2012. május 18., péntek

Spaghetti gorgonzolás zöldspárgapürével


Tulajdonképpen egy maradékfelhasználós ebéd volt ez, ami igencsak jól sikerült. A zöldspárga zsenge, rügyes felét sonkába tekerve sütöttem meg előző nap, de a töve sem volt annyira fás, fájt volna a szívem kidobni, így lett belőle spárgapüré (én akkor tekintem túl fásnak, ha nem megy bele a kés éle viszonylag könnyen). A gorgonzola-zöldspárga párosítás már többször jól bevált, így ez került a pürébe is. A legtöbb időt a spárga átpasszírozása vette igénybe, ezt leszámítva ez is az a fajta étel, ami elkészül, amíg megfő a tészta - nem tudom, ki hogy van vele, de én spárgaszezonban igyekszem legalább heti 2-3 alkalommal spárgát enni, zöldet is és fehéret is, egyszerűen nem tudok betelni vele.

Hozzávalók:
Egy csomag spaghetti, 2 csomag zöldspárga fásabb fele (de persze egész spárgából is készülhet, vagy csak a zsenge feléből, akkor még passzírozni sem kell), ízlés szerint 5-10 dkg gorgonzola (a Lidl-ben jó minőségű gorgonzola van elfogadható áron!), 3 ek. mascarpone, só, bors

A spárgavégeket (a nagyon fás darabok kivételével) megpároltam, majd kevés párolólével együtt botmixerrel pürésítettem és egy szűrőn átpasszíroztam, hogy ne maradjanak benne szálkás részek. A püréhez hozzákevertem a mascarponét és a gorgonzolát, sóztam-borsoztam (a sajt elég sós, így sok só nem kell bele), összeforraltam, majd az időközben kifőzött spaghettivel összeforgatva tálaltam. Önthetünk rá kevés extra szűz olívaolajat és morzsolhatunk a tetejére még egy keveset a gorgonzolából. 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...