Három birsfa is van a kertünkben, és idén rekordmennyiségű termést hoztak, annyit, hogy némelyik ág nem is bírta a gyümölcsök terhét. Sajnos a kívülről hibátlannak tűnő birsek közül elég sok belülről romlik, így a megtisztításuk a szokásosnál is nehézkesebb és hosszadalmasabb, de akkor sem hagyhatom kárba veszni ezt a finom és sokoldalú őszi gyümölcsöt. Az előző években nem főztem be belőle semmit, csak a mélyhűtőbe tettem jó sokat, így egész télen tudtunk birslevest enni, és szinte minden sült hús mellé dobáltam pár cikk birset is. Idén azonban beindult a fantáziám, és igyekeztem minél több izgalmas megoldást találni a birs tartósítására.
Birscsatni:
A birs íze önmagában is elég pikáns, különleges ahhoz, hogy húsok, sós fogások kísérője legyen, egyértelmű tehát, hogy csatni készítéséhez is tökéletes. Teljes mértékben a fantáziánkra (és a fűszerespolcunk tartalmára) bízhatjuk magunkat, szerintem csatni-ügyben nehéz mellélőni, csak kóstolgatni kell folyamatosan. A folyamat első része a lekvár készítésével megegyezik: A kockákra vágott birset (hámozni nem kell, elég a magháza, illetve a hibás részeket eltávolítani) kevés vízben főzni kezdjük, majd ízlés szerint fűszerezzük. Én gyömbért, szerecsendiót, római köményt, fahéjat, kurkumát, koriandert, csilit, sót, borsot adtam hozzá, és kevés fehérborecetet. Nem akartam túl csípősre-fűszeresre készíteni, mert reméltem, hogy így Regina is enni fog belőle (eddig bejöttek neki az enyhe fűszerezésű csatnik). Így is volt, magának készített buzgón kis sonkatekercseket körtével, mozzarellával és a birscsatnival:))
Mint minden lekváromat, ezt is a szokásos módon tettem üvegbe: forrón megtöltöttem, azonnal bekupakoltam, 5 percre fejre állítottam, majd dunsztoltam.
Csokis birslekvár:
Olyan lekvárt akartam készíteni, ami elég édes és krémes, szinte pudingszerű, lehet vele egyből palacsintát vagy ilyesmit tölteni, és ami a kényes gyerekízlésnek is megfelel (és mindemellett persze egészséges is). Tudtam, hogy Regina nagyon lelkes lesz a csokilekvár gondolatától, nekem viszont nyugodt lehet a lelkiismeretem: nem bolti Nutellát, hanem egy 90%-ban gyümölcsöt tartalmazó lekvárt kenek a kenyerére, ami a gyümölcsön kívül nyírfacukrot és jó minőségű, 70%-os étcsokoládét tartalmaz (egyik nagy anyai sikeremnek tartom, hogy Reginának ez a kedvenc csokifajtája, sőt, a 80%-ost is boldogan eszi:))
A birsszörppel együtt készült ez a lekvár: a megtisztított birset feltettem főni annyi vízben, amennyi épp ellepi. Amikor puhára főtt, szűrőkanállal kimertem a gyümölcs nagyrészét, és áttettem egy másik fazékba. Takarék lángon tovább főztem, közben édesítettem kevés nyírfacukorral és kókuszvirágcukorral, majd beletördeltem két tábla étcsokit (jó nagy adag birs volt, három nagy, 900 grammos és három kisebb üveg telt meg lekvárral, de persze itt is kóstolgatni kell, nincs pontos recept). Ízlés szerint tovább fűszerezhető vaníliával, fahéjjal. Mikor a csoki teljesen elolvadt benne, botmixerrel teljesen krémessé pürésítettem, majd a szokásos módon üvegekbe tettem.
A birsszörp értelemszerűen a fenti lekvár főzővizéből készült. Mivel a gyümölcsöt szűrőkanállal vettem ki belőle, maradt azért benne jócskán birsdarab, így ennek is kellett egy kis botmixerezés. Édessítettem nyírfa- és kókuszvirágcukorral (ezt valamivel édesebbre csináltam, mint a lekvárt, de nagyon messze van a hagyományos szörpöknél megszokott 1 az 1-hez cukrozástól...), és belenyomtam egy citrom levét Gondolkoztam azon, hogy elviszem kicsit forraltboros irányba, de végül úgy döntöttem, nem fűszerezem, domináljon csak a birs saját íze. Így nem is maradt más dolgom, mint jól felforralni, és forrón üvegekbe tölteni.
Birses gombakrém:
Nevezhetném talán birses-gombás zakuszkának is, de annyira sok ponton eltér az eredeti zakuszkától, hogy inkább mégsem teszem. Tulajdonképpen nem más ez, mint az őszi visegrádi kertünk üvegbe zárva: pontosan az került bele, amit a kertben találtunk, és semmi egyéb: néhány kései cukkini, félérett, őszi paradicsomok, pár kis lilahagyma, és igen, még a gomba is a kert elhagyatottabb részén termett: gyűrűs tuskógombát rizikét, őzlábat és pár rákízű pereszkét szedett apa, hála a szép, napos őszi időnek (idén egyébként szinte semmi gomba nem volt felénk, így nagy meglepetést és egy kis kárpótlást jelentett ez a néhány szép példány). A gyűrűs tuskógombát furcsa, nyálkás állaga miatt régebben le sem szedtük, pár éve jöttem rá, hogy ilyen zakuszkaszerűségekbe tökéletes, hiszen pürésítve és más zöldségekkel vegyítve már nem érződik a nyálkásság, viszont kimondottan finom, karakteres ízű gomba. Fontos, hogy a gyűrűs tuskógombának minimum fél óra hőkezelés kell, hogy fogyasztható legyen, enélkül mérgező!!! A megtisztított gombákat olívaolajon párolni kezdtem, majd hozzáadtam szép sorban mindent: a hagymát, pár gerezd fokhagymát, a feldarabolt birset, cukkinit, paradicsomot. Adtam hozzá zöldfűszereket a kertből, sóztam-borsoztam, és fedő alatt takarék lángon hagytam jól összepárolódni. Amikor minden zöldség jól megpuhult, botmixerrel pürésítettem, majd ugyanúgy tettem üvegbe, ahogy a lekvárokat szoktam, és dunsztoltam is. A kész krém ízében a gomba és a birs dominál, de aki nem tudja, miből van, elsőre nem biztos, hogy rájön, annyira szokatlan összeállítás. Az állga szuper lágy, egyszerre édes, savanykás és gombás, amikor megkóstoltuk a férjmmel, mindketten arra gondoltunk, hogy pikáns, édes-savanyú íze miatt mustár helyett is jó lehetne. Később elkészítettem csak gomba-birs verzióban is, más zöldségek nélkül, úgy is nagyon finom, még erőteljesebb ízű. Szóval ez a recept bekerült az őszi kedvenceink közé, biztos, hogy jövőre is el fogom készíteni.
Figyelem! Csak az használjon vadon termő gombát, aki 100%-os biztonsággal felismeri, hogy mi az, amit szed. A legjobb, ha a gombákat minden esetben szakértővel ellenőriztetjük!
Galagonya-birs lekvár:
A galagonya újdonság a konyhámban, eddig legfeljebb teának szedtük le, pedig rengeteg szép galagonyacserje van a környékünkön. Mivel Regina nagyon élvezi a vadon termő növények gyűjtögetését (szerintem ezzel minden gyerek így van, és felnőtt fejjel is elég könnyű rákattanni:)), jó programnak tűnt szedni egy zacskónyi piros bogyót, szedegette is boldogan. A lekvárt tulajdonképpen ugyanúgy készítettem, mint a bodzabogyós-almás lekváromat: a galagonyát megmostam, leszedegettem a szárakat, majd feltettem főni annyi vízben, amennyi ellepi. Mikor puhára főtt, krumplinyomóval összenyomogattam kicsit, hogy a hús leváljon a magról (nem akartam botmixerezni, hogy a magok ne törjenek szét), majd szűrőn átpasszíroztam. A kapott pürét összekevertem kb. ugyanannyi, előzőleg már puhára párolt birssel, kicsit édesítettem (ezt most steviával), jól összeforraltam, majd pürésítettem. A galagonyának nincs túl karakteres íze, egészen enyhén édes, kicsit mogyorós, kicsit kesernyés, szóval önmagában nem lenne nagy szám, de így, birssel kimondottan finom. Nagyon jól működött például ebben a galagonyás-birses-mogyorós rétesben:)
Sok hasznos tipp a galagonyáról az Erdőkóstoló blogon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése