2012. május 21., hétfő

Bébiétel 1. - Édeskömény-répa-pasztinákpüré




Flóra lassan hét hónapos lesz, pár hete eszik gyümölcs- és zöldségpüréket. Az első időszakban gyakran veszek kész bio bébiteleket is (főleg gyümölcsöset, a zöldséges bébiételek javarésze tapasztalatom szerint ehetetlen, már a szaguk is borzasztó), de azért amikor csak lehet, igyekszem én készíteni az ételét. Szerencsére a két alapkaját, alma- és sütőtökpürét bőven tettem el a mélyhűtőbe még tavaly, almát nyáron, sajátot (sütőzacskóban sütve, turmixolva), sütőtököt ősszel, biót (szerencsére a lehető legfinomabbat sikerült kifognom, olyan édes, hogy ha nem én tettem volna el neki, biztos lennék benne, hogy cukrozva/mézezve van). A Reginánál is jól bevált módszer szerint időnként főzök egy nagyobb adag babazöldséglevest (később már babahúslevest), majd különböző arányokban lefagyasztom. A babák számára érdemes még akkor is biozöldségeket venni (vagy saját veteményesben termeszteni), ha magunknak nem szoktunk - az ő szervezetük még fokozottan érzékeny a vegyszermaradványokra, ráadásul a bio termékben sokkal több a vitamin, a tápanyag mint a sima boltiban. Mivel el nem ítélhető módon a babák az édes ízeket részesítik előnyben - az anyatej ugyebár édes, ehhez vannak szokva:) - érdemes olyan ételekkel kezdeni a hozzátáplálásukat, amelyek természetesen édesek (nem édesítettek!!!). Szerencsére a zöldségek között is bőven van édes ízű, és nem csak a sütőtök: ha jó minőségű az alapanyag és jól van elkészítve, édes a répa, a cékla, a pasztinák, meg természetesen az édeskömény és az édesburgonya. Mindegyik bevezethető a hozzátáplálás első hónapjaiban, és végtelen variációs lehetőséget biztosít. 
Ez a püré pár hete készült, amikor nagyon szép bio édesköményt kaptam (ültettem is, remélem, abból is lesz majd valami). Egy nagy édesköménygumót (nyugodtan mehet bele a zöldje is), egy nagyobb pasztinákot és 3 sárgarépát megtisztítottam, feldaraboltam, felöntöttem annyi forrásvízzel, ami ellepi, majd puhára pároltam. A legvégén dobtam mellé néhány szál petrezselymet a kertből, majd a főzővízzel együtt leturmixoltam, így pont jó lett az állaga. Isteni finom lett, édeskés, ízletes, fényévekre van az ízetlen bolti zöldségpüréktől. Kicsi adagokban lefagyasztottam, Flóra tegnap és ma is jóízűen bevágott egy adagot, persze úgy, hogy mindent összekent vele, de hát ez a babaetetés velejárója (nem viseli el a partedlit, ez van:))


1 megjegyzés:

  1. A bolti pürékkel, még ha bio is, az a probléma, hogy halálra van főzve benne a zöldség is, gyümölcs is, így a tápértéke nem sok. Tesznek beke sót is, cukrot is, valamiféle sűrítőanyagot, állományjavítót, meg csak épp azt amit nem szégellnek, hogy el lehessen adni.
    Ez itt igen olvasmányos (és persze elgondolkodtató) volt:
    http://www.thealphaparent.com/2013/02/the-truth-about-baby-food-jars.html

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...