Rózselekvár

Igazán kalandosan alakult ennek a rózselekvárnak a sorsa. Évek óta akarok rózsalekvárt főzni, de valahogy sosem került rá sor. Igaz, a mi kertünkben nincs is rózsa, de ez önmagában nem lehet akadály... Idén viszont úgyis közelebbi kapcsolatba kerültem végre az ehető virágokkal, így éppen itt volt az ideje, hogy ezt is kipróbáljam. Nem vagyok túl türelmes típus, hogy alaposan utánajárjak, hogyan kellene csinálni, hogy rendesen végigolvassak többféle receptet, így sosem követek pontosan egyet sem, általában  megérzés szerint főzök, és ez a lekvárokkal is így van. Sosem mérném le pl., hogy hány kg. gyümölcshöz mennyi cukrot adok, belelöttyintek egy adagok, kóstolgatom, korrigálom, ha kell. Szóval így volt ez a rózsalekvárral is. A környéken van pár lakatlan telek, ahol szép rózsabokrok vannak, és virágot - pláne csak szirmot - lopni ugye nem bűn:) 

Így lett úgy egy liternyi rózsaszirmom, piros és fehér (pontosabban egészen halvány rózsaszín) vegyesen. Alapos mosás után (imádják a kis fekete bogarak, nem könnyű őket  száműzni a szirmokról) betettem egy fazékba, felöntöttem annyi vízzel, amennyi majdnem ellepi, szórtam rá úgy 10 dkg nyírfacukrot, és alacsony lángon főzni kezdtem. Isteni illata volt, lelkesen megkóstoltam - keserű, nem is kicsit. Kétségbe estem eléggé, oda a finom alapanyag, biztos elrontottam valmit. De mivel a keserűség mellett a rózsa finom íze is érezhető volt, nem volt szívem kiönteni, betettem a hűtőbe, majd lesz vele valami. Másnap elővettem, megkóstoltam, és már nem is tűnt olyan keserűnek. Botmixerrel próbáltam kicsit pürésíteni (esélytelen, a rózsaszirmok nagyon szívósak, de azért feldarabolódtak valamelyest), belereszeltem egy almát, hogy lekvárszerűbb legyen az állaga (az almának magas a pektintartalma), tettem hozzá egy kevés steviát is, és újra főztem egy ideig. Aznap nem jutott rá időm, hogy üvegekbe tegyem, így még egy éjszakát a hűtőben töltött. Másnap már alig éreztem keserűnek, a férjem pedig, aki akkor kóstolta először, egyáltalán nem érezte annak. Így újra felforraltam, adtam hozzá egy kis agar-agart, és üvegekbe tettem. Másnap már ezt reggeliztük, a keserűségnek nyoma sincs. Az alma nem igazán érződik benne, a rózsa finom íze dominál, gyönyőrű sötétrózsaszín színe van, szóval a végeredmény tökéletes. Ma apám és Regina egy újabb adag szirmot hoztak, így készül a következő adag (sőt, azóta főztem rózsás eperlekvárt is:)), azt hiszem, ettől kezdve minden évben főzök majd rózsalekvárt, sőt, kellene ültetni néhány tő rózsát...