2013. május 18., szombat

Fokhagymás, citromos párolt céklalevél


Az egyelés az egyik legutálatosabb dolog a kertészkedésben. Sőt, tulajdonképpen az egyetlen utálatos dolog. Rájöttem, hogy gyomlálni például kimondottan szeretek: ha fél órára feljutok a lányok nélkül a veteményesbe, és nem azzal kell foglalkoznom, hogy Flóra ne rángassa ki a földből az épp kibújt cukkiniket, ne gyalogoljon be az ágyások közepébe és ne tépje le a még fejletlen zöldborsóhüvelyeket, akkor kimondottan pihentető, meditatív tevékenység, teljesen kikapcsol. Viszont az egyelést utálom: rossz érzés kihúzkodni ez épp fejlődésnek induló kis répácskákat vagy bármit, még ha tudom is, azért kell, hogy a többi nagyobbra nőhessen. Hülyeség, tudom, de kegyetlenségnek érzem. Na de most rájöttem a tuti megoldásra, legalábbis ami a céklák egyelését illeti. A zsenge céklaleveleket régóta eszem salátába, imádom, hogy egyszerre van földes céklaíze és friss, zöld salátaíze. Tavaly a vaskosabb céklaszárakat is felhasználtam időnként a mángold szárával együtt, az is teljesen jól működött. Szóval ez a megoldás: ha ehető a gyökere, a szára és a levele is, miért ne pároljam meg úgy, ahogy van, gyökerestül-mindenestül? Jól megmostam a kiegyelt céklákat a félcentis kis gyökerekkel együtt, felvagdostam, majd extra szűz olívaolajon párolni kezdtem. Nyomtam rá fokhagymát, sóztam-borsoztam, facsartam rá citromlevet, pár csepp vizet öntöttem rá, majd lefedve bő 5 perc alatt puhára pároltam. Isteni finom, tényleg! Nagyon hasonlít a mángoldhoz (persze, hiszen közeli rokonok), de attól még céklaízű is, és ráadásul a zöldes-bordós színe is egészen lenyűgöző. Köretként is el tudom képzelni, de én vacsorára ettem, kevés kecskesajttal és pár friss salátalevéllel. Nyilván nem fogom emiatt ha kell, ha nem kihúzkodni a célkakezdeményeket, de az biztos, hogy a párolt céklaszár és levél bekerül a rendszeresen készített nyári ételeim közé.

2013. május 16., csütörtök

Újkrumpli és zöldspárga zöldsalátával, eperrel, bresaolával - avagy egy tányéron a május ízei



Ez a hideg-meleg saláta igazi tobzódás a májusi ízekben. Alapvetően vegetáriánus fogás lett volna, de aztán belebotlottam a Culinarisban ebbe a csodás bresaolába féláron - még így sem mondom azt, hogy megfizethető, de nagyritkán azért belefér. A lányok le voltak tőle nyűgözve (mármint a bresaolától meg még a krumplitól, a salátától csak mi, felnőttek...). 
Arányokat nem írok, hiszen mindenki kedvére állította össze a saját adagját a különféle hozzávalókból. Az újkumplit kicsit ledörzsöltem, meglocsoltam extra szűz olívaolajjal, durva szemű Himalája-sóval, pár csepp citromlével, jól összeforgattam, majd 220 fokon bő fél óra alatt megsütöttem. Ezalatt grillserpenyőben megsütöttem a spárgákat (a zöldet én nem szoktam hámozni, csak letöröm a fás végüket) kevés olívaolajon, sóval és balzsamecettel nyakonöntve. A saláta már mind a saját veteményesemből van, minden nap eszem, zöldturmixnak pedig még a lányok is isszák:) Összekeverve vetettem mindenféle salátamagot, így csak tépni kell egy-két maroknyit, és kész. Apró spenót- és sóskalevelek, zsenge céklalevél, rucola és zsázsa is van benne, szóval kész ízorgia. A jól megmosott salátát a szokásos, legegyszerűbb módom ízesítettem - bonyolult dresszingeket csak nagyritkán készítek, általában maradok a jól bevált extra szűz olívaolaj + balzsamecet/citromlé + só, bors kombinációnál. Dobtam rá pár szem epret, hogy az édességével, frissességével feldobja az ízeket. A tányéron a salátára tettem pár szelet hajszálvékony bresaolát (ami ugye az olaszok szárított marhasonkája, nagyon alacsony zsírtartalommal és isteni ízzel), mellé tettem a grillezett spárgát és az puhára sült újkumlikat, majd az egész kapott még egy löttyintésnyi olívaolajat. Számomra ilyen egy tökéletes májusi ebéd:)

2013. május 10., péntek

Akácvirágos limonádé


Erős túlzás lenne receptnek nevezni, de azért leírom, hátha valakinek pont ez adja meg az utolsó lökést ahhoz, hogy megkóstolja az akácvirágot. Annyi az egész, hogy egy sima limonádéba (nálam most kevés nyírfacukorból és friss citromból, de lehetne persze akácmézzel is, vagy ki ahogy szokta) beleteszünk jó sok akácvirágot, és állni hagyjuk, minimum egy órát. Minél többet áll, annál finomabb, de egy óra után már érződik az akác elképesztő íze-illata, szinte parfümösen erős illatú, különleges italt kapunk. Így, frissen a legjobb, próbálkoztam az elmúlt években az akácszörppel is, de az az igazság, hogy a frissen áztatott virágok zamatát nem tudja visszaadni. 
Fontos: az akácnak csak a virága ehető, egyéb részei méreganyagot tartalmaznak. Szár, levél ne kerüljön az italba! A lila akác nem ehető!
A május az egyik legjobb hónap: holnap bundás akácvirágot sütök, meg talán bodzát is, ha kinyílnak végre itt a völgyben (érdemes az akácot és a bodzát minden ilyenkor sütött sütibe is beletenni - clafoutisba vagy bármi egyébbe, csak jót tehet). Már legalább két hete ehetem minden vacsorára a veteményesben növő salátáimat, a borsó virágzik, szépen nőnek a cukkini-palánták. Kezd érni az eper (sajnos nem a kertemben, de akkor is:)). És akár minden nap ehet az ember spárgát. Szóval éljen a május, élvezzétek ki minden ízét-illatát:)

Tavaly ezeket főztem akácvirágból:
http://naspolyakonyha.blogspot.hu/2012/05/akaclekvar-haromfelekeppen-almas.html

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...