, szaloncukrok stb. Bár mostanában nemigen jut időm a gép elé ülni, még ilyenkor éjjel is alig (Flóra mostanában kb. 20 percenként ébred, rettenet...), így már több tucat lefotózott étel vár arra, hogy feltöltsem végre, most azért eldöntöttem, hogy legalább a karácsonyhoz kapcsolható posztokat megpróbálom megírni végre: a gasztroajándékokat és a karácsonyi menübe illeszthető ételeket. Elsőként itt van tehát ez a trüffelgolyó és cake pop közti átmenet, amelyhez az ihletet a csak a puffin-on olvasott sárgabarackos-kekszes csoki adta. Mivel véletlenül épp tele van a lakás mézeskaláccsal:)) így egyértelmű volt, hogy keksz helyett azt teszek bele, így kap egy plusz karácsonyi ízt. Holnap a phd-s órámra viszem egy mákos-citromos-fehércsokis muffin társaságában, ahol azt találtuk ki, hogy az utolsó órán egy kis irodalmi eszem-iszomot rendezünk, meglepve vele magunkat és a tanárunkat.

Hozzávalók:
1 tábla tejcsoki, 1/2 tábla étcsoki (természetesen minél jobb minőségű a csoki, annál finomabb a végeredmény), 2 ek. mascarpone, fél dl. tejszín, 6-8 mézeskalács, 5 dkg aszalt sárgabarack, kevés mézessütemény-fűszerkeverék

A csokikat alacsony lángon felolvasztottam (ezt indukciós főzőlapon könnyű, másmilyenen lehet, hogy jobb vízgőz fölött), majd belekevertem a tejszínt, a mascarponét és egy kávéskanálnyi mézessütemény-fűszerkeveréket. A kekszek nagyobbik részét apró darabokra törtem, a sárgabarackot is felaprítottam, és ezeket is belekevertem a csokimasszába. Hűtőbe tettem, amíg formázható állagúra nem hűlt, majd golyókat formáztam belőle, és beleforgattam a maradék morzsássá tört mézeskalácsba. Fogpiszkálókra szúrtam, és celofánba csomagoltam őket. 

2012. december 2., vasárnap

Naspolyalekvár


Végre egy recept, aminek köze van a blog névadó gyümölcséhez:) Múlt hétvégén apám és Regina (elválaszthatatlan csapat, együtt járják az erdőt, gombásznak, gyűjtögetnek) mindkét naspolyafánkról leszüretelte a termést - a kert erdő felőli sarkában álló nagyobb fáról muszáj volt, mert már hullottak a túlérett, édes gyümölcsök, és éjszakánkét egy szarvas csemegézett belőlük jóízűen:) A kisebb fán volt még pár éretlen szem, de a nagyrésze már szépen megpuhult azon is. Annyira érettek voltak már, hogy az autózást Budapestig nem viselték túl jól, elkezdtek maguktól lekvárrá válni, úgy látszik, tudták, mi a célom velük. Szóval kénytelen voltam még aznap éjjel befőzni a 2-3 kilónyi naspolyát, mert másnapra biztosan megpenészedett volna az egész. Megmosni nem nagyon lehetett, annyira szétmentek már a szemek, de azért igyekeztem kicsit leöblíteni (mégiscsak ott volt bennem a tudat, hogy egy szarvas eszegette éjszakánként, amit felért...), és próbáltam a két végüket levagdosni (itt nem törekedtem maximális precizitásra, mivel úgy is át kell passzírozni az egészet ugyebár). 
Az úgy-ahogy megmosott-megtisztított gyümölcsöt egy nagyobb fazékba tettem, és felöntöttem annyi vízzel, ami úgy kétujjnyira ellepi, majd alacsony lángon főzni kezdtem. Elég sokat főtt, mert időközben le kellett zavarni az esti fürdetős-mesélős-altatós köröket, néha azért ránéztem, megkavargattam, nehogy le akarjon égni. mire elaludtak a csajok, már tökéletes volt (egy igazán gusztustalan külsejű barna trutyi mag- és héjdarabkákkal, ám isteni finom, édes, aromás illattal). Mivel tudtam, hogy így már nem fog megromlani, több részletben passzíroztam át, csak másnap fejeztem be ezt az elég fárasztó, nem túl kézkímélő műveletet. A szűrőben maradt magos-héjas részt nem dobtam ki rögtön, hanem visszaborítottam egy lábosba, felöntöttem vízzel, főztem még egy kicsit, majd ismét leszűrtem - itt már nem kellett passzírozni, hígra készítettem -, a kapott lét (nevezzük naspolya ivólének mondjuk) pedig megbolondítottam forraltboros ízvilágú fűszerekkel, ez volt az esti lazulós italom 2-3 estén át (amikor a pokolian alvó Flóra két visszaaltatása között hosszú 20 perceket lazultam:))).
Amikor összegyűlt a több adagban passzírozott naspolyapüré, kevés nyírfacukrot adtam hozzá (tényleg keveset, a 7 üvegnyi lekvárhoz úgy 5-6 evőkanálnyit, bőven elég ennyi!), kavargatva jól átforraltam (az ilyen püré állagú lekvárokat szemét dolog forralni, nagyon tudnak lőni, bugyogni, vigyázni kell), majd a szokásos módon üvegekbe töltöttem (forrón, kupakolás után feljreállítva pár percre, majd dunsztban kihűtve). Egy üvegnyit Regina 2-3 nap alatt bekanalazott, imádja a naspolyát. Nem véletlenül ez a blog névadója: isteni finom, rengeteg gyógyhatással rendelkező és igénytelen, jól termő gyümölcs, ami olyankor terem, amikor a többi hazai gyümölcsfajta már rég nem - csodás érzés a havas kertben, hóemberépítés közben gyümölcsöt szedni a fáról, tavaly így csináltuk Reginával:) Szóval egyetek naspolyát, szezonális, hazai, vegyszermentes, finom, egészséges. Egyébként nem csak édesség lehet belőle: az első blogos receptemben rosé kacsamellhez készítettem belőle narancsos-balzsamecetes naspolyaszószt.

Itt van még néhány kép a kisebbik naspolyafánkról, a pár rajta maradt, még éretlen gyümölccsel:




Itt pedig Mági szuper összefoglalója a naspolya jótékony tulajdonságairól, érdemes elolvasni!

2012. november 29., csütörtök

Kardamomos alma-birs torta zabpehellyel


Kétségkívül nem egy szépség ez a süti, viszont nagyon finom, és nem utolsó sorban még egészséges is. Igazi őszi-téli ízek, szezonális hozzávalókból - az alma és a birs ráadásul a visegrádi kertben termett, ez mindig külön öröm számomra. Én nagyon szeretem az ilyen rusztikus külsejű sütiket: bár nem csillognak és nem rózsaszínek (na persze az sem rossz időnként), legalább garantáltan nincs műanyagízük:) Egy csésze délutáni tea mellé tökéletes, de másnap reggelire sem volt utolsó:)

Hozzávalók:
A tésztához: 15 dkg liszt (nálam félig teljes kiőrlésű is, de lehet teljesen is az), 10 dkg darált mandula, 12 dkg hideg vaj, egy tojás sárgája, 2 ek. nyírfacukor,  1-2 ek. víz
A töltelékhez: 1 nagy birs, 3-4 alma, 3 ek. nádcukor vagy kókuszvirágcukor, 3 dkg vaj, fahéj, kardamom, őrölt gyömbér ízlés szerint, fél bögre zabpehely

A tészta hozzávalóiból omlós tésztát gyúrunk (én az aprítóval szoktam összedolgozni morzsássá a vajat és a lisztet, majd gyorsan hozzágyúrom a többi alapanyagot), majd folpackba csavarva fél órára a hűtőbe tesszük (igazából az sem katasztrófa, ha ez a lépés kimarad, én sokszor átugrom ezt, és egyből a sütőformába nyújtom a tésztát). Fél óra elteltével kivesszük, kinyújtjuk, és a kikent torta- vagy piteformába tesszük, úgy, hogy legyen valamennyi pereme is. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig elősütjük.
Időközben apró kockákra vágjuk a gyümölcsöket. A vajat és a cukrot (én most kókuszvirágcukrot használtam) egy serpenyőben megolvasztjuk, enyhén karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott gyümölcsöt. Ízlés szerint fűszerezzük (nekem nagyon bejön a kardamom-fahéj-gyömbér kombináció), ha száraznak tűnik, kevés vizet adunk hozzá, és lefedve puhára (vagy félpuhára, hiszen a sütőben is puhul még)  pároljuk -  arra vigyázzunk, hogy ne főjön szét az alma, látszódjanak a darabok. Ha kész, hozzákeverjük a zabpelyhet (ettől áll majd össze és lesz szépen vágható a süti), és az elősütött tésztára halmozzuk, elegyengetjük. 20-25 percre visszatesszük a 180 fokos sütőbe, amíg szépen összesül. Melegen és hidegen is finom, és jól áll neki a sűrű joghurt (egy kis mézzel mondjuk).


2012. november 19., hétfő

Triplacsokis dínótorta Regina 4. szülinapjára


Regina 4 éves lett, közhely, de tényleg hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő. A második születésnapja óta  tartjuk azt a hagyományt, hogy előre megrendeli, milyen tortát szeretne, és az a meglepetés, hogy milyen módon sikerül kiviteleznem - eddig egész jól vizsgáztam, mindhárom alkalommal meg volt elégedve a végeredménnyel. Kétévesen katicatortát kért, tavaly nyuszitortát, ezekkel elég könnyen boldogultam. Idén viszont rendesen feladta a leckét ezzel a dínóval - egy rajzfilmnek köszönhető ez az újkeletű dínó-mániája, ami egyébként nagyjából kimerül abban, hogy naponta tízszer elénekli a rajzfilm zenéjét, betétdalait, és barkóbázáskor tízből nyolcszor a dínókra gondol:) Amikor pár hónappal ezelőtt előállt a dínótorta ötletével, próbáltam alkudozni vele, hogy mi lenne, ha marcipándínót formáznék egy sima kerek torta tetejére, de nem engedett. El is magyarázta, hogyan képzeli, valahogy így: "Ó, mama, ne aggódj, nagyon egyszerű lesz, én majd elmagyarázom, hogyan kell csinálnod. Először is kis csokidarabkákból megformázod a karmait...." Na azt hiszem, ezen a ponton nem bírtam tovább, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek:)) Szóval tündérkém elég magasra tette a lécet, ezt a szintet azt hiszem, nem sikerült átugranom, de nem panaszkodott azért így sem. És ami szintén nem mellékes, nagyon finom lett a kis dög:) Viszont akkora lett, hogy a legnagyobb tálcára sem fért rá, a férjem elővett egy nagy fehér bútorlapot (volt honnan, az OBI készletével vetekszik az, ami szerszámból-faanyagból a kamrában és különböző tárolóhelyeken fel van halmozva, a férjem előző életében bizonyára asztalos és/vagy feltaláló volt:)), amit bevontam sütőpapírral, erre került a torta. Vagyis már eleve azon raktam össze, hiszen utólag már nem lett volna mozgatható. Ja, és a hűtőbe sem fért be persze, így egy komplett állványrendszert építettünk fölé, letakartuk egy abrosszal, és a szabadban töltötte az éjszakát:)


Természetesen csokitorta volt, szóba sem kerülhetett más - ráadásul tripla csokis: kakaós piskóta fehércsokis és étcsokis krémmel töltve. Pontos receptet nem tudok írni, egymás után vettem elő a fiókból a tartalék Lidl-ös 70-80%-os étcsoki-táblákat, nem is tudom, hány került bele végül, hogy a belső töltelékhez és a bevonathoz is elég legyen a krém. A tészta egy egyszerű, vizes-kakaós piskóta volt, 8 tojásból, amit a legnagyobb gáztepsimben sütötem meg. Egész szép magas lett, de a nagy mérete miatt mégsem mertem megkockáztatni, hogy három lapra vágjam, féltem, hogy eltöröm. Így csak két lapba vágtam, és a kétféle tölteléket egymásra rétegeztem. A fehércsokis krémhez két deci tejszínben felolvasztottam másfél tábla fehércsokit, és egy fél doboznyi mascarponét is beletettem, hogy sűrűbb legyen. Jó sok házi vaníliáscukorral ízesítettem, rákentem az alsó lapra, majd hagytam megdermedni. Az étcsokis krém is sima trüffelkrém volt, de itt tényleg nem emlékszem az arányokra: jó sok tejszínt melegítettem (nem szabad felforralni, szépen felolvad benne a csoki akkor is, ha nem forró), jó sok étcsokit tettem bele, még némi vajat is, és megbolondítottam egy pár csepp narancsvirágvízzel meg egy kis nyírfacukorral. Amikor kihűlt a krém, a felét rákentem a fehér rétegre, majd rátettem a felső piskótalapot. Ezután kezdődött a vagdosás: először sablont akartam csinálni hozzá, de végül úgy döntöttem, menni fog anélkül is, hamar túl akartam lenni rajta, éjfél körül járt már, és persze Flóra félóránként felébredt... Szóval egy ecsettel, a csokikrémet használva festéknek megrajzoltam úgy kb. a dínóformát, aztán szépen körbevágtam. A farka és a lábak a leeső darabokból készültek, a csokival szépen oda lehetett ragasztani. Ezután bekentem az egészet az étcsokis krém másik felével, és puffasztott búzaszemekből kiraktam a fogakat, karmokat, meg persze az R betűt és a 4-est. 

A kis ünepelt ragaszkodott hozzá, hogy ő szeletelje-osztogassa a tortáját. Az első mozdulattal egyből a torkát vágta el:), és valóban hősiesen vagdosta-osztotta mind a tizensok vendégnek majd fél órán át, ő kezdett el utoljára enni. Másnap azt mondta, hogy az egész szülinapban az volt a legjobb, hogy ő oszthatta szét a tortát, annyira imádom:)

Isten éltessen sokáig, drága kicsi Reginám!

 



2012. november 1., csütörtök

Októberi befőzéseim: birs, gomba, galagonya


Három birsfa is van a kertünkben, és idén rekordmennyiségű termést hoztak, annyit, hogy némelyik ág nem is bírta a gyümölcsök terhét. Sajnos a kívülről hibátlannak tűnő birsek közül elég sok belülről romlik, így a megtisztításuk a szokásosnál is nehézkesebb és hosszadalmasabb, de akkor sem hagyhatom kárba veszni ezt a finom és sokoldalú őszi gyümölcsöt. Az előző években nem főztem be belőle semmit, csak a mélyhűtőbe tettem jó sokat, így egész télen tudtunk birslevest enni, és szinte minden sült hús mellé dobáltam pár cikk birset is. Idén azonban beindult a fantáziám, és igyekeztem minél több izgalmas megoldást találni a birs tartósítására.  

Birscsatni:
A birs íze önmagában is elég pikáns, különleges ahhoz, hogy húsok, sós fogások kísérője legyen, egyértelmű tehát, hogy csatni készítéséhez is tökéletes. Teljes mértékben a fantáziánkra (és a fűszerespolcunk tartalmára) bízhatjuk magunkat, szerintem csatni-ügyben nehéz mellélőni, csak kóstolgatni kell folyamatosan. A folyamat első része a lekvár készítésével megegyezik: A kockákra vágott birset (hámozni nem kell, elég a magháza, illetve a hibás részeket eltávolítani) kevés vízben főzni kezdjük, majd ízlés szerint fűszerezzük. Én gyömbért, szerecsendiót, római köményt, fahéjat, kurkumát, koriandert, csilit, sót, borsot adtam hozzá, és kevés fehérborecetet. Nem akartam túl csípősre-fűszeresre készíteni, mert reméltem, hogy így Regina is enni fog belőle (eddig bejöttek neki az enyhe fűszerezésű csatnik). Így is volt, magának készített buzgón kis sonkatekercseket körtével, mozzarellával és a birscsatnival:))
Mint minden lekváromat, ezt is a szokásos módon tettem üvegbe: forrón megtöltöttem, azonnal bekupakoltam, 5 percre fejre állítottam, majd dunsztoltam.


Csokis birslekvár: 
Olyan lekvárt akartam készíteni, ami elég édes és krémes, szinte pudingszerű, lehet vele egyből palacsintát vagy ilyesmit tölteni, és ami a kényes gyerekízlésnek is megfelel (és mindemellett persze egészséges is). Tudtam, hogy Regina nagyon lelkes lesz a csokilekvár gondolatától, nekem viszont nyugodt lehet a lelkiismeretem: nem bolti Nutellát, hanem egy 90%-ban gyümölcsöt tartalmazó lekvárt kenek a kenyerére, ami a gyümölcsön kívül nyírfacukrot és jó minőségű, 70%-os étcsokoládét tartalmaz (egyik nagy anyai sikeremnek tartom, hogy Reginának ez a kedvenc csokifajtája, sőt, a 80%-ost is boldogan eszi:))
A birsszörppel együtt készült ez a lekvár: a megtisztított birset feltettem főni annyi vízben, amennyi épp ellepi. Amikor puhára főtt, szűrőkanállal kimertem a gyümölcs nagyrészét, és áttettem egy másik fazékba. Takarék lángon tovább főztem, közben édesítettem kevés nyírfacukorral és kókuszvirágcukorral, majd beletördeltem két tábla étcsokit (jó nagy adag birs volt, három nagy, 900 grammos és három kisebb üveg telt meg lekvárral, de persze itt is kóstolgatni kell, nincs pontos recept). Ízlés szerint tovább fűszerezhető vaníliával, fahéjjal. Mikor a csoki teljesen elolvadt benne, botmixerrel teljesen krémessé pürésítettem, majd a szokásos módon üvegekbe tettem. 

A birsszörp értelemszerűen a fenti lekvár főzővizéből készült. Mivel a gyümölcsöt szűrőkanállal vettem ki belőle, maradt azért benne jócskán birsdarab, így ennek is kellett egy kis botmixerezés. Édessítettem nyírfa- és kókuszvirágcukorral (ezt valamivel édesebbre csináltam, mint a lekvárt, de nagyon messze van a hagyományos szörpöknél megszokott 1 az 1-hez cukrozástól...), és belenyomtam egy citrom levét Gondolkoztam azon, hogy elviszem kicsit forraltboros irányba, de végül úgy döntöttem, nem fűszerezem, domináljon csak a birs saját íze. Így nem is maradt más dolgom, mint jól felforralni, és forrón üvegekbe tölteni.

Birses gombakrém:
Nevezhetném talán birses-gombás zakuszkának is, de annyira sok ponton eltér az eredeti zakuszkától, hogy inkább mégsem teszem. Tulajdonképpen nem más ez, mint az őszi visegrádi kertünk üvegbe zárva: pontosan az került bele, amit a kertben találtunk, és semmi egyéb: néhány kései cukkini, félérett, őszi paradicsomok, pár kis lilahagyma, és igen, még a gomba is a kert elhagyatottabb részén termett: gyűrűs tuskógombát rizikét, őzlábat és pár rákízű pereszkét szedett apa, hála a szép, napos őszi időnek (idén egyébként szinte semmi gomba nem volt felénk, így nagy meglepetést és egy kis kárpótlást jelentett ez a néhány szép példány). A gyűrűs tuskógombát furcsa, nyálkás állaga miatt régebben le sem szedtük, pár éve jöttem rá, hogy ilyen zakuszkaszerűségekbe tökéletes, hiszen pürésítve és más zöldségekkel vegyítve már nem érződik a nyálkásság, viszont kimondottan finom, karakteres ízű gomba. Fontos, hogy a gyűrűs tuskógombának  minimum fél óra hőkezelés kell, hogy fogyasztható legyen, enélkül mérgező!!! A megtisztított gombákat olívaolajon párolni kezdtem, majd hozzáadtam szép sorban mindent: a hagymát, pár gerezd fokhagymát, a feldarabolt birset, cukkinit, paradicsomot. Adtam hozzá zöldfűszereket a kertből, sóztam-borsoztam, és fedő alatt takarék lángon hagytam jól összepárolódni. Amikor minden zöldség jól megpuhult, botmixerrel pürésítettem, majd ugyanúgy tettem üvegbe, ahogy a lekvárokat szoktam, és dunsztoltam is. A kész krém ízében a gomba és a birs dominál,  de aki nem tudja, miből van, elsőre nem biztos, hogy rájön, annyira szokatlan összeállítás. Az állga szuper lágy, egyszerre édes, savanykás és gombás, amikor megkóstoltuk a férjmmel, mindketten arra gondoltunk, hogy pikáns, édes-savanyú íze miatt mustár helyett is jó lehetne. Később elkészítettem csak gomba-birs verzióban is, más zöldségek nélkül, úgy is nagyon finom, még erőteljesebb ízű. Szóval ez a recept bekerült az őszi kedvenceink közé, biztos, hogy jövőre is el fogom készíteni.
Figyelem! Csak az használjon vadon termő gombát, aki 100%-os biztonsággal felismeri, hogy mi az, amit szed. A legjobb, ha a gombákat minden esetben szakértővel ellenőriztetjük!


Galagonya-birs lekvár:
A galagonya újdonság a konyhámban, eddig legfeljebb teának szedtük le, pedig rengeteg szép galagonyacserje van a környékünkön. Mivel Regina nagyon élvezi a vadon termő növények gyűjtögetését (szerintem ezzel minden gyerek így van, és felnőtt fejjel is elég könnyű rákattanni:)), jó programnak tűnt szedni egy zacskónyi piros bogyót, szedegette is boldogan. A lekvárt tulajdonképpen ugyanúgy készítettem, mint a bodzabogyós-almás lekváromat: a galagonyát megmostam, leszedegettem a szárakat, majd feltettem főni annyi vízben, amennyi ellepi. Mikor puhára főtt, krumplinyomóval összenyomogattam kicsit, hogy a hús leváljon a magról (nem akartam botmixerezni, hogy a magok ne törjenek szét), majd szűrőn átpasszíroztam. A kapott pürét összekevertem kb. ugyanannyi, előzőleg már puhára párolt birssel, kicsit édesítettem (ezt most steviával), jól összeforraltam, majd pürésítettem. A galagonyának nincs túl karakteres íze, egészen enyhén édes, kicsit mogyorós, kicsit kesernyés, szóval önmagában nem lenne nagy szám, de így, birssel kimondottan finom. Nagyon jól működött például ebben a galagonyás-birses-mogyorós rétesben:)
Sok hasznos tipp a galagonyáról az Erdőkóstoló blogon!





2012. október 28., vasárnap

Galagonyás-birsalmás-mogyorós rétes az 52. VKF!-re és Flóra 1. születésnapja



Rengeteg ötletem volt a forduló házigazdája, Tisztatészta remek témakiírására (az őszi erdő gyümölcseit  kellett valamilyen tésztafélével házasítani), de végülis ez lett az, amit meg is tudtam valósítani. A múlt héten főzött galagonya-birsalma lekvár (recept hamarosan, a következő bejegyzésben) adja az erdei összetevőt (a galagonyát a Mogyoróhegyen szedtük, a birs saját, de végülis a kertünk csak pár méterre van az erdőtől:)), a mogyoró sajnos bolti (pedig van a kert tetejében több mogyoróbokor is, de a mókusok-pelék egy szemet sem szoktak hagyni belőle...). A tészta szégyen-szemre szintén bolti, rétestészta készítésére még sosem szántam rá magam - mentségemre szolgál, hogy Flóra egy éves szülinap bulijára készült a rétes, hogy a torta előtt is legyen valami ennivaló, szóval elég sok tennivalóm volt aznap. Igen, egy éves lett a kisebbik lányom is, már fut, pörög-forog, beszél, játszik, hihetetlen, hogy telik az idő:) Szóval csak félig-meddig érvényes a nevezésem a VKF!-re, hiszen a kiírás szerint - teljesen jogosan - a tészta házi kellene legyen. Arra gondoltam, hogy a szintén aznapra - saját kezűleg:) - sütött, egy kuglófból és 12 muffinból álló szülinapi torta képét is felteszem, ezzel talán jóvátehetem, hogy bolti réteslapot használtam:)) Egyébként a kuglóf Vrábel Kriszta szuper sütőtökös kuglófja volt, a muffin saját rögtönzés, szintén sütőtökkel, mákkal, narancslével. Szóval itt van pár fotó a szülinapról, bizonyítandó, hogy sütöttem aznap, meg persze azért is, hogy lássátok az én gyönyörű kis egyévesemet:





Na és akkor térjünk vissza a réteshez. Fogtam tehát a kész réteslapokat, megkentem őket tejfölös-olajos keverékkel, majd hármasával téve a lapokat jó vastagon eloszlattam rajtuk a galagonya-birsalma lekvárt, amibe előzőleg reszelt almát is kevertem. A mogyorót (úgy 15 dekányit) egy konyharuhába csavarva sodrófával kicsit összetörtem, majd száraz serpenyőben pirítani kezdtem. Amikor már jó illata kezdett lenni, tettem rá 3 evőkanálnyi mézet (a lekvár nem volt túl édes, kellett hozzá a méz plusz édessége), jól összeforgattam, kicsit karamellizáltam. Ezt a mézes-mogyorós keveréket eloszlattam a lekvárréteg tetején, majd szorosan összecsavartam. A tetejüket még egy kicsit megkentem az olajos tejföllel, majd 180 fokon úgy 25 perc alatt megsütöttem a réteseket. Nagyon finom őszi sütemény lett, örülök, hogy a most először  főzött galagonyalekvárommal ilyen finomságokat lehet készíteni:)





2012. október 16., kedd

Frittata-variációk mángolddal, koktélparadicsommal - az őszi veteményes


Még mindig tart a mángoldszezon, bár nem nőnek akkorára a levelek, mint nyáron, de szép frissek, épek, öröm leszedni őket. Már csak hétvégente vagyunk Visegrádon, így ilyenkor igyekszem egész hétre elegendő zöldséget szedni, hozok be almát, birset... Ahhoz képest, hogy igazán nem foglalkoztam sokat a veteményessel (alig gyomláltam, sosem kapáltam, kb. az esti locsolás volt az egyetlen rendszeres tevékenység), és hogy semennyi előképzettségem, kertészeti szakértelmem sincs, nagyon sikeresnek minőségem eddigi kertész-pályafutásomat: egy csepp vegyszer nélkül, nem túl sok energia befektetésével is sikerült elérni, hogy április óta folyamatosan, tulajdonképpen napi szinten volt mit szedni a kertben: először salátaféléket, céklalevelet, retket, zöldhagymát, majd répát, hagymát, céklát, patisszont, a mángold, a cukkini és a paradicsom pedig hónapok óta folyamatosan terem, sőt, a koktélparadicsom szeptember óta húzott bele igazán, még mindig ontja az elképesztően ízletes cseresznyényi paradicsomokat. Van egy pár sütőtök is, és néhány édeskömény-gumó is elég jól alakul, ha minden igaz, még azokból is lesz valami. Szóval én csak biztatok mindenkit, akinek van pár négyzetméternyi kertje: megéri ültetni, egy kis veteményes fenntartása egyáltalán nem a hajnali kapálásról és az órákig tartó görnyedésről szól, és  azért a kevés munkáért bőven kárpótol az a leírhatatlan érzés, amikor a saját terményeiből főz az ember:)

A veteményes őszi ajándékai
A frittata - vagy ha tetszik omlett, lepény - zöldségekkel, ezzel-azzal felturbózva igen kedvelt vacsora nálunk, de könnyű ebédnek sem utolsó. Az a jó benne, hogy bármit lehet, a tojás remekül összefogja, egyben tartja a dolgokat, így rövid idő alatt egészséges, és nem utolsó sorban mutatós fogást dobhatuk össze. A paradicsommal nem árt vigyázni, mert túl nedvessé teheti, eláztathatja az ételt, de a gyönyörű kis koktélparadicsomok nagyon jól működnek itt is: ha jól csináljuk, egyben maradnak, vagy csak akkor sülnek szét, mikor a tojás már megszilárdult, így nem okoznak gondot, és isteni érzés ezekre a kis lédús ízbombákra ráharapni a frittatában. Készíthetjük serpenyőben - ilyenkor az a legjobb, ha a végén néhány percre betoljuk a grillfokozatra állított sütőbe, hogy a teteje is színt kapjon, de ez a mozzanat akár el is hagyható - vagy tehetjük egyből a sütőbe. A zöldségeken, gombán kívül keveretünk hozzá sajtokat (fetával, parmezánnal vagy mozzarellával is finom), túrót, ordát. Pontos recepteket nem írok, mert tényleg nincs rá szükség, nyugodtan a fantáziájára bízhatja magát az ember, szinte elronthatatlan étel, lényege a sok, és persze friss, lehetőleg házi (tanyasi, bio) tojás.

A legfelső, serpenyős változat úgy készült, hogy kevés olívaolajon apróra vágott bacont pirítottam, majd erre dobtam rá a frissen szedett bimbós pöfeteget. Friss kakukkfüvet morzsoltam rá, majd amikor a gomba megpárolódott, rádobtam a kis paradicsomokat, majd a villával felvert, sózott, borsozott tojással nyakonöntöttem (ha jól emlékszem, ez 6 tojás volt). Mikor már nagyjából megszilárdult, betoltam kicsit a grill alá, hogy a teteje egy kis színt kapjon.


Ez a verzió tulajdonképpen egy frittata és a jól bevált túrótortám (amit ordával is készítek időnként) keveréke. Úgy készült, hogy egy nagy csokornyi mángoldot olívaolaj és vaj keverékén, kevés víz hozzáadásával megpároltam, majd botmixerrel kicsit pürésítettem (nem teljesen krémesre). Ezután a mángoldpürét összekevertem 50 dkg friss ordával, fűszereztem (só, bors, szerecsendió, fokhagyma), adtam hozzá három evőkanálnyi búzadarát, majd belekevertem hat tojást. Kikent jénaiba tettem, és telepakoltam a tetejét koktélparadicsommal, kicsit bele is nyomkodtam. 200 fokos sütőben bő fél óra alatt megsült, isteni volt melegen és hidegen is.



A legutolsó verzióban a mángold nincs pürésítve, csak megpároltam, elkevertem egy jó adag fetával majd a felvert tojásokkal, és 200 fokos sütőben pirosra sütöttem.

Jó étvágyat!


2012. október 11., csütörtök

Karobos-cukkinis sütemény birslekvárral


Most sikerült először úgy belecsempésznem a cukkinit a süteménybe, hogy azt Regina is fennartások nélkül ette. Volt már pár kísérletem, de nem reszeltem elég finomra a cukkinit, kiszúrta benne, és már nem ette olyan jóízűen (egyébként a cukkinikrémlevest pl. simán megeszi, fene se érti a gyerekeket:)). Most biztosra mentem, meghámoztam a cukkinit, finomra reszeltem, és jó sok karobot tettem bele, hogy a színére se lehessen semmi kifogása, jó fekete lett:) Persze nem árulok én zsákbamacskát, amikor már 2-3 szeletet jóízűen megevett, bevallottam, hogy benne van majd' fél kiló cukkini, de ezek után már ő is érezte, hogy vicces lenne azt mondani, hogy nem finom...
Az eredeti receptet nyammm blogjáról vettem, de igencsak átalakítottam, mert azt akartam, hogy a 11 hónapos Flórának is nyugodt szívvel adhassak belőle, így a kakaót karobra cseréltem, a vajat kókuszzsírra, a tejet rizstejre. A liszt fele nálam teljes kiőrlésű, és egy kis pufasztott amaránt-magot és zabpelyhet is tettem bele, a cukormennyiséget meg csökkentettem (és persze az is nyírfacukor), szóval egy szuperegészséges (és nem mellesleg szuperfinom) süti lett, tökéletes arra, hogy délután becsempésszem Regina szervezetébe az ovis étkeztetés következtében hiányzó tápanyagokat:) Puha, szaftos, nem szárad ki, és az én változtatásaimmal majdnem vegán is, mondjuk a tojást nem hagytam ki, de tejérzékenyeknek bátran ajánlom. 
A cukkini természetesen még mindig a veteményesből van, és a kertünkben termett birsből főzött lekvárral (fele birs, fele alma) töltöttem meg, remekül passzol hozzá, és - bár a fotó ezt semennyire nem adja vissza, itt Budapesten nincs hol fotóznom, nem elég világos a lakás, kert nincs, időm sincs... - nagyon jól nézett ki a sárga lekvár a majdnem fekete sütiben.



Hozzávalók: 
40 dkg finomra reszelt cukkini
20 dkg liszt (fele sima, fele teljes kiőrlésű)
20 dkg nyírfacukor
3 tojás
15 dkg kókuszzsír
1,5 dl rizstej
4 ek. karobpor
2 tk. szódabikarbóna
fél csomag foszfátmentes sütőpor
1 ek. őrölt fahéj
fél bögrényi puffasztott amarántmag
fél bögrényi zabpehely (igazából ezeknél itt nem mértem a mennyiséget, annyit adtam hozzá, hogy még ne legyen túl sűrű a tészta, kb. ennyi lehetett)

A sütőt előmelegítettem 180 fokra (légkeveréssel). A tojásokat habosra kevertem kevertem a cukorral, a kókuszzsírral és a rizstejjel, belekevertem a finomra reszelt cukkinit, majd hozzáadtam az összes többi hozzávalót. Kivajazott formában kb. 40 percig sütöttem. Mikor kihűlt, hosszában kettévágtam, és megtöltöttem a birslekvárral.



2012. október 1., hétfő

Szeptemberi befőzéseim: natúrbefőttek, ivólevek


Úgy látszik, semmi esélyem rá, hogy folyamatosan posztolni tudjam a befőzéseimet, marad tehát a megszokott összefoglaló bejegyzés. Ez a szeptember az óvodakezdéssel és a városba való visszaköltözéssel a szokásosnál is kevesebb időt hagyott a blogra, de lassacskán csak utolérem magam, remélem, hamar kialakul az új időbeosztás, az új rutinok. 
Három szép kis parasztbarackfánk van Visegrádon, igazi "őszibarack", tehát ősszel érik, aprószemű, aromás, isteni. Tulajdonképpen idén termettek először rendesen, így heteken át ettük, befőztük és aszaltuk a barackot (nagyon finom aszalva ez az apró szemű parasztbarack, nem is gondoltam volna, a lányok imádják). A barack mellett az alma és a szőlő volt a hónap főszereplője. Az almafák a szárazság dacára csodálatos termést produkáltak, lekvárnak, aszalt almának, pálinkának is jutott, és persze a legépebbeket gyümölcsöspincébe tettük, hogy még hónapokig ehessük a saját almánkat:) A szőlőt általában csak október elején szüreteljük, de most hamarabb beérett. Idén úgy 20 liter mustunk lett, amit fagyasztani szoktunk (tavaly duplaennyi, 2 éve semennyi, teljesen időjárásfüggő), és folyamatosan vesszük elő év közben a mélyhűtőből. Egyetlen olyan nagyszemű, nem túl vastag héjú szőlőfajtánk van, amiből érdemes befőttet készíteni - ez sajnos nagyon keveset termett idén, de azért 3-4 üvegnyi befőtt így is lett belőle.

Natúrbefőttek:
A parasztbarackból és a szőlőből azonos eljárással készítettem befőttet: ez a lehető legegyszerűbb módszer, hiszen nem kell hozzá a világon semmi, csak maga a gyümölcs. A befőttesüveget jól megpakoljuk a megtisztított gyümölccsel (a szőlőt csak le kell szemezni, a barackot hámoztam, feleztem - szerencsére magvaváló), és erősen rácsavarjuk a kupakot. Az üvegeket egy nagyobb lábosba tesszük, annyi vizet öntünk bele, hogy legalább az üvegek kétharmadáig érjen, majd takarék lángon néhány órát főzzük (egyes receptek szerint rövidebb ideig is elég, de én nyugodtabb vagyok, ha 2-3 órát főnek a befőttek). Ezalatt a gyümölcs az üvegben levet enged, és egy saját levében eltett befőtt lesz belőle, cukor és minden egyéb nélkül. És ennyi az egész, lekapcsoljuk, a vízben hagyjuk kihűlni a befőtteket, majd mehetnek a kamrapolcra. Tavaly rengeteg cseresznyét tettem el így, Regina imádta, minden héten megevett egy üvegnyit. A hátránya annyi, hogy nincs kóstoló, csak akkor tudjuk meg, milyen lett, amikor kibontunk egy üvegnyit. 

Ivólevek:
Alma-parasztbarack, és alma-körte ivólét is készítettem. Tulajdonképpen nem más, mint egy leturmixolt kompót - a gyümölcsöket kevés vízben megfőzzük, ízlés szerint édesítjük-ízesítjük (én most a gyerekek miatt - akik általában jobban kedvelik az egyszerű ízeket - csak kevés nyírfacukrot adtam hozzá, de tavaly tettem el alma ivólét erőteljes forraltboros ízvilággal, isteni volt hidegen és melegen is, ez volt szülés után az alkoholmentes forraltborom:)), majd botmixerrel pürésítjük, és forrón üvegekbe töltjük. Ha sikerül megoldani, hogy ne boruljanak fel az üvegek:), nem árt ezeket is úgy 5 percre fejtetőre állítani, majd dunsztban kihűteni. 

Mivel a gyümölcsön kívül semmit nem tartalmaznak (illetve az ivólevek minimális nyírfacukrot, de annyi talán belefér), a natúrbfőttek és az ivólevek is tökéletesek a kisbabáknak. Flóra úgyis csak olyasmit szeret enni, amit ő maga kézbe vehet, remélem, a barackbefőtt be fog jönni neki, nyersen nagyon szerette.

2012. szeptember 29., szombat

Őszi zöldségleves quinoával és kölessel- még mindig a veteményesből


Nagyon elmaradtam a bejegyzésekkel ebben a hónapban. Vége a nyárnak, visszaköltöztünk Budapestre, Regina elkezdte az óvodát, Flóra elkezdett járni (és mindenhová fel tud mászni:)) - sok változás ez így egyszerre, amíg nem alakul ki az új életritmusunk, nehezen találok időt a blogírásra. Pedig főzni persze főzök, és megszakad a szívem, hogy Regina az oviban mondjuk dínófalatkákat kap ebédre, meg virslit valami főzeléknek nevezett izével.... Mondta az óvónő, hogy nagyon keveset eszik, én meg igyekeztem diplomatikusan elmagyarázni, hogy hát nem ilyen ételekhez van szokva... Az a nehéz ebben, hogy nem mondhatom neki azt, hogy ne egye az ovis kaját, sőt, pont hogy meg kell dicsérnem, ha jóízűen megevett valamit. Értem én, hogy párszáz forintból nem lehet csodákat tenni, de azért az az agyonsózott, húst szerintem sosem látott dínófalatka egy kicsit kiborított:( Délután-este mindenesetre igyekszem minél egészségesebben etetni.
Szóval már csak hétvégenként jövünk ki Visegrádra, és hál'Istennek még olyan jól tartja magát a veteményes, hogy egész héten abból főzök, amit hétvégén betakarítok: mángold, cukkini, paradicsom, répa, cékla, és most kezd érni a sütőtök is. Meg persze a rengeteg alma, birs, és idén először őszibarack is volt bőven (szép sorban utolérem majd magamat a bejegyzésekkel talán, és akkor írok a szeptemberi lekvárokról, meg a bébiételnek eltett gyümölcspürékről is). Ezt a levest pár hete, egy hűvösebb napon főztem - a gabonáktól tápláló, egytálétel-jellegű lett, és isteni érzés volt, hogy minden benne lévő zöldséget én termeltem:)

Hozzávalók (4-6 főre):
2 közepes cukkini, egy csokor színes mándold, fél kiló paradicsom, 6-8 kicsi répa (minirépáim lettek a veteményesben, nem nőttek nagyobbra), 2 gerezd fokhagyma, fél bögrényi köles, fél bögrényi quinoa, 2 dl tejszín (nálam most zabtejszín volt, mert Flórának is adtam belőle), só, bors, római kömény, kurkuma, extra szűz olívaolaj

A cukkiniket felkockáztam, a mándoldot durvára daraboltam. Kevés olívaolajon kicsit megpirítottam a fokhagymát, majd rádobtam a zöldségeket (a cukkinit, a minirépákat - egészben, és a mángoldszárakat). Kicsit sóztam, kevergettem, majd felöntöttem vízzel (Visegrádon forrásvízzel főzünk, Bp.-en van fordított ozmózisos víztisztítónk). Néhány perc után beledobtam a mángold leveles részét is, hozzáadtam a gabonákat, majd takarék lángol lefedve főztem, míg a zöldségek és a gabona is megpuhult (úgy fél órát). Az utolsó pár percben adtam hozzá a feldarabolt paradicsomot, fűszereztem, majd hozzáadtam a tejszínt. Ezután már csak egyet forraltam rajta. Tálaláskor csepegtethetünk rá kevés citromlét, extra szűz olívaolajat, és a parmezán is határozottan jól áll neki (ez már csak fotózás után jutott eszembe, éhes voltam, nem fényképeztem újra:))



2012. szeptember 18., kedd

Fűszeres sütőtökpüré


Idén először hokkaido tököt is ültettem a veteményesbe. Összesen 2 tök fejlődött ki, figyeltem napról napra, ahogy érnek-sárgulnak, aztán egyik nap azt vettem észre, hogy mindkettő elkezdett romlani ott, ahol a földdel érintkezett, Gyorsan leszedtem hát őket, kivágtam a romlásnak indult részt, és betettem a tököket a sütőbe. Amikor megpuhult, nagy várakozással kóstoltam meg, majd szomorúan konstatáltam, hogy gyakorlatilag teljesen ízetlenek:( Kidobni azért mégsem akartam, hisz mégiscsak az én kertemben termettek, igazán megérdemlik, hogy valahogyan felhasználjam őket... Így rögtönöztem ezt a pikáns, fűszeres sütőtökkrémet, amit aztán boldogan ettünk a férjemmel pirítóson két napig.

A megsült tököket kikapartam a héjukból. Olívaolajon kicsit megpirítottam 2 nagy gerezd felaprított fokhagymát és kevés chilit, majd rádobtam a tökök húsát, sóztam, és jó bőségesen megborsoztam. Kevergettem, közben adtam még hozzá koriandert, római köményt, kurkumát, majd egy evőkanál nádcukrot is, mert hiányzott az ízek közül a tök édessége. Így már tökéletes volt, egyáltalán nem is bántam, hogy nem mézes-fahéjas sütőtökpüré lett a tökökből, és azt is megbocsájtottam nekik, hogy nem értek ízesebbre.

2012. szeptember 8., szombat

Mángoldos rizottó az 51. VKF!-re


Már megint a megunhatatlan mángold... Nem kellett sokat gondolkodnom, mit készítek az 51. VKF!-re,  amelynek témájául Nyárikonyha a levélzöldségeket, zöldfűszereket választotta ki - a mángold még mindig gyönyőrűen terem a veteményesben, jobb alapanyagot nem is akarhatnék a témához. Tulajdonképpen hamis rizottó, hiszen a rizst külön főztem meg, de mióta láttam a TV paprikán egy cuki kövér idős olasz szakácsot (sajnos a neve nem ugrik be), aki szintén így készít rizottót, és esküszik rá, hogy így is ugyanolyan jó, már nincs lelkiismeret-furdalásom emiatt:)



Hozzóvalók: egy nagy csokor színes mángold, 10 deka rizs (nálam vadrizses színes rizskeverék), 2 gerezd fokhagyma, vaj, extra szűz olívaolaj, só, bors, szerecsendió, a tálaláshoz kemény kecskesajt vagy parmezán

A mángoldot jól megmostam, feldaraboltam, és vaj-olívaolaj keveréken párolni kezdtem. Sóztam, borsoztam, rányomtam a fokhagymát, kevés vizet adtam hozzá, és lefedve hagytam puhára párolódni. Közben előírás szerint megfőztem a rizskeveréket. Amikor mindkettő elkészült, a rizst a mángoldhoz adtam, összekevertem, szerecsendiót reszeltem rá, kicsit még borsoztam. A koronát egy jó nagy evőkanálnyi házi vaj tette fel rá, amit a nagymarosi piacon vettem egy termelőtől - teljesen más ízű, mint a bolti vaj, van valami vadság az ízében, fantasztikusan feldobta a rizottót. Szintén termelőtől vásárolt érett kecskesajttal tálaltam.


2012. augusztus 31., péntek

Nyárvégi csodaleves: almás céklaleves bodzabogyóval


Tényleg csodaleves lett, az íze, a színe, az illata is csodás, akár a gyönyörű, meleg, zöldségben-gyümölcsben bővelkedő nyárutó szimbóluma is lehetne. Teljesen véletlen kreáció, volt itthon pár friss cékla, alma annyi van a kertben, hogy alig győzzük feldolgozni, a bodzát viszont egy hirtelen ötlettől vezérelve tettem bele. A céklakrémleves nálunk őszi-téli alapétel, mindenki imádja, korianderrel, római köménnyel, gyömbérrel szoktam fűszerezni. Most sokkal nyáriasabb ízeket akartam, azt terveztem, hogy almás céklalevest főzök, inkább gyümölcsleves-szerűt, édeskéset, hiszen ez nem áll távol a cékla jellegétől. El is készült a leves, és tálalás előtt vettem észre, hogy van egy másik gyönyőrű, bordó színfolt a konyhában: az előző nap főzött bodzabogyó-lekvár maradéka, illetve a bogyók átpasszírozása után megmaradt héjak-magok, amikre vizet öntöttem, gondoltam, ha kiázik, üdítőnek jó lesz, semmit nem hagyunk kárba veszni. Fogtam tehát a maradék lekvárt (tkp. inkább szörpöt, lekvár csak a belefőzött almától lett), és a üdítőnek kiáztatott bordó lével együtt beleöntöttem a levesbe. Fantasztikus lett az ízek összhatása. A cékla földíze szinte teljesen eltűnt, az édeskéssége megmaradt (ellenpontként ott volt az alma savanykássága), és igen karakteresen érződik a bodza is, de valahogy a kettő párosítása egy új ízt eredményezett, nem tudom jobban körülírni, de nem biztos, hogy meg tudnám mondani, mi van benne, ha nem én főztem volna. Viszont nem tudtam abbahagyni az evését:))

Hozzávalók:
4 friss cékla, 4 -5 alma, 2 dl. tejszín, egy kiskanál őrölt kardamom, 2 dl. bodzabogyó-szörp (vagy egy bögrényi bodzabogyó megfőzve, átpasszírozva)

A céklákat meghámozzuk, feldaraboljuk, az almákat is felvágjuk, de elég csak a magházukat kivágni, a héj maradhat. Felöntjük annyi vízzel, ami úgy kétujjnyira ellepi, és puhára főzzük (persze a céklának sokkal több idő kell, tehát lehet azzal kezdeni, és az almát később tenni hozzá, én most nem bonyolítottam). Botmixerrel krémesre pürésítjük, hozzáadjuk a kardamomot, a tejszínt és a bodzabogyó-szörpöt, egyet forralunk rajta, és már tálalhatjuk is. Garantáltan teljesen új ízélmény, nálunk mindenkinek nagyon ízlett, remélem, lesz, aki kipróbálja!

Augusztusi befőzéseim 2.: Paradicsom- és cukkiniprojekt


Lekvárokat már évek óta készítek, de paradicsomszószt és egyéb nem édes befőttet még alig-alig tettem el. A natúr paradicsomszósz/paradicsomlé eltevése továbbra sem vonz, ugyanis teljesen meg vagyok elégedve az általam általában vásárolt üveges szósz minőségével (a DM-ben vagy az Aldiban szoktam venni a bio paradicsomszószt), ilyet csak akkor tennék el magam, ha annyi teremne, hogy másképp nem tudnám feldolgozni. Erről viszont szó sajnos sincs, a veteményesben pont annyi terem, amennyit vacsorára megeszünk. Ami viszont elkezdett foglalkoztatni, az az, hogy olyan tésztaszószokat tegyek el télire, amikhez tényleg csak ki kell főznöm a tésztát, és már tálalhatom is az ebédet - a készen kapható spagettiszószok között még soha nem találtam igazán finomat, mindegyiknek van egy szúrós, ecetes mellékíze. Kb. 8 kiló paradicsomból (plusz a kertben termő cukkiniből/mángoldból) négyféle szószt készítettem, nem túl nagy mennyiség, összesen 12 üvegnyi, de ha úgy vesszük, ez 12 ebéd, amikor csak annyit kell tennem, hogy főzök egy tésztát, és kinyitom az üveget. A recepteket rögtönöztem, teljes mértékben a megérzésre/kóstolgatásra bíztam magam, így nem tudom pontosan reprodukálni azokat, de azért megkísérlem.

Bazsalikomos-fokhagymás paradicsomszósz: 
Először a forró vízbe dobós technikával álltam neki a paradicsomok hámozásának, de olyan gyönyörű érettek voltak, hogy alig nagyobb erőfeszítéssel nyersen is lejött a héjuk, így egy adagnyi után abbahagytam a forró vízbe mártogatást. Úgy 3 kilónyi paradicsomot hámoztam meg, a magos részt nem kapartam ki, mert engem egyáltalán nem zavar. Feldaraboltam, majd rádobtam kevés olívaolajra, amin előtte kicsit megfuttattam 4 gerezd fokhagymát. Sóztam-borsoztam, majd főtt-főtt-főtt, időközben beledobtam egy csokornyi, cérnával összekötött zöldfűszert (bazsalikom, kakukkfű, oregánó, rozmaring, kevés zsálya), és egyszer-kétszer egy nagy merőkanállal leszűrtem a tetején összegyűlő hígabb, vizes részt, ezt boldogan megittuk. Amikor már jónak tűnt az állaga, egy jó nagy maréknyi bazsalikomot még beledaraboltam, a fűszercsokrot pedig kihalásztam. Ugyanúgy tettem el, mint ahogy a lekvárokat szoktam - forrón töltöttem üvegbe, fejreállítottam 5 percre, majd ment a száraz dunsztba. Természetesen nem tettem bele semmi tartósítószert.

Cukkinis paradicsomszósz: 
A fentihez nagyon hasonló módon készült, csak itt először egy nagy, lereszelt cukkinit dobtam a fokhagymás olajra, utána ment rá a feldarabolt paradicsom, úgy 3 kiló. Mivel nem nyomkodtam ki a cukkini levét, több idő kellett neki, hogy besűrűsödjön. Ebbe is került fűszercsokor, finom lett, valahogy a cukkini olyan bolognais állagot adott neki.

Mángoldos paradicsomszósz:
Ez a fő kedvencem, pedig ebből csak egy üvegnyi lett, tulajdonképpen az ebédre főzött mágoldos szószból mentettem meg, még mielőtt beletettem volna a tejszínt és a fetát. Először kevés fokhagymával olívaolajon megpároltam a mángoldot, majd mikor a szár-rész is nagyjából megpuhult, hozzáadtam a feldarabolt paradicsomot. Amikor szósz-állaga lett, eltettem belőle egy üvegnyit, amit ugyanúgy fogok majd felhasználni, mint ami ebből is lett aznap ebédre: kis tejszín, kis feta vagy kecskesajt, és mehet a tésztára.

Csípős paradicsomos cukkini:
Ezt akkor fogjuk enni, amikor csak magamnak és a férjemnek kell főznöm (Regina ugyanis ovis lesz hétfőtől, tehát nem kell majd mindig az ő ízléséhez szabnom az ebédeket, Flóra meg majd kap valamit a mélyhűtőből ilyenkor:)). Kevés forró olívaolajra rányomtam úgy 3 gerezd fokhagymát, rászórtam egy kiskanálnyi chilit (sőt, tkp. pepperoncino, Olaszországból hoztam egy nagyobb zacskónyit évekkel ezelőtt), majd rövid kavargatás után hozzáadtam egy (szép nagy, de zsenge) felkockázott cukkinit, és egy kiló feldarabolt paradicsomot. Só-bors, szépen összepároltam, a végén ment bele egy maréknyi bazsalikom, majd üvegekbe töltöttem a szokásos módon. Ami nem fért az üvegbe, szuper vacsora lett hidegen, pirítóssal, szóval az is lehet, hogy ez nem tésztaszószként, hanem szendvicskrémként fogja végezni.

Csípős mentás cukkini:
Ez viszont határozottan szendvicsre való kence, ha jól tudom, Jamie Oliver recept., én Sajtkukacnál találtam. Tkp. pont úgy csináltam, ahogy le van írva nála, tehát megfuttattam az olívaolajon a fokhagymát és a chilit, rádobtam a feldarabolt cukkinit, majd amikor megpárolódott, hozzáadtam egy maréknyi mentát és a kevés lime levét. Annyi a különbség, hogy én pár kis üvegnyit el akartam tenni belőle, így a mentával is pároltam rövid ideig, ezután tettem üvegekbe. A maradék pillanatok alatt elfogyott, szuperfinom, egész biztos, hogy rá fogok szokni:)

Készült 3 üvegnyi aszalt paradicsom is (összesen úgy 4 kiló paradicsomból), amit zöldfűszeres-fokhagymás olívaoljba pakoltam, és bár több helyen azt olvastam, hogy hűtőben kell tartani, én megszavaztam neki, hogy eláll anélkül is, hisz ellepi az olaj, remélem, nem fogok csalódni. Pár napig kint volt a napos ablakpárkányon, kezd gyönyörű pirosas színe lenni az olajnak is, de hős vagyok, és még nem kóstolom meg:)


2012. augusztus 29., szerda

Augusztusi befőzéseim 1.: szilva- és almalekvár-variációk


Úgy látszik, sosem jön össze az, hogy a lekvárokról és egyéb, télire eltett finomságokról külön-külön bejegyzéseket írjak (pedig megérdemelnék:)), így ebben a hónapban is összefoglalva írok róluk. Csodás érzés végignézni a teli kamrapolcokon, pár tucatnyi lekvárt már a budapesti konyhámban is elhelyeztem, lekvárt biztosan nem kell vennünk, ki fognak tartani a következő gyümölcsszezonig. Az alma és a szilva volt a hónap főszereplője, a két szilvafán jó harminc kilónyi gyümölcs termett idén, amit három adagban főztem be (persze nem mind, kellett hagyni pálinkánakvalót is:)). Almafánk három is van, egy gyönyörű, nagy arany pármen, és egy-egy kisebb golden és batul. Mindhármon gyönyörű termés ígérkezik, de persze sok alma potyog le féléretten, kicsit hibásan. A kicsit még savanykás, félérett almákból kitűnő lekvárt főzhetünk, kár lenne kidobni. 3-4 naponta főzök be egy kisebb (3-5 üvegnyi adagot, és természetesen hetek óta ez az állandó reggelink is.

Cukor nélküli, sütőben készült szilvalekvár:
Mindenképp ki akartam próbálni a sütőben való lekvárkészítést. A kimagozott szilvákat betettem a legnagyobb otthon lévő fazékba, úgy, hogy előtte azt átöblítettem úgy fél decinyi ecettel (ezt valahol olvastam, nem tudom pontosan, miért kell bele, talán, hogy ne égjen le, de gondoltam, ennyi almaecet- én azt használtam - az ízének sem árthat), majd betettem a sütőbe, először 180 fokra, légkeveréssel. Pár óránként megkvartam, és egy idő után 150 fok körülre csökkentettem a hőmérsékletet. A sütési idő felénél  egy merőkanállal leöntöttem róla a lé egy részét, úgy egy liternyit, hogy hamarabb sűrűsödjön - isteni finom, mézédes szilvaszörpöt kaptam így, 2-3 napig azt ittuk. Sült vagy 8 órát, a végére a színültig megtöltött lábosnak csak a kétharmadáig ért a lekvár. Ekkor a szokásos módon üvegekbe tettem (forrón töltés, fejreállítás, dunsztolás), nem hinném, hogy bárki hiányolná majd belőle a cukrot, vagy hogy megromlana. Nem lett olyan sűrű, mint a hagyományos üstös szilvalekvár, és nem is annyira homogén az állaga, de kimondottan édes, és nyoma sincs benne az ecet ízének.

Kardamomos-fahéjas szilvalekvár: 
A fűszeres változatot már nem a sütőben készítettem, mert bár teljesen meg voltam elégedve a sütős lekvárral, nem akartam 8 órán át energiát fogyasztani (és fűteni a konyhát). Hagyományos módon készült tehát, a főzőlapon, egészek kevés (max. 10%-nyi) nádcukor hozzáadásával, hogy hamarabb kiengedje a levét. A lé egy részét itt is leszűrtem, és amikor elérte a kívánt állagot, hozzáadtam a fahéjat és a kardamomot - úgy 5 kilónyi szilvához 1-1 teáskanálnyit. nagyon finom, télies hangulatú lekvár lett, hideg napokon jól fog majd jönni:)

Almalekvár különféle zöldfűszerekkel (rozmaringos, kakukkfüves, citromfüves, szurokfüves):
Mivel kisebb adagokban főzöm be az almát, mindig lehetőségem van más-más ízesítéssel kísérletezni. A kertben növő zöldfűszerek közül válogatok, egész más dimenziókba emelik az almalekvárt. Mivel az almának nagyon magas a pektintartalma (az arany pármennek pedig különösen magas tapasztalatom szerint), ezt nem sűríteni kell, mint a legtöbb gyömölcslekvárt, hanem épp ellenkezőleg, vizet kell adni hozzá. A megtisztított, feldarabolt almákra annyi vizet öntök, ami kb. a feléig-kétharmadáig ér, kevés nádcukrot vagy nyírfacukrot adok hozzá, majd takarék lángon főzni kezdem. Mikor már nagyjából szétfőtt az alma, hozzáadom a kiválasztott zöldfűszert (a rozmaringos a kedvencem, nagyon pikáns, akár sajtokhoz, húsokhoz is el tudom képzelni, de a kakukkfüves se semmi), egy krumplinyomóval szétnyomkodom a még egészben lévű almadarabokat (így kicsit darabos marad, nekem jobban ízlik így, mint teljesen pürésítve), pár percig még főzöm, majd mehet az üvegekbe.

Szegfűszeges-fahéjas-kardamomos almalekvár:
Készítettem egy téli, forraltbor-ízű változatot is. Ugyanúgy csináltam, mint a zöldfűszerest, csak a a főzési idő vége felé 1-1 kiskanálnyi fahéjat és kardamomot, és valamivel kevesebb őrölt szegfűszeget adtam hozzá. Nagyon finom, izgalmas lekvár lett ez is, de a zöldfűszereseket nem pipálja le. Azért boldogan fogom ezt is kibontani télen, mondjuk valamilyen omlós, vajas keksz mellé...

És végül a szilvalekvár-színű kakukktojás:
Bodzabogyós almalekvár:
Gyerekkoromban gyakran főztünk lekvárt bodzabogyóból, de már jópár éve nem készítettünk, senkinek nem volt kedve szemezgetni, passzírozni, majd napokig rejtegetni a lilára színezett ujjakat:)) Most viszont rászántam magam, mivel apa segített, leszedte és leszemezte nekem a bodzát, így csak főznöm-passzíroznom kellett. Így utólag azt mondom, nem is olyan nagy ügy, és annyira finom, hogy ha hétvégén találok még bodzabogyót, főzök még egy adagot. A leszemezett bodzát vízbe kell áztatni, így a hibás, éretlen, fonnyadt szemek feljönnek a víz tetejére, az ép szemek lesülyednek. Az így kiválogatott bogyókat kevés vízzel (amennyi szűken ellepi) és kevés cukorral feltesszük főni, majd mikor megpuhulnak, szétfőnek, egy sűrű szövésű szűrőn átpasszírozzuk (én botmixerrel pürésítettem passzírozás előtt, de szerintem ez elhagyható). Az így kapott mélyvörös, gyönyörű lébe tettem fel főni a feldarabolt almát, majd ugyanúgy folytattam, ahogyan a fenti almalekvároknál, csak víz helyett bodzasziruppal. Csodás lett, a bodza különleges íze dominál, de az alma tompítja (van azért valami furcsa az ízében, töményen nem mindenkinek jön be), a színe pedig egészen rendkívüli, kár, hogy nem tudok normális fényképeket készíteni, ez megérdemelné...







2012. augusztus 22., szerda

Szedres-barackos joghurttorta kókuszvirágcukorral, sütés nélkül


Néhány hete, még sárgabarack- és szederszezonban készült ez a könnyű, sütés nélküli finomság. Csak azért nem írom, hogy villámgyors, mert lecsepegtetett joghurtból készítettem a krémet, ami legalább 1 napig tart, bár munka nem sok van vele. De ha a sűrű, krémes joghurt megvan, akkor már valóban villámgyorsan elkészül. Nevezhetném kókuszos-gyümölcsös joghurttortának is, hiszen kókuszvirágcukrot és kókuszzsírt használtam hozzá, de az becsapós lenne, hiszen egyáltalán nincs  kókuszíze. Viszont a kókuszvirágcukortól elképesztően finom, karamelles plusz ízt kap, aki még nem ismeri ezt a vitaminokban gazdag természetes édesítőt, mindenképp próbálja ki, nagy önuralom kell hozzá, hogy az ember ne kóstolgassa el kiskanállal az egészet:) Természetesem más gyümölcsökkel is működik, és ha nem cukrozzuk agyon, kimondottan diétás, egészséges sütemény.

Hozzávalók:
1 csomag teljes kiőrlésű kétszersült (vagy keksz, én Korpovitet szoktam használni, mert az nem édes, és mézzel ízlés szerint ízesíthetem, de most csak kétszersült volt itthon), 10 dkg kókuszzsír (vagy vaj), 2-3 dl sűrű (görög) joghurt, 8-10 db. sárgabarack, egy marék szeder, 2 dl tejszín, ízlés szerint 2-3 ek. kókuszvirágcukor, 1 ek. nyírfacukor

A kétszersültet konyharuhába csomagoltam, és a sodrófával morzsássá törtem. Összekevertem a kókuszzsírral és egy ek. kókuszvirágcukorral, és a kapcsos tortaforma aljába nyomogattam. Még előző nap fél liter házi joghurtot egy konyharuhával bélelt szűrőbe öntöttem és a hűtőbe tettem. Másnapra a savó kicsöpögött belőle, és sűrű, krémes joghurtot kaptam. Az így kapott joghurtot összekevertem 2 ek. kókuszvirágcukorral, majd 3 puha sárgabarackot villával összenyomogattam benne (direkt nem akartam teljesen pürésíteni). A joghurtos krémet elkentem a kétszersültes alapon, eloszlattam rajta a nyírfacukorral kemény habbá vert tejszínt, majd díszítettem a gyümölcsökkel. Illene fogyasztás előtt pár órára hűtőbe tenni, hogy szépen lehessen szeletelni, de ez nekem nem sikerült, a fele szinte azonnal elfogyott, morzsásan, trutyisan:) A maradék, ami megélte az estét, már gyönyörűen szeletelhető volt...


Mivel a torta épp megfelel a Reformkori konyha kiírásának a SAD VIII. fordulójára, amelyre gyümölcsökkel díszített édességeket vár Petra, így ezzel a recepttel nevezek a játékba.

2012. augusztus 17., péntek

Variációk töltött cukkinire


Nem is értem, hogy nincs még a blogon töltött cukkini recept. Cukkiniszezonban - tehát júniustól szeptemberig, amíg terem a veteményesben - kéthétben egyszer biztosan terítékre kerül, általában vegetáriánus verzióban. Most nem pontos receptek fognak következni (nem tudok pontos mennyiségeket írni, ezt mindig kicsit máshogy, érzésre készítem), inkább egy összefoglaló arról hogy én hogyan csinálom általában. 
Szóval azzal kezdődik, hogy a veteményesben már előre kiszemelem a töltésre alkalmas példányokat - rejtélyes módon bizonyos cukkinik hosszúra nőnek, de vékonyak maradnak, mások pedig szép ducira nőnek - na ezek lesznek jók töltött cukkininek, ilyenkor már csak várnom kell, míg a kívánt méretet elérik, majd leszedem őket. Tegnapelőtt azt hiszem, a világ legviccesebb cukkinije került a kezembe, ez lett az egyik áldozat. Nem elég, hogy zöld-sárga keverék, de még iker és kifli alakú is. Íme:


Leszedtem mellé egy normális kinézetű példányt is, így összesen 4 fél cukkinit kellett megtöltenem, ezt a mennyiséget két napig ette a család. Kétféle tölteléket készítettem: a normális cukkinibe rizses, a viccesbe kuszkuszos töltelék került. A kuszkusz remekül működik mindenféle töltelékben (akár zsemlemorzsa helyett is, én a darált húsos töltelékbe, sőt fasírtba is ezt szoktam tenni). Általában paradicsomszószzal keverem, fetát vagy más erős ízű sajtot morzsolok bele (mióta termelői sajtokat veszek a helyi piacok valamelyikén, ezekkel készítem), és jó sok zöldfűszert teszek hozzá - nagyon szeretem a curry ízű görögszénát használni ehhez a fajta töltelékhez, de persze a bazsalikom, a szurokfű vagy bármi más is mehet bele. Ízlés szerint fokhagyma, só, bors, ha biztosra akarunk menni, hogy szépen összeáll majd a töltelék, akkor egy tojás (de anélkül is összeáll), és mehet is a kikapart cukkinibe. A mostani töltelékhez nem paradicsomszószt adtam, hanem felkockázott friss paradicsomot, így adtam hozzá egy tojást és egy doboznyi tejfölt is, lényeg, hogy nagyjából ugyanannyi legyen a nedves összetevő, amennyi a kuszkusz. A töltelék szépen megnő, kipúposodik a cukkiniből, de nem folyik szét. Köret sem kell hozzá feltétlenül, szuper fogás önmagában is.
A másik cukkinibe az előző napról maradt mángoldos rizottót (recept hamarosan) alakítottam át töltelékké. Adtam hozzá egy tojást, egy jó adag reszelt kecskesajtot, kevés szerecsendiót, és már mehetett is a cukkinibe - szerintem ezt bármilyen maradék rizottóval, sőt, bármilyen maradék gabonafélével megtehetjük, sajttal, zöldfűszerrel feldobva kiváló töltelék lesz belőlük. 200 fokra előmelegített sütőben, alufóliával lefedve a cukkini vastagságától függően kb. 1 órát szoktam sütni. 


Szoktam persze hagyományos, darált húsos tölteléket is készíteni, jó sok zöldfűszerrel. Ez egy tavalyi darab:


Ez pedig egy még tavasszal, a cukkiniszezon előtt készült töltött tök, a fele húsos-kuszkuszos, a fele vega, paradicsomos-kuszkuszos töltelékkel:


Szóval töltsetek cukkinit, jó étvágyat:)

2012. augusztus 14., kedd

Joghurtos szilváspite Lillától a Blogkóstoló 4-re


Ma kaptam észbe, hogy holnap van a Blogkóstoló 4. határideje. Nekem Lilla blogja, a Megfőzlek jutott. Már hetekkel ezelőtt kiválasztottam pár receptet, leginkább ezt a cukkinis palacsintatorta-szerűséget szerettem volna kipróbálni, de rájöttem, hogy ezekben a napokban esélytelen: rengeteg szilva, alma és bodzabogyó vár arra, hogy befőzzem, és még 10 kg paradicsomot is rendeltem a hétre, a veteményessel is foglalkozni kellene, Flóra 2x40 perces nappali alvása kevés erre... Ez a szilváspite recept viszont éppen kapóra jött: hamar összedobható, és ráadásul minden hozzávaló volt itthon. Van két szép szilvafánk, amik rejtélyes módon csak 3-4 évente teremnek, de olyankor rengeteget. Most épp ilyen év van, négy részletben főztem be eddig a szilvalekvárt, tettem jópár adagot a mélyhűtőbe is (Flóra egyelőre az anyatejen kívül szinte kizárólag gyümölcsöket és paradicsomot hajlandó enni, azt is csak egyedül, így igyekszem mindenféle gyümölcsből fagyasztani neki), és persze szilvás süteményekbe is került bőven:) Szóval a szilva adott volt, és a joghurt is, mivel a nagymarosi piacon vettem egy liter finom házi joghurtot szombaton, ezt csepegtettem le egy szűrőbe tett konyharuhában, így isteni, sűrű "görög" joghurtot kaptam. A hozzávalókon kicsit módosítottam, sima liszt helyett tönköly fehérlisztet használtam és csak fél csomag sütőport, sima helyett nyírfacukrot (és csak 10 dekányit, nem 15-öt), a citromot meg kihagytam, mert nem volt itthon. A szilvát pedig nem a süti tetejére tettem, hanem az aljára, mert azt akartam, hogy az összes finom leve benne maradjon a pitében.

Tehát a hozzávalók az én verzióm szerint:
25 dkg tönköly fehérliszt, fél csomag foszfátmentes sütőpor, 10 dkg nyírfacukor, 25 dkg sűrű joghurt, 3 tojás, 1 dl olaj, fahéj, bő fél kiló szilva, vaj és morzsa a piteforma kikenéséhez

A tojásokat, a joghurtot, az olajat és a nyírfacukrot jól összekevertem habverővel, majd hozzákevertem a sütőporos lisztet. A piteformát kivajaztam és megszórtam zsemlemorzsával és fahéjjal (sőt, egy kis kókuszvirágcukrot is szórtam rá, mert annyira finom:)), majd belepakoltam a felezett szilvákat a héjas felükkel lefelé - nem mértem, mennyi szilva volt, de teljesen tele lett vele a piteforma alja. Ezután a szilvákra öntöttem a joghurtos tésztát, elegyengettem, és 180 fokra előmelegített sütőben légkeveréssel sütöttem 40 percig. A teteje is irtó jól néz ki, de én most úgy akartam, hogy a morzsás-cukros-fahéjas fele kerüljön felülre, így óvatosan egy kerek tálcára borítottam, szerencsére szépen egyben maradt. 


Ha marad a lecsöpögtettett, krémes joghurtból, tegyünk mellé egy kanálnyit, esetleg egy kis friss szilvalekvárral összekeverve:)) Nagyon nagy sikere volt a felnőttek és a gyerekek között egyaránt, Lilla, köszönöm szépen a receptet!



2012. augusztus 13., hétfő

Szilvás-barackos kiflipuding


Villámgyors maradékfelhasználó desszert rengeteg gyümölccsel nyáriasítva. Először akkor készítettem ezen a nyáron, amikor tényleg volt itthon pár felhasználandó szikkadt kifli, de azóta direkt keressük a bogdányi péknél az előző napról maradt, leértékelt kiflit:)

Hozzávalók:
4-6 szikkadt kifli, fél liter tej, 3 tojás, 3-4 ek. nyírfacukor, 1 tk. házi vaníliáscukor (vagy egy tasak bolti),    2 dkg vaj, fél kiló szilva, fél kiló sárgabarack

A tepsit alaposan kivajazzuk, és belerakosgatjuk a felkarikázott kiflit, majd a kiflikre (illetve mellé, alá, közé) pakoljuk a felezett, kimagozott gyümölcsöket. A tejet elkeverjük a tojásokkal és a cukorral, vaníliával, és a kiflis-gyümölcsös egyvelegre öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük. Langyosan még elég trutyis, de úgy is isteni finom. Hidegen szépen szeletelhető.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...