2012. augusztus 31., péntek

Augusztusi befőzéseim 2.: Paradicsom- és cukkiniprojekt


Lekvárokat már évek óta készítek, de paradicsomszószt és egyéb nem édes befőttet még alig-alig tettem el. A natúr paradicsomszósz/paradicsomlé eltevése továbbra sem vonz, ugyanis teljesen meg vagyok elégedve az általam általában vásárolt üveges szósz minőségével (a DM-ben vagy az Aldiban szoktam venni a bio paradicsomszószt), ilyet csak akkor tennék el magam, ha annyi teremne, hogy másképp nem tudnám feldolgozni. Erről viszont szó sajnos sincs, a veteményesben pont annyi terem, amennyit vacsorára megeszünk. Ami viszont elkezdett foglalkoztatni, az az, hogy olyan tésztaszószokat tegyek el télire, amikhez tényleg csak ki kell főznöm a tésztát, és már tálalhatom is az ebédet - a készen kapható spagettiszószok között még soha nem találtam igazán finomat, mindegyiknek van egy szúrós, ecetes mellékíze. Kb. 8 kiló paradicsomból (plusz a kertben termő cukkiniből/mángoldból) négyféle szószt készítettem, nem túl nagy mennyiség, összesen 12 üvegnyi, de ha úgy vesszük, ez 12 ebéd, amikor csak annyit kell tennem, hogy főzök egy tésztát, és kinyitom az üveget. A recepteket rögtönöztem, teljes mértékben a megérzésre/kóstolgatásra bíztam magam, így nem tudom pontosan reprodukálni azokat, de azért megkísérlem.

Bazsalikomos-fokhagymás paradicsomszósz: 
Először a forró vízbe dobós technikával álltam neki a paradicsomok hámozásának, de olyan gyönyörű érettek voltak, hogy alig nagyobb erőfeszítéssel nyersen is lejött a héjuk, így egy adagnyi után abbahagytam a forró vízbe mártogatást. Úgy 3 kilónyi paradicsomot hámoztam meg, a magos részt nem kapartam ki, mert engem egyáltalán nem zavar. Feldaraboltam, majd rádobtam kevés olívaolajra, amin előtte kicsit megfuttattam 4 gerezd fokhagymát. Sóztam-borsoztam, majd főtt-főtt-főtt, időközben beledobtam egy csokornyi, cérnával összekötött zöldfűszert (bazsalikom, kakukkfű, oregánó, rozmaring, kevés zsálya), és egyszer-kétszer egy nagy merőkanállal leszűrtem a tetején összegyűlő hígabb, vizes részt, ezt boldogan megittuk. Amikor már jónak tűnt az állaga, egy jó nagy maréknyi bazsalikomot még beledaraboltam, a fűszercsokrot pedig kihalásztam. Ugyanúgy tettem el, mint ahogy a lekvárokat szoktam - forrón töltöttem üvegbe, fejreállítottam 5 percre, majd ment a száraz dunsztba. Természetesen nem tettem bele semmi tartósítószert.

Cukkinis paradicsomszósz: 
A fentihez nagyon hasonló módon készült, csak itt először egy nagy, lereszelt cukkinit dobtam a fokhagymás olajra, utána ment rá a feldarabolt paradicsom, úgy 3 kiló. Mivel nem nyomkodtam ki a cukkini levét, több idő kellett neki, hogy besűrűsödjön. Ebbe is került fűszercsokor, finom lett, valahogy a cukkini olyan bolognais állagot adott neki.

Mángoldos paradicsomszósz:
Ez a fő kedvencem, pedig ebből csak egy üvegnyi lett, tulajdonképpen az ebédre főzött mágoldos szószból mentettem meg, még mielőtt beletettem volna a tejszínt és a fetát. Először kevés fokhagymával olívaolajon megpároltam a mángoldot, majd mikor a szár-rész is nagyjából megpuhult, hozzáadtam a feldarabolt paradicsomot. Amikor szósz-állaga lett, eltettem belőle egy üvegnyit, amit ugyanúgy fogok majd felhasználni, mint ami ebből is lett aznap ebédre: kis tejszín, kis feta vagy kecskesajt, és mehet a tésztára.

Csípős paradicsomos cukkini:
Ezt akkor fogjuk enni, amikor csak magamnak és a férjemnek kell főznöm (Regina ugyanis ovis lesz hétfőtől, tehát nem kell majd mindig az ő ízléséhez szabnom az ebédeket, Flóra meg majd kap valamit a mélyhűtőből ilyenkor:)). Kevés forró olívaolajra rányomtam úgy 3 gerezd fokhagymát, rászórtam egy kiskanálnyi chilit (sőt, tkp. pepperoncino, Olaszországból hoztam egy nagyobb zacskónyit évekkel ezelőtt), majd rövid kavargatás után hozzáadtam egy (szép nagy, de zsenge) felkockázott cukkinit, és egy kiló feldarabolt paradicsomot. Só-bors, szépen összepároltam, a végén ment bele egy maréknyi bazsalikom, majd üvegekbe töltöttem a szokásos módon. Ami nem fért az üvegbe, szuper vacsora lett hidegen, pirítóssal, szóval az is lehet, hogy ez nem tésztaszószként, hanem szendvicskrémként fogja végezni.

Csípős mentás cukkini:
Ez viszont határozottan szendvicsre való kence, ha jól tudom, Jamie Oliver recept., én Sajtkukacnál találtam. Tkp. pont úgy csináltam, ahogy le van írva nála, tehát megfuttattam az olívaolajon a fokhagymát és a chilit, rádobtam a feldarabolt cukkinit, majd amikor megpárolódott, hozzáadtam egy maréknyi mentát és a kevés lime levét. Annyi a különbség, hogy én pár kis üvegnyit el akartam tenni belőle, így a mentával is pároltam rövid ideig, ezután tettem üvegekbe. A maradék pillanatok alatt elfogyott, szuperfinom, egész biztos, hogy rá fogok szokni:)

Készült 3 üvegnyi aszalt paradicsom is (összesen úgy 4 kiló paradicsomból), amit zöldfűszeres-fokhagymás olívaoljba pakoltam, és bár több helyen azt olvastam, hogy hűtőben kell tartani, én megszavaztam neki, hogy eláll anélkül is, hisz ellepi az olaj, remélem, nem fogok csalódni. Pár napig kint volt a napos ablakpárkányon, kezd gyönyörű pirosas színe lenni az olajnak is, de hős vagyok, és még nem kóstolom meg:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...